Az idei Malter Filmfesztivál programjában a család már nem elsődleges megtartó erő, sokkal inkább egy olyan szövetség, amit bár senki sem szakíthat szét, de nem biztos, hogy ez minden esetben szolgálja a karakterek érdekeit. És még az is lehet, hogy egy váratlan pillanatban feltűnő taxis hozza el a megváltást.
Pragma
Szelestey Bianka nevét a szélesebb közönség is hamar megismerte, hiszen a Hajszálrepedés című rövidfilmjét a Cannes-i Filmfesztivál programjába is beválogatták. Következő munkája, a Malter válogatásában is elérhető Pragma szerves folytatása a korábbi műnek, kifejezőeszközeiben azonban talán még kifinomultabb. A kiindulópont ezúttal is egy családi vacsora: Lili (Junkli Noémi) épp születésnapját ünnepli, pontosabban megünnepeltetik vele. Anyja, Juli (Láng Annamária) pompásnak kinéző vacsorát készített, mindenki eljött, mi gond lehet?
A családot azonban titkok feszítik szét.
De talán nem is a titok itt a legnagyobb probléma, hanem a kommunikáció módja. A nagymama (Takács Katalin) csípőből tüzel mindenkire, de Juli első szava is egy sértés az éppen befutó fiának. De arról sem képes senki beszélni, hogy az anya nem tud főzni, inkább mindenki erőlteti magába a beazonosíthatatlan állagú ételt.
Ami ebben az esetben korántsem csak szó szerinti értelemben jelenik meg. Az étel a családi örökség, a le nem nyelhető és ki nem köphető minták, amelyekkel muszáj megtanulni együtt élni. Sok film szól a szeretetlenségről, és ez a motívum a Pragmában is megjelenik, de Szelestey munkájában még fontosabb lesz a túlszeretés. Juli végül nem véletlenül zárja lányát az autóba, nem tudja meghaladni a családi mintákat, egyetlen szeretetnyelve a fullasztó kontroll.
A Pragma formanyelvileg hihetetlenül tudatos munka.
Közhely, de ebben a filmben tényleg nincsen egyetlen felesleges beállítás sem. A szűk keretek remekül érzekeltetik a helyzet kilátástalanságát, a képek elrendezése mindig jelentéssel teli. Arról nem is beszélve, hogy étel ritkán ennyire gyomorforgató magyar filmben, de hiába, muszáj teret engedni a tisztító hányásnak. Tökéletes casting, kiforrott forma, egyértelmű tartalmi csomópontok; Szelestey Bianka továbbra is ott van az izgalmas fiatal rendezők listáján.
Miután kihánytad a vattacukrot
Játékosabb verzióját mutatja meg ugyanennek a témának Varga Anna Boglárka filmje. Egy kamaszfiút, Vilmost (Fazekas Dávid) követjük, aki egy hipnotizálásban jártas terapeutához jár. Miután elkezdődik a folyamat, Vilmosnak különös asszociációi támadnak a szüleivel kapcsolatban. Halak, parókák, féktelen bulik jelennek meg előttünk, és egyértelművé válik, hogy a fiúnak ambivalens érzései vannak. Egyszerre szeretné, hogy közelebb kerüljenek hozzá a szülők, és azt is, hogy nagyobb szabadságot kapjon.
A Pragmánál sokkal lazább, viszont kisebb tétekkel dolgozó filmről van szó,
ami régi formulát alkalmaz, de azt kétségtelenül kompetensen teszi.
Varga Anna Boglárkának sajátos humora van, az asszociációkra építő montázsok pedig jól működnek. És ami cikkünk fő íve szempontjából is fontos, hogy a történet itt a család groteszk újraegyesítésével ér véget.
Hátsó ülés
Győri-Dani Balázs filmje a leírás szerint elsősorban a választásokkal akar foglalkozni. Azokkal az apró, jelentéktelennek tűnő döntésekkel, amelyeket mindannyian meghozunk életünk során. Nem adjuk át a helyünket a buszon, nemet mondunk az egyszerű segítségkérésre, nem foglalkozunk a körülöttünk élőkkel. Így tesz a film egyik főszereplője, a Nagy Zsolt által játszott taxisofőr is. Nem rossz ember ő, de láthatóan magányos, mégpedig azért, mert falakat húz maga köré. Munkáját monoton módon végzi, az a fajta taxis, aki nem szereti, ha gyakran szólnak hozzá.
Ám egy nap egy kamaszlány (Aszalós Blanka) ül be a hátsó ülésre, és arra kéri a sofőrt, hogy vigye el régi iskolájához.
Ám közbejön a dugó, és amúgy is, térjünk csak vissza a rendes kerékvágásba, nem szabad emberi gesztusokat tenni.
A Hátsó ülést két szempontból is üdvözítő filmnek tartottam: egyrészt azt érzem,
Győri-Dani Balázs okosan választotta meg munkája tétjeit.
