Míg Ádámnak és Évának az árulás után többé már nem adhatott otthont a számukra teremtett Édenkert, melyben mintegy duális axis mundiként állt a jó és rossz tudásának és az életnek a fája, az újbudai MET Galériában most lehetőségünk adódhat kimenekülni pár lélegzetvétel erejéig az Ádámék és leszármazottaik által felépített disszonáns, disztópikus, harsány és kietlen világmindenségből.
A MET-be lépve Kuzma Eszter Júlia elárult Paradicsom / betrayed Paradise (avagy we let the Paradise betrayed) című, teljes teret betöltő installációja fogad, mely
minden magyarázó szöveg nélkül, mintegy önmagáért beszélve szippantja magába a gyanútlan és gyanús érdeklődőket egyaránt.
Az elárult Paradicsom ismerős lehet ugyan mindazok számára, akik 2022 januárjában ellátogattak a MET-től kellemes sétatávolságra található Három Hét Galériába (ott és akkor volt ugyanis a művész ezen installációjának közönség előtti debütje), e „felújított” Édenkert mégis számtalan meglepetést rejteget. Az ősi bűn és bűnhődés kérdés- és problémakörét boncolgató, kollektív hallucinációra hívó, elvarázsolt kastélyra hajazó térben mindaz, amit addig fixnek vettünk, csupán illuzórikus játék. Bár sem kerubok, sem villogó lángpallos nem állja utunkat, beléptünkkor a lábunk előtt elnyúlva hasonlóképp riasztó-figyelmeztető felirat fogad:
„Az önkép és az önvaló közötti különbség határozza meg a szenvedés mértékét.”
Kifelé ugyanitt „A szenvedés nem szükségszerű” kitétel szerepel, mintegy a zen kör, az út, a belső önkeresés és a belső paradicsomi (vagy pokoljárós) lét párhuzamba állításaként.
A keresztény kultúrkört és a keleti vallásokat összehasonlító szemléletmódban készült alkotás centrális terének központi objektumcsoportja négy hatalmas, a mennyezetről („mennyboltról”) függő, elölről szemlélve egymással valamelyest fedésben lévő, festett-színezett plexilapból áll, melyeket a térbe lépő nem tud nem körbejárni.
Az áttetsző lapokon fa ihlette, ámde vektorgrafikán alapuló mintázat látható,
mely így egyszerre kapcsolódik a természethez és a digitális pixelvilághoz, a nyugalomhoz és a virtuális lét zajaihoz. E plexire festett minták hullámszerűen össze-összekapcsolódnak a környező falakon lévő alakzatokkal, majd ugyanilyen ritmusossággal el-elválnak egymástól,
az alkotás így interferál mind önmagával, mind pedig a környező falakkal,
a térben létező egyént és annak pillanatnyilag harmonikus, belesimulásra alkalmas környezetét szimbolizálva. Fragmentumból egység, totalitásból töredék keletkezik, melyet mozgásérzékelős lámpák fölvillanása kísér. Ezek az ellentétpárok annak a paradicsomi létnek az elárultságát jelképezik, mely egyébként minden teremtésmítoszban az egységet, az élet és a halál összefonódását szimbolizálja.
Bár a tér közepén lévő motívum a tárlat gondolatiságában is egyértelműen központi „funkciót” tölt be, nem tudni, e kiindulópont a tudás vagy az élet fája-e, így az sem lehet világos (bár a néző egyéni fényforrását használva szubjektíve megvilágítható, mintegy az öntudatra ébredés aktusaként), hogy az egyén a Lucifer által kijelölt, örökké kétkedő, avagy az istenien harmonikus utat fogja majdan követni. A néző jelenlétével
a befogadás egyszerre közösségi és egyéni élmény, mely szintén szép vizuális-térbeli allegóriája lehet e fragmentált világképnek,
melynek illúzió- és illusztráció-rétegei egyénről egyénre változnak. Az ezáltal az emberlét ciklikusságának lehetséges reprezentációjaként szemlélhető alkotásban tehát, akár az egymást fedő plexilapok, egymás lenyomataiként tűnhetünk föl.
Ezen elárult és hangsúlyosan helyspecifikus Paradicsom egyik, nem elhanyagolható eszköze (illetve a bűnbeesés biblikus-gnosztikus értelmezési tartományának leképeződése) a térérzékelés megzavarása. A művész által megalkotott, reflektív világkép kapaszkodó nélkülisége egyfajta hamis teremtésre, teremtettségre utal. E konstruált világból és „társadalomból”, valamint
az installált, labirintushoz hasonlatosra teremtett Édenből a kilépés csakis a konstruáltság, a labritintusszerűség realizálása által történhet.
A realizációnak azonban nem előfeltétele a fájdalom (tehát „A szenvedés nem szükségszerű”), s ebből a megközelítésből Kuzma Eszter munkája szép párhuzama lehet a koncepciójában irodalmi elődöt jelentő 17. századi epikus költeménynek, John Milton Elveszett Paradicsomának (Paradise Lost). Azonban, míg az elveszettség egyfajta kiszolgáltatottságot, kontrollvesztést sugall, az elárultságban fölsejlik az árulást „végrehajtó” tudatossága is.
Az idillből való kizáródás vagy kizártság univerzális emberi élményének egyik jele, hogy a blank verse formában írott mű mellett egyébként
kifejezetten sok 20-21. századi tudományos és szépirodalmi mű utal címében az elárult/elveszett Édenre.
Alice Sharpe 1992-es romantikus regénye például a Kuzma-installáció nevének inverzeként Paradise Betrayedre lett keresztelve, illetve létezik többek között egy olyan John Martinkus írta kötet (Paradise Betrayed: West Papua’s Struggle for Independence), mely a nyugat-pápuaiak függetlenedési küzdelmét taglalja.
Habár a maga Paradicsomát egy ponton mindenki vagy szükségszerűen elárulja, vagy pedig kényszerűségből kiűzetik belőle, az önkép és az önvaló különbségének problémájára azért mégis korunk egyik szörnyű aktualitásként tekinthetünk.
Intellektuálisan izgalmas installációval akad tehát dolgunk az elárult Paradicsomba lépve,
melynek e parányi térben való kivitelezése első pillantásra a gazdag gondolatiság műalkotásba történő szervesülésének hiányát sugallhatná, erről azonban szó sincs. Sőt, éppen ebben a szorító, kisszobányi kiállítótérben van csak igazán lehetősége a látogatónak elmélyedni az áruló emberség mindenkori kérdéseiben.
A tárlat ezen újbóli létrejöttének külön érdekessége egyébként, hogy az a Neumann 120, vagyis a Magyar Elektrográfiai Társaság és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság közös szervezésű, országos hommage-kiállításának részeként valósult meg, illetve
kapcsolódik mind a Grafika Hónapja országos rendezvényhez, mind pedig a XI. kerület, Újbuda Eleven Ősz című programjához.
Utóbbinak keretein belül szeptember 15-én Interferáló hullámok című workshop, szeptember 16-án, szombaton pedig alkotói tárlatvezetés várta az érdeklődőket.
Az elárult Paradicsom szeptember 25-ig látogatható a MET Galériában, szerdán és csütörtökön 15-18 óra között, vagy előzetes bejelentkezéssel (a 0620-5037240-es telefonszámon, vagy az elektrografia.art@gmail.com e-mail-címen) akár más napokon is.
A borítófotót Polyák Attila készítette.
