A metalcore talán az egyik legdinamikusabb és a legszínesebb felhozatalt kínáló keményzenei alműfaj. És mint ilyen, lényegében ernyőfogalomként is használatos. Hiszen számos eltérő stílusban fogant, mégis gyökereiben hasonlóságokat mutató zenekarra, lemezre ráhúzható a címke. Ha pedig valaki kifejezetten szereti a metál szubzsánerek rendszertani mikromenedzsmentjét, a metalcore alatt is rengeteg alműfajt találhat (ki). 2025 első öt hónapja szerencsére kitermelt már annyi említésre méltó metalcore lemezt, melyeket megvizsgálva többé-kevésbé reprezentatív képet kaphatunk a zsáner mai állapotáról. Cikkünk első része.
De mi is valójában a metalcore? A műfaj születése és kezdeti évei a kilencvenes évekre tehetők, amikor elsősorban a punk/hardcore színtér felől érkező bandák elkezdtek metálosabb elemeket csempészni a zenéjükbe. Ekkoriban a még inkább „metallic hardcore” címkével ellátott bandák mentalitásban és zenei gyökereikben is közelebb maradtak a punk/hc színtérhez, de már érezhető volt egyfajta metálosodás. Az olyan zenekarok, mint az Earth Crisis, az Integrity vagy az All Out War nagy hatással voltak a műfaj későbbi alakulására. Voltak viszont olyan zenekarok, akik már
zeneileg tudatosabban próbálták ötvözni a hardcore és az egyes metál szubzsánerek ismert elemeit,
így a metallic hardcore és a korai metalcore útjai különváltak. A ma is aktív Converge és Shai Hulud vagy a Botch, a Zao és a Poison the Well voltak ennek az iránynak az úttörői. Nem lehet azonban szó nélkül elmenni az olyan együttesek mellett sem, mint a göteborgi death metal hatásokat beemelő Darkest Hour vagy az Overcast és az Aftershock, hiszen ezek a bandák adták a későbbi sikercsapatok tagságának jó részét is.
A metalcore, annak is a dallamosabb verziója az ezredforduló környékén vált markánsabb stíluselemekkel körülhatárolhatóvá, és a következő években a nu metal mellett elkezdte meghódítani előbb az undergroundot, majd a mainstreamebb felületeket is. Jellegzetességei közé tartozik, hogy az amerikai thrash metal és crossover hardcore riffjeit vegyíti a svéd dallamos death metal gitártémáival, valamint keveri a dallamos és övültős, hörgős vokált. Mivel már eleve egy több zsánerből összegyúrt hibridről van szó, így nem meglepő, hogy
az elképzelhető metalcore variánsok száma lényegében kiapadhatatlan.
A zsánerre jellemző is a dinamikus fejlődés, így néhány évenként megjelentek különböző alfajai, melyek átvették az uralmat korábbi társaiktól. Volt, hogy előtérbe került az elektronika használata, a hiperdallamos, popzenei refrének vagy éppen a breakdown-orientáltság. Ez pedig azt is eredményezte, hogy egy-egy adott alstílus iszonyú hamar sablonizálódott és túlzottan telítetté vált a paletta. De mindemellett sem maradt el az újabbnál újabb ágak sarjadása.
De hol is tart 2025-ben a metalcore? Az év első öt hónapjának lemeztermésén keresztül egészen jó képet kaphatunk a zsáner jelenlegi állapotáról. A műfaj nagy öregjei mellett bizonyos alműfajok és stílusirányzatok úttörői is új lemezzel jelentkeztek, valamint a fiatalabb generáció tagjai közül is többen hallatták a hangjukat.
A cikk vállaltan nem mindent összegző tablókép.
Óhatatlanul kimarad pár zenekar (pl. Underoath, All That Remains, Bleed from Within), és nem térünk ki olyan zsánerelágazásokra sem, melyek már elég korán határozott alműfajjá váltak, mint például a djent vagy a deathcore. A válogatott lemezek pedig heten vannak, mint a gonoszok, ám szerencsére mindannyian bírnak más jelzővel is. Ezen kitalált címkék mentén pedig nézzük, hogy milyen metalcore formákkal találkozhatunk 2025-ben.
