Február 28-án Londonba érkezett Pogány Induló EU Rap ’26 turnéja. Az erőltetett menet hatodik állomása. Ideúton szinte napi váltásban vették be Pozsony, Bécs, München, Berlin és Amszterdam városait. Érthető választások, mindegyik helyszínen számottevő a magyar közösség, ez Londonban hatványozottan igaz. A nagymúltú XOYO most januárban nyitott újra többszöri átalakítás után, anno olyan előadók szerepeltek itt, mint Mos Def, Skepta, Fatboy Slim. Vagy a drum and bass vonalról: Andy C, Flava D és az ábécé minden betűje egy keresztnév után. Old Street, bohém Shoreditch. Csak pár lépés a metrótól (már ha jó kijáratnál jössz fel), és állhatsz is a sor végére, hétkor nyílnak az ajtók.
Mivel a legtöbb „magyar bulira” kipörgött humoristákat, ravatali DJ-ket rángatnak ki Londonba, nem szoktam hazai közegben szórakozni, nem tudom, mire számíthatok. „Nincs egy zsepitek”, kérdezi a mögöttünk álló srác, a hangszínéből érzem, hogy ő nem akar majd egymásba karolva dülöngélni éjfélkor a Nélküledre, és kezdek megnyugodni, ma minden rendben lesz. A ruhatár után lesétálunk az alagsorba. Pirosan izzó fényvezetékek tekeregnek a plafonon, minden négyzetméterre jut egy légkondi.
Már szól a zene, az ASAN Budapest DJ-i rakják a tüzet.
Jobbra bárpult, balra színpad, szemben küzdőtér. Gyorsan kiszolgálnak, helyezkedünk, folyamatosan gyűlik a közönség. Carharttos negyvenesek, sapkás harmincasok, az erasmusos fiatalok a sarokba tömörülve szívják a fogukat, hét fős roma társaság fényképezkedik, hatalmas formák mindenütt.
A merchöket gyorsan lerabolják az érkezők, kétféle póló, matricák, inkább ereklye jellegük dominál, mintsem esztétikájuk. Logó és a listázott koncerthelyszínek. Közben elmúlik este nyolc, pörögnek a lemezek. Az NKS apostoli levele, Vegyetek jót, ha tudtok, osztatlan sikert arat, mindenki fújja a szöveget. Az ütemtervhez igazodva halad a program.
Pontban nyolc harminckor érkezik a színpadra Ótvar Pestis, nagyon jól szólnak az alapok,
és bár saját bevallása szerint teljesen kikészültek a hangszálai, kamuzás nélkül végigtolja a verzéket. A szett jórészt kiadatlan trekkekből áll. Akad, amihez egyelőre cím sem társul, akad, amihez ad hoc cím tapad, nem írnám ide. Erős anyagra számíthatunk. A Tevepata már kinn, hallgassatok rá. A saját közegében vizsgálom, de a „mégis mennyit ér a tengernek a matróz diadala?” sor eltalálja a lírai erőt kereső füleket. Persze jól ismert dalok is felbukkannak, Ráfáztál, Zombi 34, és mint egy előszó, elhangzik egy Pogánnyal közös dal (Pogi egyelőre csak a felvételről szólt).
Az átmenet a két fellépő között, akár egy világi mixtape, az Emeld fel a szemedet az égre című népdallal úsztunk át a Pogány Induló műsorába. Pontos kezdés. A művész úr még nincs a színpadon, az öltözőből köszönti Londont: „London, baszd meg.” A Gengetek ellen berúgja az ajtót,
ropognak az uzik és durran a hexameter:
„Égjen a hűvös nyáron a kocsmai zajban a csikk a szemétben.” A következő dal, a Pogi Hip-Hop végén, a jobban élünk-e itt, mint otthon kérdésre, egyöntetűen válaszol a közönség, mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy mit. Kitartás, jókor jön, jól jönne. Aztán újra az Ótvar Pestis kerül előtérbe, közös dal, Alattam. Nagyon tetszik ez a felfogás, érezhető a csapategység a fellépők között. Fienduló füstös hangulata után meglepetésvendég lép a színpadra. A turné londoni állomására – családlátogatás okán – a csapattal tartott Ekhoe, és együtt tolják el a 15-öt. A Kettő/Kettő végén szimbolikus jelenetet láthatunk, underground koronázást: Pogi nyakába akasztanak egy vastag ezüstláncot.
