A KULTer.hu új sorozatában, a Könyvjelzőben arra kérjük az irodalmi élet szereplőit – írókat, költőket, szerkesztőket, kritikusokat –, hogy osszanak meg három kötetet, folyóiratot vagy cikket, amit a közelmúltban olvastak és hatást gyakorolt rájuk. Másodikként Németh Gábor Dávid ajánlóját közöljük.
Az ősz rendszerint élénkebb időszaknak bizonyul nekem a nyárnál, felfrissít a hűvösebb időjárás, ösztönzi a kreatív energiák kibontakozását. Bár az alábbi három kötetet a nyár folyamán olvastam, nemcsak hozzájárultak a szellemi aktivitás fenntartásához a kánikulában, hanem megalapozták az őszi alkotói hangulatot is. Mivel
az érdeklődésem általában az irodalom és a színház felé fordul,
talán nem meglepő, hogy a könyvajánlómban két kötet is ezekhez a területekhez kapcsolódik (sőt, részben a harmadik is). Az utóbbi időben három könyv kísér különösen erősen: Darida Veronika elemzései Vojnich Erzsébet festészetéről, Antal Klaudia tanulmánya a részvételi színház politikusságáról, valamint Bari Károly versei. Bár eltérő művészeti formákkal foglalkoznak, számomra most az köti össze őket, hogy
mindegyik a befogadás, a nézői-olvasói jelenlét és a kulturális tapasztalat természetét állítja középpontba.
Ezek a könyvek így nemcsak művészeti jelenségeket értelmeznek, hanem hozzájárulnak annak megértéséhez is, hogyan alakítjuk kollektív képzeletünket és gondolkodásunkat a képek, a színház és az irodalom révén.
Antal Klaudia: A részvételi színház politikussága, Kronosz Kiadó, Pécs, 2025
A kötet arra világít rá, hogy a részvétel – legyen az politikai, közösségi vagy kulturális – a demokrácia egyik alapköve. Bemutatja, miként teremthet a színház olyan helyzeteket, amelyekben az állampolgárok valódi cselekvőként, döntéshozóként élhetik meg magukat. A szerző fontos fogalomtisztázása – a politikai színház és a politikus színház elválasztása – hozzájárul a kulturális diskurzus árnyaltabb értelmezéséhez. A részvételi színház különböző formái – osztályterem-színház, vitaszínház, közösségi színház, dokumentumszínház – nem pusztán esztétikai élményt kínálnak, hanem közösségszervező erővé is válnak.
A könyv a műfajok ismertetése mellett előadások elemzésén keresztül mutatja be, hogyan adhat hangot a színház olyan társadalmi csoportoknak – gyerekeknek, hátrányos helyzetűeknek, időseknek, kisebbségeknek –, akik a nyilvánosságban gyakran háttérbe szorulnak. A részvételi színház így a kulturális reprezentáció és az esélyegyenlőség kérdését is középpontba állítja.
Bari Károly: A varázsló sétálni indul, Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1985
A következő könyv esetében kissé csalok: egy újraolvasás élményét szeretném megosztani. Körülbelül négy-öt évvel ezelőtt, a Covid-járvány idején találkoztam először Bari Károly verseivel, és azóta az egyik legnagyobb kortárs költőként tekintek rá. Verseiben különösen tetszik a képek túlcsordulása, a rendkívül sűrű nyelv, amelyben szinte minden sor többrétegű metaforát hordoz. A természeti jelenségek – vihar, hold, szél, virágok – antropomorf alakokká, mitikus szereplőkké válnak. A szóbeli költészet ritmusa, a cigány népi történetmondás nyomai – ismétlések, felsorolások, varázsmondatszerű kifejezések – szintén meghatározóak. A versek közösségi tapasztalatokat szólaltatnak meg – vándorlást, szegénységet, kiszolgáltatottságot, hagyományokat –, de mindezt nem szociográfiai leírásként, hanem mítoszteremtő nyelven, legendaszerű emelkedettséggel. A nagyapa, a nagyanya, az elveszett gyermekkor, az eltűnt nyarak mind egyszerre reális és szimbolikus alakok, jelenségek.
Gyakoriak a rontás, áldás, jóslás és varázslás motívumai, a természet és a transzcendens pedig közvetlen kapcsolatban áll a közösséggel. Bari Károly költészete a magyar irodalomban ritkán hallható hangot képvisel autentikusan. Ez a hang egyszerre mutatja fel a marginalizált közösségek tapasztalatait és ellenállását, miközben autonóm művészi erővel szólal meg. A versek a kollektív traumák feldolgozásának és a kulturális identitás megerősítésének eszközei. Az álomszerű képek és a túlburjánzó szimbolika a tudattalan működését idézik, lehetővé téve a fájdalom, a veszteség és a büszkeség egyidejű kifejezését. Bari művei a mágikus realista hagyomány magyarországi rokonainak is tekinthetők, ahol a valóság és a képzelet elválaszthatatlanul összefonódik. A nyelvi túlzás és a képek áradása itt nem pusztán esztétikai játék, hanem világteremtő gesztus.
Darida Veronika: Képérintések. Kommentárok Vojnich Erzsébet festészetéhez, Kijárat Kiadó, Budapest, 2025
Darida Veronika Képérintések című könyve Vojnich Erzsébet 1980 és 2020 között készült festményeit elemzi, ötven fő motívum köré csoportosítva. A kötet túlmutat a hagyományos művészettörténeti megközelítésen: filozófiai, esztétikai és színházi szempontokat is érvényesít, érzékeny megfigyelésekkel és gondolatébresztő elemzésekkel. Célja, hogy rávilágítson a művész életművének folyamatos változásaira, elmozdulásaira és radikális korszakváltásaira. A könyv intellektuális utazásként vezeti végig az olvasót Vojnich életművén, miközben a festmények mögötti filozófiai, esztétikai és színházi összefüggéseket tárja fel. Különlegessége, hogy a szerző nem csupán szakértőként, hanem személyes befogadóként közelít a művekhez: saját asszociációit, benyomásait osztja meg, így az olvasó társbefogadóként élheti át a festmények világát.
Darida párhuzamokat von Adolphe Appia színpadi monumentalitása, Michel Foucault heterotópiái és Robert Wilson vizuális univerzuma között, Vojnich művészetét pedig a színház, a metafizika és a modern esztétika tág kontextusába helyezi. A kötet így egyszerre szól a szakemberekhez és a laikus érdeklődőkhöz: a festmények felfedezése és megélése mindenki számára közvetlen és izgalmas élménnyé válhat. Számomra egyúttal arra is rávilágít, hogy a festmények értelmezése túlmutat az esztétikai élményen, hozzájárul annak megértéséhez is, miként formálódik kollektív képzeletünk és gondolkodásunk a vizuális művészetek, a színház és az irodalom kölcsönhatásai révén, s hogyan hatnak ezek a kulturális tapasztalatok arra, ahogyan közös világunkat elképzeljük és újraértelmezzük.
Borítófotó: Németh Gábor Dávid szerzői Facebook-oldala
