Ha nagy szavakat akarunk használni, a Fiume vagy halál!-hoz hasonló filmek felerősíthetik a kelet-európai történelmi mozik Radu Jude-i fordulatát. A térség történelme ugyanis tele van olyan történetekkel, amiket humorral és keserű öniróniával lehet, sőt, talán kell is elmesélni.
Ebben a régióban nem ritkán fordul elő az a szituáció, hogy egy város, illetve annak lakosai nem helyet váltanak, hanem a határ halad át rajtuk. Fiume, horvát nevén Rijeka klasszikusan ilyen település: a 20. század során hat országhoz tartozott, azaz a helyiek a saját panoptikumukban tapasztalták meg a történelem legmozgalmasabb századának viharait. Rövidsége ellenére ennek az időszaknak volt egy kitüntetett, a maga abszurditásában emlékezetes pillanata: amikor
egy nacionalista olasz költő úgy döntött, saját kezébe veszi a város irányítását.
Az említett művészről, Gabriele D’Annunzióról szóló beszámolók egyáltalán nem Sztálinhoz vagy Hitlerhez hasonló képet festenek, sokkal inkább a késő római császárok juthatnak eszünkbe róla. A minden forrás szerint kokainfüggő, élvhajhász, szélsőségesen nacionalista költőt nem zavarta, hogy Fiume az első világháború végén nem az olaszokhoz került, épp ezért zsoldosokból és néhány veteránból csapatot szervezett, amivel bevonult a városba, blokád alá vonta, végül el is foglalta. Eredeti terve az volt, hogy Olaszországhoz csatolja a települést, de amikor ez nem történt meg, saját államszervezetet hozott létre Carnarói Olasz Kormányzóság néven, ami mai perspektívából már egy kísérleti fasiszta államalakulat volt. Igor Bezinović ezt a históriát meséli el. De nem úgy, ahogy azt egy klasszikus történelmi filmtől várnánk, sokkal inkább olyan módon, amire Radu Jude is csettintene.
Az alapkoncepciót tekintve a leglátványosabb vonása a filmnek, hogy nem lehet tisztán elhelyezni a fikció és a dokumentumfilm tengelyén. Persze, ma ezek a kategóriák már egyébként is jóval fluidabbak, mint korábban, de a Fiume vagy halál! ebben egy szélső értéket képvisel. A kiinduló helyzet egy dokumentumfilmé, de közben fontos szerepet kap az újrajátszás, ráadásul több esetben a történet különféle verzióit láthatjuk. A narrátori hang rendkívül sokszínű: helyenként közelebb van a klasszikus ismeretterjesztő filmekéhez, máskor viszont kiszól a nézőhöz, sőt,
nem is egyetlen hang narrálja végig a filmet, sokkal inkább a különböző narrátorok dialógusa figyelhető meg.
Ami különösen izgalmas ebben a filmben, hogy nemcsak ez a két réteg, tehát a történelmi ismeretek és azok újrajátszása kapcsolódik össze, hanem a forgatás is a narratíva részévé válik. Gondoljunk például arra a jelenetre, amikor a kikötőben arról beszél a narrátor, hogy köszöni a szereplőknek, akik ebben a hőségben is részt vettek a forgatáson. A járókelők számára ráadásul sokszor nem egyértelmű, hogy film készül, és ha igen, milyen, illetve abban mi lesz az ő szerepük. Bezinović számára egyúttal az is fontos, és tulajdonképpen ez tekinthető a mozi ars poeticájának, hogy
a művészet képes arra, hogy visszaszerezze a narratívát,
épp ezért szerepet játszik abban, ahogy a múltra emlékszünk. De a műveknél is fontosabb ebben az esetben a nyelv, ezért meghatározó az utolsó jelenetek egyikében az a kérdés, hogy most már meg tudják-e fogalmazni horvátul a film eleji kérdést, hiszen az elnyomás egyik legerősebb, mégis alig észrevehető formája, ha csak a hegemón nyelvén lehet megszólalni bizonyos témákban.
A Fiume vagy halál! tobzódik a vizuális humorban, szinte minden jelenetben két-három utalás, geg látható, amelyek egy ideig el is szórakoztatják a nézőt. Igaz, idővel azért kiismerhetővé válik a forma, például a tekintetben, hogy a jelenbéli helyszínek használata és a történelmi jelentőség között sokszor mekkora a különbség. Ezt azonban könnyen megbocsátjuk, mert Bezinović végig remek témákat és kérdéseket hoz a felszínre. A fenti gesztus például megadja az alulnézetiség érzetét: hiába a nagy folyamatok, a sokakat befolyásoló döntések, a történelem valahol mégis arról szól, hogy emberek élnek egy adott helyen, akik
miközben rezsimek váltják egymást a fejük felett, ugyanazokkal a mindennapi problémákkal küzdenek, mint bármelyikünk.
Nem véletlenül erős pillanatai a filmnek, amikor csak sétáló embereket látunk Rijeka gyönyörű utcáin, vagy egy idős ember beszélget a kutyájával.
Ráadásul ezzel a feldolgozással nemcsak a mindennapokat, hanem a történelmi folyamatokat is közelebb tudja hozni a rendező. Hiszen, ahogy a bevezetőben említettem, Gabriele D’Annunzióról nem nagy diktátorokra asszociálunk, ideológiájában mégis fellelhetőek a fasizmus későbbi jegyei. Ezzel Bezinović azt is érzékelteti, hogy minden pillanatban ébernek kell lennünk: sosem tudhatjuk, hogy mikor indulnak el azok a folyamatok, amik később katasztrófához vezetnek. Ráadásul hiába szól célzottan egy pillanatról és egy személyről a film, a rendező világosan foglal állást amellett, hogy
a történelem sokkal komplexebb rendszer annál, minthogy egyének döntéseire tudnánk redukálni.
D’Annunzio nem szent és nem is démon ebben a történetben, hanem olyan ember, akit különböző nézőpontokból, verziókban látunk, és mindig kicsit mást gondolunk róla. Ráadásul fontos arra is emlékeztetni magunkat, hogy a legenda, a közszájon forgó elbeszélések nem azonosak a valós emberrel. Bezinović ezt olyan pimasz gesztusokkal érzékelteti, minthogy egyszer elkezd egy történetet a narrátor, majd jelzi, hogy itt be is fejezi, mert ezt senki sem erősítette meg, máskor pedig a diktátort éppen játszó színész egy D’Annunzióra emlékező szobor mellett ül. Apropó szobor: a Fiume vagy halál! azt is tökéletesen mutatja be, hogy ugyanaz az esemény mennyire máshogy néz ki egyes nézőpontokról: ami a horvátok számára nevetséges, de egyúttal rémséges néhány hónap, az az olaszok számára egy nemzeti hős bátor tette.
Igor Bezinović rendezői koncepciója annyira illik a kelet-európai történelemhez, hogy
szinte felmerül a kérdés, miért nem csak így beszélünk a térség félmúltjáról.
Az ugyanis biztos, hogy ehhez hasonló történet akad bőven. A Fiume vagy halál! pedig kisebb hibái ellenére figyelemreméltó film.
Fiume vagy halál! (Fiume o Morte!), 2025. Rendezte: Igor Bezinović. Forgalmazza: magyarhangya.
A Fiume vagy halál! a Magyar Filmadatbázison.
