Tavaly év végén nagy feltűnést keltett és komoly sajtónyilvánosságot kapott az I. Interdiszciplináris Metálkonferencia az ELTE-n. Főszervezőjének, Takáts Márk Dávidnak a beszámolóit és kritikáit már olvashattátok a KULTer.hu-n, amik bizonyították, hogy akár azonos mondatban képes érvényes gondolatokat megfogalmazni irodalomról és a metálzenekarok esztétikájáról. A Fekete Zaj után, a szeptember végén esedékes Dürer kertes Interdiszciplináris MetálFORUM kapcsán ültünk le beszélgetni Márkkal a metáltudomány irányairól és lehetőségeiről.
KULTer.hu: Nyitásként térjünk vissza picit az elmúlt évhez és az I. Interdiszciplináris Metálkonferenciához, illetve a metáltudomány fogalmához. Honnan jött az ötlet, hogy ezzel foglalkozz, később pedig hogyan bontakozott ki a konferencia ötlete?
Mesterszakos szakdolgozatomat metáltudományos témából írtam, kifejezetten az extrém metál műfajok elidegenítési stratégiáit vizsgálva. Fő kérdésem az volt, hogyan válik a néző elidegenítése tudatos esztétikai stratégiává. A felkészülés során, ahogy bújni kezdtem a szakirodalmat, feltűnt, hogy ezek között csak nagyon kevés volt magyar nyelvű.
Úgy láttam, hogy ez Magyarországon alulkutatott téma.
Még alulkutatottabbnak tűnt annak a kontrasztjában, hogy külföldön a kilencvenes évektől kezdve láthatók a metal studies kiterjedt kutatóhálózatai. (Például az International Society for Metal Music Studies vagy a kifejezetten régiós fókuszú Metal Studies in Central/Eastern Europe.) Ezekben a közegekben évente többször is tartanak konferenciákat, rendszeresen jelennek meg a gyűjteményes kötetek és a monográfiák is.
Természetesen nem szabad úgy csinálni, mintha Magyarországon egyáltalán ne lett volna ilyen irányultságú kutatásokra példa. A teljesség igénye nélkül érdemes kiemelni Tófalvy Tamás, Fejes János vagy Sánta Miriám munkáit. Nagy szerencsémre az ELTE Esztétika Tanszékén nyitottak voltak az ötletre, és a konferencia felhívását nem sokkal a szakdolgozati védésemet követően megosztottam a nyilvánossággal. Amikor a Call for Papers-t (CFP) fogalmaztam, még azt hittem, hogy majd úgy kell az előadókat összefogdosni.
De a felhívást, tudományos eseményektől idegen módon elkezdték bizonyos médiaoldalak hírként felkapni.
Ez rámutat arra, hogy a metál és a tudomány szavak között itthon még mindig van egyfajta feszültség. Az elgondolás az, hogy van a metál és van a tudomány, és ez a két koncepció egymástól elszeparált szférákban létezik. Így, ha egy mondatba kerülnek, az már önmagában hírértékkel bír.
KULTer.hu: Milyen tehát a metáltudomány? Milyen tudományterületekre támaszkodik, hogy érvényes megállapításokat tegyen a tárgyáról? Vannak előzményei itthon, van kontinuitás például a Metal Hammer, a különféle zenei blogok és a metáltudomány között?
