Munkaterület
Égett gumiszag, dobozok, szigorú rendben.
Asztalon két négyzet, egyik
piros szigszalag:
o
k
a másik négyzet
fekete szigszalag:
n
o
k
mellette kék négyzetben a termék, nagy gumibánat-alkatrész,
hol ok,
hol nok.
Nem függ attól, milyen, vagyis kéne, az üzem szent szabályzata kimondja,
csak az ok az ok,
csak a nok a nok.
Aztán jött az ember. Válogatja harmincasával, megolvassa, mint egy imát,
mormol
kezdetben.
Aztán megunja,
sérült alkatrészt a jóval, gyorsan kötözi, teszi el.
Hibázik, igen, s közben már fel sem tűnik neki,
mellette szigszalaggal a kuka helye,
mögötte szigszalaggal a dobozoké,
körben az asztalé is kék szigszalag,
az ő helye is, fekete négyzetben,
ötvenszer ötven centi.
Politika a munkaerőpiacon
Az a kislány voltam, aki minden tanárába beleszeretett.
Persze nem egyszerre, a rajongásnak korszakai voltak,
más naplókban öltöttek testet, és ahogy fejlődött a szókincsem,
úgy váltak egyre terjedelmesebbé a vallomások.
IMÁDOM AZ ÉVA NÉNIT!!!!!, írtam öt felkiáltójellel,
később röviden tudósítottam magamról, mint bukott diákról.
Sebestyén tanár úr ujjai tömpék voltak és kapkodón kutattak,
a szertár szaga szétterjedt orromban, folt a ruhán.
A kis kurvát úgy dobták ki, mint macskát szarni,
így emlegetnek az osztálytalálkozókon,
lehetőleg úgy, hogy halljam.
Hamar kiderült, rajongásom papír nélkül semmit sem ér.
Diákmunka-szervezetem mint egy tiszta tüdő, pumpálta magából
a friss dolgozni vágyókat, így kerültem én is a bánatgyárba.
A követelményeknek tartósan megfeleltem,
méhem nem volt már, ami teremjen,
betegszabadságot sem vettem ki soha.
Szókeresőzni szeretek nagyon
a busz hátuljában, műszakba menet.
Borító: Unsplash