A klasszikus: Killswitch Engage, This Consequence
A Killswitch Engage (KsE) 1999-ben alakult az akkorra megboldogult és már emlegetett Overcast és az Aftershock romjain. A KsE lényegében az archetipikus metalcore zenekar, akik mintaként szolgáltak az utánuk következőknek, zenéjük pedig sokáig zsinórmérték volt a metalcore meghatározásánál. A zenekar nem olyan mértékben kölcsönzött riffeket a göteborgi színtértől, mint a Darkest Hour, de a rokonság megkérdőjelezhetetlen.
Dallamos riffjeik és refrénjeik ellentmondást nem tűrő súlyú breakdownokkal keveredtek,
de a sötétebb pillanatoktól sem riadtak vissza. Összességében azonban egy olyan hallgatóbarát egyensúlyt állítottak fel, amely könnyedén megfoghatta még a metálon kívülről érkező hallgatókat is.
Karrierjüket még egy énekescsere sem törte meg, sőt. A banda sokak szerint az eredeti énekest, Jesse Leach-t váltó Howard Jonesszal volt a csúcson a kétezres évek közepén. Leach 2012-ben tért vissza a KsE élére, a This Consequence pedig a második Leach-éra egyik legjobb lemeze lehet. Pedig most sem csinálnak igazából mást, mint korábban. Nem kezdtek el kísérletezni új zenei irányok keresésével, nem kezdtek el rádióbarátabbá válni, mint amennyire eddig voltak. Egyszerűen csak a klasszikus recept szerint készítettek egy olyan lemezt, amely ha nem is a legjobb formájukban, de ahhoz nagyon közel mutatja be a banda erejét.
Ha nagy kísérletezgetésre nem is kell számítani tőlük, azért mégis akadnak szokatlan elemek a dalokban.
Például a Discordant Nation punkos lendületét váltó death metalos hatásokat mutató dobolás a refrénben, a Forever Aligned marcona nyitánya, és a dalcsokrot záró Requiem egészen thrash metalos jellege. Általában is úgy tűnik, mintha kicsit morcosabbak lennének a metalcore nagyágyúi, a puskaporral pedig nem spóroltak. De persze a slágeresen nagyívű dallamok sem maradnak el a refrénekben, valamint a jellegzetesen fogós riffek is jelen vannak (I Believe). A Killswitch Engage így 2025-ben is a flikk-flakk mentes, klasszikus metalcore hangzás zászlóhordozója.
A „szimfonikus”: Bleeding Through, Nine
Az Orange County-t képviselő, szintén ’99-ben alapított Bleeding Through is régi motorosnak számít a metalcore színtéren. A Brandan Schieppati vezette zenekar ugyanakkor sosem örvendett akkora népszerűségnek, mint a korábban vizsgált KsE. A műfaj másodvonalának élén hajózva viszont még így is masszív rajongótáborra és népszerűségre tett szert, a metalcore virágkorában kiadott lemezeik pedig (This Is Love, This Is Murderous; The Truth) joggal kerültek a zsáner klasszikusai közé. Viszont
amivel a Bleeding Through kiemelkedett a színtér hasonszőrű zenekarai közül, az a billentyűs hangszerek használata.
Marta Demmel billentyűivel kiegészülve így olyan hangképeket emelhettek a metalcore szokványos elemei közé, amelyek új rétegekkel és egyedi hangulattal ruházták fel a zenéjüket. Későbbi lemezeik black metalos hatásaiért így nyugodtan felelőssé tehetjük akár a Cradle of Filth-t és a Dimmu Borgirt.
A Nine című lemezük egy nem meglepő fordulattal már a kilencedik BT dalcsokor, ám míg az első hét között jellemzően egy-két év telt el, addig a nyolcadik lemezükre hat, a kilencedikre pedig hét évet kellett várni. A lemezkiadás, koncertezés, turnék intenzitásából ugyan visszavett a banda, ám
a KsE-hez hasonlóan a Bleeding Through is remek formát mutat az új lemezén.