Ahogy a konferencia neve is mutathatta, a metáltudomány nem szorítkozik egy kifejezett tudományterületre. A humán- és kultúratudományok mellett bármilyen másik terület tud releváns kutatásokat folytatni a témában, legyen az fizika, hálózatkutatás vagy nyelvészet. A metál egy, a valóságban több síkon is vizsgálható jelenség, ami többek között társadalmi, esztétikai és gazdasági kérdéseket is egyaránt megmozgat. Így számtalan izgalmas és friss lehetőség prezentálja magát a téma kutatója számára. A több síkon létezést úgy értem, hogy
a metál nemcsak egy zenei műfaj, hanem egy szubkulturális csomag is egyben,
amiben a zenén kívül nagyon sok minden más aspektus is jelen van. A koncertre járás, a zene gyűjtögetése, egymással való megosztása, élvezete és elemzése nagyon erős személyközi élményt nyújt, miáltal identitás- és közösségképző erővel is bír. Az a munka, amit a Metal Hammer vagy újabban az Underworld magazin, valamint a különböző metállal foglalkozó fórumok és blogok, mint a Fémforgács, a Rockstation vagy a Shock! (hogy csak párat említsek) végez, kiemelten fontos, egyenesen elengedhetetlen egy szubkulturális közeg kialakulásához és fenntartásához. Ugyanilyen fontosak a szcéna koncert- és eseményszervezői, a rendezvényeknek helyet biztosító helyszíntulajdonosok, a disztrók üzemeltetői és még sorolhatnám. Ezek a szubkultúra belső szervei, akik nélkül az egy hiányos, defektív test lenne.
Az a munka, amit egy metáltudós folytat, valahol paradoxabb. Egyszerre kell a szubkultúra részének lennie, hiszen ha idegen attól, nem fogja tudni annak jelenségeit és dilemmáit érdemben, annak teljességében értelmezni. De kívül is kell álljon rajta, hiszen a tudományos elvárások minden kutatótól az involváltság hiányát várják el az objektív és racionális hozzáállás megőrzésének érdekében. (Bár az, hogy mit tartunk objektívnek és racionálisnak, maga is egy történelmileg determinált kérdés. És ha ez még nem lenne elég, a különböző tudományterületek is eltérően kezelik.) A metáltudós tehát (a nemrég felhozott „szubkulturális test” példáját továbbgondolva) inkább olyan, mint a szubkultúra testének a boncnoka. Miközben
a test, amit vizsgál, egyben a sajátja is, ráadásul folyamatosan ficánkol a szike alatt.
Ennek a paradox kívül/belül állapotnak az előnye, hogy ha a szikét fogó kéz és a boncasztalon fekvő korpusz egy testhez tartozik, a boncnok pontosan tudni fogja, hova érdemes vágni. A hátránya, hogy mivel a test a sajátja, hajlamos lehet megijedni a spriccelő vértől, miközben (az esetenként lehangoló vagy kellemetlen) vizsgálati eredményeket muszáj változtatás nélkül, az igazság mentén közreadnia. Ezzel csak arra akarok rámutatni, hogy a metáltudomány nem kell, hogy egy elefántcsonttoronyból, a hierarchikusan felépített, elnyomó tudománytermelő struktúrák szabályai szerint működjön. A metáltudomány nem a metál kanonizációjával, konszolidációjával vagy domesztikálásával egyenlő. Egy jól végzett metáltudomány a közegéhez értőn és empatikusan, de kritikusan és szigorú sztenderdek mentén nyúl. És, mint minden tudományág, ha jól végezte a munkáját, a tárgya gazdagabb lesz, mint a vizsgálat előtt volt.
KULTer.hu: A saját koncertbeszámolói és kritikai praxisodban hogy működteted ezeket a tudományos alapelveket?
Első kritikáimat irodalmi folyóiratokba írtam verseskötetekről. Mindig fontos volt számomra a kontemplatív megközelítés, illetve azoknak a filozófiai háttérmunkáknak a felfedése és végigkövetése, amit egy alkotóművész (tudatosan vagy tudattalanul) az alkotás folyamata során elvégez, és ami mentén a szövegek elkerülhetetlenül megszületnek. Amikor elkezdtem a zene, közelebbről a metálzene kritikájával komolyabban foglalkozni,
ugyanezt a hozzáállást akartam alkalmazni.
