Harmadik alkalommal rendezték meg a MiD, azaz a Made in Debrecen minikoncert-fesztivált, melynek keretein belül a debreceni és/vagy Debrecenhez kötődő, valamint meghívott vendégelőadók nyújthattak betekintést zenei világukba egy-egy rövid fellépés erejéig. Sok-sok zenekar nem olyan sok helyen teremtett a kisebb-szűkebb helyek ellenére jó hangulatot, és szerzett örömöt a közönségének. Ez, a teljesség igénye nélkül íródott, lábjegyzetnyi beszámoló vállalkozik arra, hogy visszaadjon valamit abból az izgalmas közösségi élményből, amit a rendezvény biztosított.
Délelőtt tízkor, már a legelső hangolásokon túl, még az első köszönjük előtt, elkezdődtek helyszínszerte a koncertek. Mindenhol valami más, hol akusztikus, hol rock, alternatív és indie, vagy éppen folk zene kerítette hatása alá hallgatóságát.
Hol izgalom érződött, hol csak csukottszemű nyugalom,
megint máshol egyszerűen rendszertelen mozgásba kezdtek a végtagok egészen az utolsó hangokig. Csatlakozva ehhez a sajátos mozgáskultúrához, én is elkezdtem nem találni a helyem az egyhelyben állásban, és azon kezdtem gondolkodni, vajon mi a kedvenc teafüvem? A választ azóta is keresem, hála a Malterban állomásozó Gidnim’Rémnek, akik ugyan az utolsó szám előtt kérték, hogy ne érezzük jól magunkat, de bármennyire nem akartuk, mégsem sikerült. Vákuumszerűen jó hangulatot teremtettek, így el is felejtettem kérésüket, és ahogy éreztem, mindenki más is. Zajvédőben a kisebbek, bőrkabátban a nagyobbak, de ugyanolyan mosollyal és lelkesedéssel élvezték a programot.
Továbbindulva a programfüzetben és a városban, elkezdtek megjelenni a sajátos jegyeket hordozó, élménytúrájukon járó rétegek és csoportok, kapcsolódva azonos vagy éppen eltérő társaságokhoz. Úgy érezhette bárki, aki látta és részese lehetett ennek a nyüzsgő, feléledt városnak, ami ünnepelte a zenét, hogy ez a nap nemcsak zöngék és alaphangok megalkotásáról, hanem közösségépítésről és az egységalakításról, a műfajok és szubkultúrák közötti párbeszédről és kötelékalakításról is szól. A Desz24 pincéjébe rendhagyó rakomány érkezett a délelőtti órákban, ami elég szépen és tisztán szólt, ahhoz képest, hogy Gyártásközi Hulladék. Újrahasznosítom még magamban. Nade az olcsó szóvicc ellenére a korai órákban erős kezdés és tisztességes napindító húsz perc volt ez részükről.
A MODEM-ben a dj goodbye formáció teremtett hipnotikus, megfoghatatlan állapotot,
olyan érzéseket keltve, amit csak körülírni lehet, de sokkal inkább átélni kell és elmerülni benne, amíg engedi. Mindenkit biztatok arra, keresse fel őket a közösségi médiában, ismerje meg őket, és további kísérleti projektjeiket is. A megszokottnál előbbi kezdések ellenére meglepően sokan vettek részt a koncerteken mindenféle korosztályból, egy energiaszinten a zenészekkel.
A figyelemfelkeltő élmény után folytatódott a kiváló zenei légkör,
a STAY Beer Barban a 3colors elektronikus rendbontása alatt rezgettek a sejtek és a padló a teljes testátmozgatás közben.
Méltó folytatása volt ez a délelőtt során látott színvonalnak, és habár a délutánt itt kezdtem, biztos vagyok benne, hogy máshol is hasonlóan minőségi és igényes fellépéseket láthattak/hallhattak, akik ott voltak. Miután e rövid kaland véget ért, a Roncsban az Árnyéknyúlra hiába fújt a füstgép, az alt-rockból szólt és szüremlett át az arra jellemző és hamisíthatatlan életérzés és hangulat, amit a zenekar képes volt közvetíteni. Több ilyen koncertet Debrecenbe!
Közben felébredt a város, és a koncerthelyszíneken, a sétálókon egyre több résztvevő és érdeklődő jelent meg, beszélgetve, énekelve, nevetve, átélve minden impulzust.
