Az izlandi indie-folk zenekar tavaly ősszel megjelent, All Is Love and Pain in the Mouse Parade című lemezével érkezik június 22-én Budapestre.
Az Of Monsters and Men karierje a My Head Is an Animal című lemez megjelenésével indult be. Az áttörést a Little Talks című sláger hozta el számukra. Tavalyi negyedik nagylemezük hat évvel a Fever Dream után érkezett. Az All Is Love and Pain in the Mouse Parade azt vizsgálja, hogyan fonódnak össze olyan érzések, amelyek talán ellentétesnek tűnnek, mégis egyszerre léteznek, és szükségük van egymásra. A lemezen kisebb és nagyobb történetek is helyet kaptak, legyen szó a magányról és a vágyakozásról, amit egy idegenekkel teli társasházban élve érez az ember, egy elhibázott találkozásról egy élelmiszerboltban, vagy az üres házban élő egérközösség téli életéről és veszteségeiről.
A két énekes-dalszerző, Nanna Hilmarsdóttir és Ragnar Þórhallsson gyakran két különböző szemszögből mesélték el ezeket a történeteket. „A dolgok kettősségéről szól az album, ahol szeretet van, ott szükségszerűen fájdalom is lesz. Az egyik nem létezhet a másik nélkül” – magyarázza Nanna. „Az életünkből, a családunkból, a közösségünkből és az előttünk járó generációkból merítettünk inspirációt. A mi életünk az övéikkel együtt alkotja az Egérparádét.”
„Bizonyos értelemben ez egy felnövésről szóló album,
más értelemben viszont a hazatérésről is – arról, hogy békét kössünk a múlttal” – teszi hozzá Ragnar.
Az Of Monsters and Men legutóbbi nagylemeze óta eltelt hat évben a zenekar tagjai számot vetettek az elmúlt évek történéseivel. Turnéztak egészen a pandémiáig, kiadtak egy EP-t és egy dokumentumfilmet, majd saját projektekbe kezdtek, miközben többen családot is alapítottak.
Amikor elkezdtek dolgozni a lemezen, úgy döntöttek környezetváltozásra van szükségük,
hogy újra felfedezzék azt a kapcsolatot, amit a kezdetekkor éreztek. Az album megszólalásával és energiáival is annak a bemutatására törekedtek, hogy visszahozzák azt az alapélményt, amit az írás közben éreztek. The Mouse Parade elnevezésű turnéjukon is arra törekednek, hogy az emberek jól érezzék magukat a koncertjeiken, szívmelengető, máskor kissé melankolikus vagy pörgős dallamaikat hallgatva. Első magyarországi koncertjük június 22-én lesz a Budapest Parkban.
Jegyek a livenation.hu, a funcode.hu és a budapestpark.hu oldalakon kaphatók.
Forrás és borítókép: Live Nation