A legfontosabb szempontom az volt, hogy olyan szövegeket írjak, amiknek a nyelvezete és a hangvétele beleilleszkedik az irodalom, a színház vagy a képzőművészet kapcsán kialakult, Magyarországon nagy múltra visszatekintő és mára már intézményesült kritikaelméleti hagyományokba. Félreértés ne essék, nagyon sok olyan szerző van itthon, akik értékes és igényes kritikákat írnak metálzenéről. Azonban hiányát éreztem az olyan szövegeknek, amelyek tárgyukat egy tágabb alkotói vagy művészetelméleti diskurzuson belül helyezik el. A saját szövegeimben erre teszek kísérletet, kisebb-nagyobb sikerrel.
KULTer.hu: Hogyan alakult a konferencia szervezése? Milyen út vezetett az ötlettől a megvalósulásig?
A felhívást övező figyelemnek köszönhetően közel 80 jelentkezést kaptunk, amiből végül 31-et tudtunk elfogadni. Nagyon sok érdekes témát és jelentkezőt kellett így visszautasítanunk, akiknek innen is üzenem, hogy a további eseményeken és projektekben számítok rájuk és számolok velük. Ami a konferenciát mégis megkülönböztette egy átlagos tudományos eseménytől, az a szubkulturálisan involvált, esztétikailag autentikus hozzáállás volt.
A BA és MA időszak legmeghatározóbb élményei a szaktársaimmal közösen szervezett Esztétika – Mi végre? hallgatói konferenciák voltak.
Az események előkészületeit mindig lelkes megbeszélések övezték, ami során kitaláltuk az azévi koncepciót, vizuális arculattal, matricákkal, poszterrel, szóróanyagokkal együtt. Azt vettük észre, hogy ez a fajta hozzáállás nagyban növeli az eseményeink láthatóságát. Ezért amikor az első saját szervezésemre fordultam rá, nem volt kérdés, hogy ezt a koncepciót itt is érdemes továbbvinni. Ebben elengedhetetlen segítségemre volt Boruzs Boglárka képzőművész, akinek poszthumán, eldritch esztétikát közvetítő alkotásai magukon hordozzák az extrém metál képi világának idegenségét és brutalitását. Neki köszönhetjük a konferencia arculatát és tiszteletet parancsoló logóját. Nagyon fontos megemlítenem Földházi Gyulát is, aki a konferencia (fan)zine formátumú absztraktfüzetét készítette. Gyula értő és érzékeny szemmel kivitelezett kollázsai Bogi arculatával kiegészülve egy szubkulturálisan autentikus, de egyben erős saját karakterrel rendelkező vizuális megjelenést adtak a kezdeményezésnek, amiért nagyon-nagyon hálás vagyok nekik.
KULTer.hu: Vajon ez az arculat nem idegenítette el a tudományosság képviselőit? Lehetett azért kockázat mindebben, hogy a kutatókat az arculat, a metálfanokat pedig a tudományosság ijeszti el a konferenciától.
Értem az aggodalmat, nekem is voltak hasonló félelmeim, de a tapasztalatok hál’ istennek nem ezeket igazolták. Persze voltak, akik megkérdőjelezték az esemény tudományos legitimitását (vagyis, hogy mi egyáltalán az értelme). De azt hiszem, őket még egy konzervatívabb arculattal se lehetett volna ennek az ellenkezőjéről meggyőzni.
Ez mind eltörpül ahhoz a hatalmas támogatáshoz képest, amit az intézménytől, a tanszéktől, a tanáraimtól és a szaktársaimtól kaptunk.
Nem is beszélve arról a támogatásról, amit az esemény partnerei, a Kijárat Kiadó és a Fekete Zaj nyújtottak. Az esemény épp arra világított rá, hogy milyen sok metálos rejtőzködik a tudósok között, és vice versa, mennyi a tudóspalánta a metálkoncerteken. Kiderült például a szervezés során, hogy maga a dékán is a szubkultúra tagja, egy punkzenekarban dobol, nagy örömömre a konferenciát is ő nyitotta meg. Sok olyan jelentkezést is kaptunk tanároktól, kutatóktól, de még tanszékvezetőktől is, vagyis tudományosan beágyazott emberektől, akik a metállal még nem foglalkoztak tudományos tekintetben. Most láthatóan felszabadító élményként élték meg, hogy a szubkulturális identitásukat végre a munkahelyükön is kiélhetik.