Schieppati durva vokáljai, talán a fejlettebb stúdiótechnikának köszönhetően is, meglepően keményen dörrennek meg. A dallamos énekben viszont ezúttal nagyobb terepet enged Martának és a zenekarból nemrég távozott Ryan Wombacher basszusgitárosnak. A dalok többsége stílusban eltávolodik az aranykor pőre metalcore hangzásától, és a hardcore elemek is jobban a háttérbe simulnak a metál javára. A „szimfonikus” betétek használata pedig azok számára is közelebb hozhatja a bandát, akik az extrémebb zenék felől érkeznek. A Lorna Shore hatására talán nagyobb igény is mutatkozik a hasonló stílusban alkotó zenekarok iránt, ameddig megérkezik az ő újabb lemezük.
A pop-punkok: A Day to Remember, Big Ole Album Vol. 1
Mi történik akkor, ha egy eleve dallamos refréneket is használó zsánert megpróbálunk vegyíteni egy másik dallamvezérelt műfajjal, például a pop-punkkal? Nos, akkor megszületik az easycore és az A Day to Remember. A 2003-ban alakult zenekar a metalcore bandák többségétől eltérő megközelítést választva rövid időn belül népszerűvé vált szokatlan zsánermixével. Bár a könnyen jött népszerűség mellett bőven akadtak kritikusaik is, zenei egyvelegük éppen jókor robbant be. A pár évvel korábbi pop-punk láz hatása még akkoriban is érezhető volt, miközben már egy frissebb zenei hullámra is eredményesen tudtak felülni.
Az A Day to Remember zenéje már első hallgatásra is könnyen befogadható,
ugyanakkor döngölősebb, keményebb riffjeik és breakdownjaik jelezték, hogy éppen annyira szeretik a durvulást, mint az öniróniától sem mentes dallamos bolondozást. Kelly Clarkson-feldolgozásukkal bizonyították, hogy a legtöbb rádiósláger valójában csak rosszul hangszerelt metál dal, és az egyik breakdownt felvezető soruk mémmé is vált. A zenekar továbbá megmutatta a fiatal pályatársaknak, hogy ne féljenek a marcona hangzásúnak tartott metalcore-t oda nem illőnek vélt zsánerekkel vegyíteni. A két utóbbi lemezén már maga az ADtR is elkezdett tapogatózni az elektronika irányába, a kísérletezgetés pedig úgy néz ki, hogy a Big Ole Album Vol. 1-en tetőzik.
Az ADtR ugyanis nemcsak az elektronikus zenei elemeket használja ezúttal bátrabban, de bizonyos esetekben szokatlanul mélyre hangolt gitárokat használnak, és az őket követő metalcore generációtól is eltanultak ezt-azt. Már rögtön a nyitó Make It Make Sense megmutatja mire is lehet számítani a lemezen: háttérben meghúzódó, majd előtérbe tolakodó elektronikus zajszőnyegekre, mélyen szaggató breakdownokra, negédes dallamokra és minden eddiginél dühösebb üvöltésekre Jeremy McKinnontól.
A Big Ole Album akár valódi vízválasztó is lehet a rajongók számára,
mert bár nem nehéz megszokni az újonnan behozott zenei elemeket, sokakat el is idegeníthetnek. A dalokat egyben vizsgálva kevésbé mutat egységes képet a lemez. Könnyen ráfogható egy-egy dalra, hogy ez itt tiszta pop-punk (All My Friends, Flowers, LeBron), ez itt elektrocore kísérletezés (Bad Blood, Make It Make Sense, Miracle), és kevésbé elegyednek szervesen ezek az elemek a dalokon belül. Ettől függetlenül viszont a Big Ole Album nem más, mint egy számos hangulatot felvillantó és szórakoztató dalcsokor. Az ADtR június 16-i budapesti koncertjéig pedig lehet tanulni a dalokat.
A cikk második fele itt olvasható.
Killswitch Engage, This Consequence, Metal Blade Records, 2025.
Bleeding Through, Nine, Sharptone, 2025.
A Day to Remember, Big Ole Album Vol. 1, Fueled by Ramen, 2025.