Talán ennek hatására változik a setlist. „Nem akarok lassú számokat” mondja a rapper, és rövid tanácskozásba kezd az alapokat szolgáltató Zomblaze-zel. Marad a fordulatszám, újabb pozitívum: a pogó, a vadulás közepette is odafigyelnek egymás testi épségére az emberek. A Lelkem, nyugodj következik, záporoznak a shout-outok a szegedi kontingens felé (tíz-tizenöten lehetnek a közönségben Szegedről). Mégsincs olyan érzése az embernek, hogy ez csak róluk szólna.
Velük örülünk, örülünk nekik.
Én teljesen megértem ezt. Amikor a slavic aesthetic posztol képet egy debreceni bérházról, bennem is erősebben dobban a szív. A Tropicallival lassítunk kicsit, mindenkire ráfér a pihenés. Az Egy/Kettőhöz remek videóklipet készített Büki Balázs rendező és M. Deák Kristóf operatőr, nekem erősebb az a képi világ, mint maga a dal, de élőben ez is nagyot üt.
A Mámor ékes példája annak, ahogy a kiállás, a flow és az egyedi orgánum simán átsegítik a hallgatót a „… nem etika / … genetika / … matematika /… a tematika” rímfordulatok kimerültségén. Értelmezésem szerint a legtöbb rapdal egyben ars poetica is, az Úgy hiszemet kimondottan annak tartom, „Én vagyok a lehetetlen / A hang, ami beszél a fejetekben / és egy jó ideig nem fejezem be / Én vagyok a bűn, a kóla az orrba, a liszt a kenyeredbe’/ Én vagyok a fintor a felesekbe’/ Én vagyok orvosa itt az elesettnek”. A Székelykapuban nagyon erősek a Parno Graszt éneksávjai, különleges atmoszférát teremtenek.
Aktív irodalmárként köveket nyelek.
Napokig görnyedünk egy-egy ige fölött, kidobunk egy teljes fejezetet, versszakot. Van, aki az elmúlt ötven év legjelentősebb költőjének gondolja magát, van, aki prózaíró géniusznak. Ez a húszéves srác meg a szemébe húzza a kapucnit, a mikrofonba kiabál, és azt érzem, hogy ez igaz, hogy végre történik valami, ez a valóság. Más műfaj, ez rapzene. Nekünk papíron, előadás nélkül kell megteremtenünk az előadásmódot. Legyen így. Nyugtassuk magunkat ezzel.
Később felcsendül a magnum opus: Gettó Csirke, he, tizenhatmillió megtekintésnél jár a trekk YouTube-on. Zárásként az Afro beat, outrónak a Megáll az idő pörög. A visszataps a Latyo és Haze, mindenki a színpadon, egy utolsó tombolás és felgyulladnak a lámpák, barátságosan terelnek minket a kijárat felé a biztonságiak. Körök, félkörök. Csoportokba verődve dohányoznak a magyarok az utcán. Mások közös fénykép reményével a szemükben figyelik a művészkijárót. Aztán mindenki elindul a dolgára. Metró, egy közeli pub, séta a parkban. Semmi kellemetlenkedés. Eddig sem fogtam vissza magamat, de szeretnék egy személyes gondolattal zárni.
Számomra Ótvar Pestis vitte az estét. A saját szettjén túl egyben tartotta a főprodukciót is.
Ha ő nincs ott, pontosan, fáradhatatlanul, kihagyások nélkül, nem tudott volna ennyire fölénk kerekedni Pogány Induló. OP olyan volt, mint egy precíz basszusgitáros, aki titokban, alázattal cipeli a zenekart. Háttérben és reflektorfényben is stabilan mozgott. Szemtelen és intelligens produkció volt egyszerre. Köszönjük!
Pogány Induló EU Rap Tour ’26, XOYO, London, 2026. február 28.
Borítókép és fotók: Kószó Balázs