Azt vettem észre egyébként, hogy a humántudományos területek és a metálzenei szcénák strukturális működése nagyon-nagyon hasonló. Hacsak nem vagy az Iron Maiden vagy a Metallica vagy valami ehhez fogható globális brand-identitással bíró zenekar, nem fogsz tudni megélni csak abból, hogy zenekarod van.
A szubkulturális részvétel sokaktól komoly áldozathozatalt követel,
a pihenőidejüket, magánéletüket és -tőkéjüket áldozzák fel a kultúra és a közeg érdekében. Ezek zárt ökonómiák, ahol a bevitt összegek hozamértéke nem (vagy legalábbis nem monetáris formában) lesz pozitív. Szóval a tudományos élet is hasonló ehhez a működéshez. A kortárs magyarországi kultúra ugyanolyan áldozatok mentén marad életben, mint az extrém zenei közegek. Művészek, egyetemi tanárok, írók, kulturális szférában foglalkoztatott, társadalmilag felmérhetetlen értéket termelő emberek dolgoznak megalázó fizetésekért, csak elhivatottságból. Azért, mert hisznek abban, hogy a kultúra fontos, hogy legyen, és kell, hogy legyen. Ezen a gondolatból kiindulva organikusan adta magát az ötlet, hogy lehetne-e egy tudományos közeget egy zenekar gazdasági logikája mentén működtetni. Azaz szubkulturálisan autentikus, igényes merch-tárgyak értékesítésével és jegyeladásokkal biztosítani a további kutatások, események és kiadványok lehetőségét.
KULTer.hu: Merre vezet(ett) az út a konferencia után? Úgy emlékszem tervben volt egy konferenciaelőadásokat összegyűjtő kötet is.
2026 első fele a folytatás modelljének kidolgozásával telt. Ki kellett ismerni, hogy a konferencián kívül milyen formátumok működnének még ebben a koncepcióban. Ennek az eredménye volt a május eleji Keleti Fém esemény, ahol a konferencia egyik legnagyobb érdeklődésre szert tevő témája, az ázsiai metál kapott figyelmet egy szakmai kerekasztal-beszélgetés formájában.
A nyár folyamán alkalmunk nyílt három napot tölteni a Fekete Zaj fesztiválon is,
ahol nagyközönség előtt folytathattunk inspiráló és izgalmas beszélgetéseket. De a nyár végével se állunk le: szeptember 26-án debütál az első, FORUMmal közös eseményünk a Dürer Kertben, ami egy metáltudományos kerekasztal-beszélgetés mellett más szubkulturális kérdéskörbe is bevezetést nyújt koncert- és közösségszervezők megszólaltatásával. Hallhatjuk majd Kiss Kata Dórát, Fejes Jánost és a konferencia egyik legtitokzatosabb karakterét, a modifikált símaszkot viselő Dér Antal Gergelyt is.
Az évet pedig a (már a kérdésedben is említett) konferencia anyagát közreadó, Metáltudomány című kötettel zárjuk. Szakmai szempontból ez lesz a konferencia óta talán a legnagyobb mérföldkő. Egy adott címszó alatt kötetbe, kötetként az olvasók kezébe, majd az otthonaik és a fontosabb könyvtárak polcára kerülni a tudományos legitimáció fontos állomása.
Hosszú távú célom egy hivemind létrehozása lenne,
ahol a beavatottak tudatába minden releváns információ azonnal letöltődik a közös, metáltudományos tudatfelhőből a megfelelő inkantációk és áldozatok bemutatását követően. Bár a korai kísérletek egy ilyen rajelme létrehozására sikeresnek bizonyulnak, amíg egy ilyen felálláshoz stabilan el nem tudunk jutni, kénytelenek leszünk az Instagrammal és a Facebookkal beérni.
Borítókép: Sterner Dóri
