Hajlam a szimmetriára
Kiegyensúlyozott és unalmas életet akarok élni. Boldog akarok lenni.
Mondta Petőfi Sándor, majd megölelte Szendrey Júliát.
Figyelnem kell a megfelelő mennyiségű énidőre,
munka és magánélet egyensúlyára. Boldog akarok lenni.
Mondta Nagy Imre, majd karosszékébe huppanva elővette az aktuális napilapokat.
A meditáció és a táplálkozás a kulcs. Boldog akarok lenni.
Mondta Zámbó Jimmy, majd tett egy egészségügyi sétát Csepelen.
Meg kell tanulnom nemet mondani. Boldog akarok lenni.
Mondta Lendvai Ildikó, majd megalapította az MSZP női tagozatát.
10 évvel azután, hogy megjelenik ez a vers,
még játszani fogják A dzsungel könyvét a Vígszínházban.
Elvisszük rá a gyerekünk, ha addig nem is, ott majd megismeri a katarzist.
Félpercenként oldalra sandítunk, figyeljük a reakcióit.
Újból és újból meghatódunk a látványon:
íme az ember, aki mindig félreismeri a világot.
A tapsrend után irány a ruhatár, törölgetem a szemem,
igazából nincs vége, a Váci utcán folytatódik a színház,
középen jössz, apa a másik oldalon. Káról kérdezel.
A villamoson levonjuk a tanulságokat,
tavasz van, már izzadnak az emberek,
a bűzlő kocsiban magyarázzuk, hogy milyen fontos a közösség,
a hűség, hogy mindig megvédjük azokat, akiket szeretünk.
Hogy az élet úgy szép, ha bármikor kifejezheted az érzéseid,
ha nem kell lenyelni a különvéleményed.
Ettől még nem leszel magányos.
Pár év és meggyűlölsz minket, hogy hazudtunk,
sokáig maradsz a barátaidnál, ahol néha az a téma, hogy faszfejek vagyunk.
Mi majd zavarodottan védekezünk a wellness hétvégén,
hogy legalább az elejét nem akartuk neked elrontani.
Estéink: bevágod az ajtót, mi egymástól hülyeségeket kérdezünk –
vajon drogozol-e.
Aztán lehet, hogy megint jóban leszünk,
de nem fogod kimondani, megideologizálod és átkeretezed,
neked is ez lesz az utolsó szalmaszál, amibe kapaszkodsz.
Egy ember, akinek évekig hazudhatod, hogy boldog lesz,
hogy nem lesz magányos, hogy mindez: fontos és értelmes.
Kérdezel a telefonban az óvodai beiratkozásról és a képernyőidőről.
Nincs rá különösebb okom, de megnyugszom.
Elmegyek terápiára, hogy bírjam a nyomást és szakember segítségét
kérjem az érzelmi elakadásaim miatt. Boldog akarok lenni.
Mondta Vida Kamilla, felszelt egy pizzát, bekapcsolt egy mukbang videót,
a paradicsomszószt letörölte az arcáról,
majd még tele szájjal annyit mondott mutatóujját felfelé tartva: Pillanat!
A keretes szerkezet a gyengém, még gyorsan elkövetem a szüleim hibáit.
Borító: Unsplash