Nem vállalta túl magát, nem próbált túl összetett portrékat felfesteni, sokkal inkább hiányokra, kérdésekre épített. Másrészt nem ez az egyetlen film a programban, ami a taxis és az utasa között kialakuló különleges kapcsolatot helyezte középpontba. Azért nagyon izgalmas ez a viszony, mert gyakorlatilag a szöges ellentéte a családi kapcsolatoknak: rövid időre szól, egy megállapodáson alapul, és bármikor kiléphetünk belőle. Mégis, mintha ezek a filmek azt állítanák, hogy ezek a véletlen találkozások sokkal biztosabb hátteret tudnának biztosítani, mint azok, amelyeknek tradicionálisan ez lenne a dolguk.
Melange
Králl Kevin filmjében hasonló az alaphelyzet. Főszereplőnk itt egy színész (Rajkai Zoltán), aki első fontosabb filmbemutatójára készül. Egy hotelben próbál aludni néhány órát a nagy esemény előtt, miközben családja hívogatja. A férfi minden apró gondra szélsőségesen reagál, és saját bevallása szerint sem tudja úgy szeretni a felesége előző házasságából származó fiát, ahogy kellene.
A férfi próbálja leplezni az érzéseit, de a taxis (Tóth Károly) átlát rajta. A két karakter közötti lassú közeledés hiteles, Rajkai Zoltán pedig remek alakítást nyújt a főszerepben. A Melange akkor a legjobb, amikor a történetben megbúvó apróságokat mondja ki. Szívszorító, amikor kiderül, hogy az egyébként befutott színésznek miért jelent olyan sokat a szóban forgó film és úgy általában a mozi intézménye. De remek a címbéli kávéfajta feloldása is. A gyermekét elveszíteni látszó apa utolsó próbálkozása jelenik meg benne, meg persze egy jobb élet iránti vágy.
A Melange-ban a legegyértelműbb és bizonyos szempontból a legdidaktikusabb a család végső újraegyesítése.
A történet végén a família együtt sétál el, a taxis most tulajdonképpen csak katalizátorként szolgált. Formailag tudatos, igaz, kevésbé kísérletező filmről van szó, amely viszont tartalmilag izgalmas, még ha helyenként túl egyértelműen is fogalmaz.
Nyugalom megzavarására alkalmas
A végére hagytam a válogatásban általam legjobbnak ítélt filmet. Dóczé Péter munkája ugyancsak családi dinamikákat vizsgál, de messzebbre megy, mint a többi mű. Az alapszituáció ezúttal is egy családi nyaralás, ahová ráadásul az apuka (Király Attila) fontos üzlettársa is megérkezik. Az egyik legfőbb gond viszont, hogy igazából senki nem foglalkozik Ákossal (Kukovecz Ákos). Janka (Györgyi Anna) próbál közeledni fiához, de ilyenkor nem tartja tiszteletben magánszféráját, az apa szinte csak leuráló gesztusokkal fordul felé. Testvérével (Gál Réka Ágota) viszont a fiúnak különös és a film kontextusában nyugodtan zavarbaejtőnek is nevezhető viszonya van. Ákos örülne, ha szeretnék, de
azzal is megelégedne, ha undorodnának tőle; ugyanis még az is jobb lenne annál, mint amit saját maga iránt érez.
Dóczé rendezése több regiszterben is remek: egyrészt a Pragmához hasonlóan pontosan ábrázolja egy felszínen jól működő, de valójában rothadó család dinamikáit. Ráadásul a probléma ebben az esetben is kétirányú: egyrészről rengeteg a titok, a ki nem mondás, végül azonban a gyújtópont egy olyan jelenet lesz, amiben minden elhangzik, az is, aminek talán nem kellene.
Másrészről Dóczé egy rendkívül kényelmetlen szituációt ábrázol, és mindent megtesz azért, hogy a néző se érezhesse magát jól a film nézése közben. Fantasztikus, ahogy játszik a tekintettel, azzal, hogy ki néz és kit, és milyen szándékkal teszi mindezt. A legártatlanabb snitt is tud rendkívül zavarbaejtő lenni, ha mögé képzeljük a kontextust.
A Nyugalom megzavarására alkalmas egy anya tragédiája, aki minden igyekezete ellenére sem tudja összetartani a családját,
de mindenekelőtt egy olyan fiú drámája, aki csak utálatot tud érezni maga iránt.
És ezúttal a befejezés is megfelelően kétértelmű: Janka végül átadja a hátizsákot Ákosnak, amit lehet úgy értelmezni, hogy elengedi a fia kezét, de úgy is, hogy ez a család még ezt is kibírja, itt sem húzza meg a határokat. Egy jó rövifdilm lehetőséget ad a továbbgondolásra, és itt ez tökéletesen megvalósul.
11. Malter Filmfesztivál, 2024. július 3. – október 19.