A legtöbbeknek a (tényleg) minden szükséges információt tartalmazó műsorfüzet segített eligazodni a nagy felfordulás közepette,
melyben még a zenekarokra jellemző zenei stílust is feltüntették. De a MiD online is biztosította a programtervet, és ha még ez sem lett volna elég, úton-útfélen plakátokba lehetett botlani, és orientáló erejű volt a helyszíneken állomásozók távolról is jól kivehető alakja. A Bakelitben Gyarmati Dominik egy szál gitárral és sok szálon futó tehetséggel idézte meg klasszikus és kortárs költők verseit, az akusztikustól a merészebb zenei kísérletezésekig. Hallhattunk Kemény Istvánt, visszamentünk egészen Csokonaiig, akinek kultikus verse megdöbbentő feldolgozásban került színpadra. A MODEM-ben Tolvaj lopta be magát közönsége szívébe, ahogy az álmok világát megidézve, kiszámíthatatlan és kavargó zenei stílusa szokatlan, de valahogy egészen ismerős érzéseket keltett. Mindeközben úgy érezhette magát, aki hallgatta, mintha egy monumentális film főszereplője lenne. Közvetlenül utána az Egerből érkező
Okos Viola legújabb, Amerre én járok című kislemezét bemutatva angyalhangon repített el a folk idilljébe,
megteremtve beltéren is a tavaszt. Hallgassátok, nagyon tehetséges, és tényleg varázslatos.
Visszatérve a Roncsba a szintén egri Forbi Brass fúvószenekar okozott dallamtapadást a hallgatóknak, dinamikus és megragadó játékukkal, miközben fáradhatatlan tüdejükből nem fogyott el a levegő, belőlünk meg a lelkesedés irántuk. Következő állomásom a Desz24 volt, ahol
a Gate69 elemi erővel, hörgéssel, szív helyett dübögő basszussal, hangtartományokban liftezéssel, magabiztos profizmussal
vette át az uralmat a tér fölött. Ezután a Bakelitben a Debreceni Citerazenekar színvonalas világzenével szórakoztatta az ott lévőket, bravúros és mozgalmas népi szólamokkal, melyek olykor ismert dallamvilágokat idéztek fel. Majd a Pit of Saron gyújtotta fel a Roncsbár színpadát, kivételes hangzásvilággal, amiért a hatalmas tömeg nem volt hálátlan, számomra is az egyik legjobb rockélményt nyújtották a nap során. A nap utolsó húrcsapásai közül a Hobo Bill Band blues zenéje hívogatott mindenkit az Incognitoba, ahol a zsúfoltság ellenére hatalmas bulit csinált a zenekar. Nem tudom mi volt nehezebb: elférni vagy abbahagyni a bólogatást az ütemre.
A nap és az egész rendezvény nem kicsiny vállalása az volt, hogy az élő könnyűzene-kultúrát fenntartsák és/vagy felélesszék, illetve a lokális zenei közösségeknek egy közös platformot alakítsanak ki. Olyat, ahol lehetőség nyílik minden generációnak és bármelyik műfaj képviselőjének arra, hogy megmutathassák magukat, a kezdőktől egészen a már befutott alkotókig. A hagyományőrzés és a tehetséggondozás lehetőségei mellett
a debreceni zenei hallgatóközönség kialakítása és ápolása is cél volt.
A rendezvény mindemelett szorgalmazza, hogy a MiD mellett ezek a zenekarok és zenészek egész évben több fellépési lehetőséget tudjanak magukénak, és jobban fellendüljön a klub- és kulturális élet a városban.
Talán ilyen volt, talán nem, nekem mindenesetre maradandó és szép élményként marad meg ez a nap. Az előbb rákerestem a cikkemben, hogy hányszor szerepel az élmény szó (jobb szinonimát nem találtam), és hát sokszor, de ez valóban egy élmény volt.
Nagyon sok pozitív inger, számos változatos műfaj, nagyon jó zenekarok, lenyűgöző szólóprodukciók.
Mind különféle tapasztalatot biztosított, de megegyeznek abban, hogy motiváltak és rengeteg potenciál rejlik mindegyikükben, és öröm, hogy van egy hely, ahol megmutatkozhatnak. A jelenlévők alkotta MiD-univerzum egészéből valami egészen egyedi jött létre, örülök, hogy részese lehettem, és köszönet mindenki nevében a szervezőknek, hogy megteremtették ezt a napot. Remélem, jövőre ugyanitt, ugyanazokkal és másokkal, de együtt. Meg azért szóljon zene is!
Made in Debrecen Fesztivál, Debrecen, 2024. március 23.
A borítófotót Vigh Levente készítette.
