Az elektronikus kor információs dömpingjében az ember alapvető szorongásává a stabil belső pont és az idő folytonosságának elvesztése válik. Ennek tapasztalatát szükségszerűen olyan kulturális formák is feldolgozzák, mint a videójátékok vagy a kortárs filmek. A japán Exit 8 filmváltozatának hibája azonban, hogy az eredeti indie horrorjátékhoz képest nem tud érdemi újdonságot kínálni.
The Backrooms, avagy „a hátsó szobák”: az internet egyik régóta népszerű horrorlegendája egy nyomasztó alternatív dimenzióról, ahol a csapdába esett szereplő végtelen folyosókon, irodákban vagy földalatti garázsokban bolyong, míg végül az őrület vagy egy ellenséges lény végez vele. Közvetlen inspirációját a videójátékok hibái adják, a fejlesztők által elérhetetlennek szánt pályarészek és az üresen maradt multiplayer szerverek kísérteties terei. Tágabb perspektívából nézve azonban a modern élet szorongása tükröződik benne –
a félelem a végtelen átmenetiségtől vagy éppen a megszokottság örök ismétlődésétől.
Nem véletlen, hogy az elmúlt tizenöt évben aranykorukat élő indie horror-videójátékok – és közvetve a filmek is – inspirációt merítettek ebből az eredetileg fórumokon és képmegosztó platformokon (4chan, Reddit) terjedő, minimalista eszközökkel dolgozó, mégis azonnali zsigeri hatást kiváltó atmoszférából.
Mindezt tükrözi az is, hogy miközben az A24 stúdió éppen a hetekben jelentette be a The Backrooms című egészestés mozit – rendezője Kane Parsons, aki YouTube-videóival tette széles körben ismertté a rémálomszerű folyosókat –, addig Kavamura Genki első rendezése, az azonos című rövid horrorjátékból készült Exit 8 is hangsúlyozottan erre az eszköztárra épít. A történet szerint valahol Japán egyik földalatti közlekedési hálózatában,
egy metrón utazó fiatal férfi morális pánikot él át, miután egyszerre tudja meg telefonon, hogy volt barátnője gyereket vár tőle,
és hagy segítség nélkül egy felbőszült utas által szidalmazott kisgyermekes anyát. A járműről leszállva már egy örökké ismétlődő folyosón találja magát. A kijárathoz rejtvény vezet: nyolc szokatlan eltérést, anomáliát kell felismernie a környezetében, hogy a rendszer elengedje. Miközben különös jeleket keres, egyre nyugtalanítóbb események szegélyezik útját, ráadásul hamar kiderül, hogy nincs egyedül. Fokozatosan ráébred: saját belső bizonytalanságán kell úrrá lennie ahhoz, hogy kiszabaduljon a folyosó csapdájából.
Az Exit 8 stilisztikai világa a forrásanyag szinte teljes mimézisére épül: a jellegzetes folyosó, a csempék és a táblák mind a játék precíz másolataként sorakoznak. A zártság és az ismeretlenség szorongató hangulatát mégsem elsősorban az eredetiből hűen átemelt díszletvilág teremti meg, hanem a film első felében következetesen, a későbbiekben már kevésbé meggyőzően működtetett formanyelv. Miközben az eltévedt, megzavarodott hős újra és újra bejárja a teret, a kamera hosszú, vágás nélküli kompozíciókban siklik mögötte, vagy éppen szemből követi – a néző számára mindig csupán töredékes látványt nyújtva. Ez a megoldás kiválóan fenntartja a feszültséget, mivel
arra a paranoid állapotra épít, hogy a megszokott térben bármelyik pillanatban történhet apró, de nyugtalanító változás.
A derékszögben megtörő folyosó minden sarkán ott lappang a kérdés: mi bukkan fel a következő fordulónál? Áll-e valaki a férfi mögött? Miben változik meg a tér az előző körhöz képest? Formanyelvi szempontból tehát az Exit 8 a játékidő első felében rendkívül erősen teljesít. Később azonban éppen ezeket az erényeit veszíti el azzal, hogy megpróbál kilépni a videójáték logikájából, és drámai többletet, kontextust és érzelmi motivációt ad a szereplők történetének. Ezek
a kiegészítések inkább felhígítják a minimalista alapötletet, a helyettesítő elemek pedig többnyire klisésnek és olcsónak hatnak.
Pedig a kiindulásban bemutatott formai eszközök és alapötletek önmagukban is elegendőek lennének ahhoz, hogy az Exit 8 személyében egy emlékezetes kortárs horrort üdvözöljünk. Ezért hat végső soron feleslegesnek az is, hogy a korábban szinte matematikai pontossággal működtetett körkörös struktúrát és fegyelmezett formanyelvet fokozatosan felváltják a sematikusabb hatáskeltés eszközei: vér csöpög a falról, hirtelen sötétség borul a térre, patkányok zaja hallatszik. Noha a forrásanyag hasonló elemekkel dolgozik, a filmes adaptációban ezek már kevésbé működnek. Ami a játékban hatásos és rémületkeltő, a filmben csupán megfáradt horrortoposzként jelenik meg.
Az Exit 8 remekül felismeri a minimalista horror logikáját, ám ezzel végső soron csupán megismétli azt, amit a játék már egyébként is tudott. A szereplők felesleges háttértörténete és az érzelmi motivációk feltárása helyett sokkal többet nyert volna a film ennek az eszköztárnak a következetes fenntartásával. Ebben az esetben nem pusztán egy hű másolat született volna, hanem egy hibátlan szellemvasút a modern lét egzisztenciális bizonytalanságáról. Az Exit 8 végül
nem a liminalitás radikális tapasztalatát bontja ki, hanem visszahátrál a konvencionális horror biztonságos megoldásaihoz,
pedig nem sok kellett volna ahhoz, hogy valami igazán emlékezetes szülessen.
Exit 8 (8-ban deguchi), 2025. Rendezte: Kavamura Genki. Írta: Kavamura Genki, Hirase Kentaro, Kotake Create. Szereplők: Ninomija Kazunari, Komacu Nana, Kócsi Jamato, Aszanuma Naru. Forgalmazza: ADS Service Kft.
Az Exit 8 a Magyar Filmadatbázison.
