az idegenhez
ismerd fel a megérkezést
az útszéli jegenyéket
egyforma magányukat
a fagyban pattogó levegőt
vetkőzz csupaszra
szakítsd le magadról
mellénnyé fagyott izzadságodat
engedd hogy megkóstolja bőröd alatt
a keserű porcokat
éles inakat
a szél mi örökké húzza tekeri
a ropogó imára tartott kezeket
bár ismerős könnyű szóval hív
ne lankadj
üressé éhezett figyelmed
tapadjon a jegenyenyarak körvonalaira
mint gyönge veréb bőre köt
fagyott kapuvashoz
úgy ragaszkodik az élet
még sötétben és fagyban is
tanuld meg vannak akik szavak nélkül is
a szent fény felé fordítják arcukat
hiába kerested hozzájuk
a nyelv azóta elveszett
kivágták elharaptuk
rajta itt már csak emlék szól
ha szólni bír
de a néma és eredő
testmeleg csontvelőkben
törzserekben
burjánzó vágyakozás
kivakarhatatlan
mennyi megszámlálhatatlan akarat
mi túlél félelmeiden
látod
világod törekvő
állatok remegő álmai
kövek fák tengernyi vizek szólnak
a nyárfaágak közt
bagolyszárnyakon ereszkedő
egyszerűségről
a madárhoz
és íme tiéd az erdő
végre köszönnek neked az öreg nyarak
hallod ahogy fölfelé fut bennük a víz
mint illatos eső árad ágaikból a nyugalom
és csöndet találsz a mélyülő égben
szép legyél most szép
mint a tegnapi gyümölcs íze a torkodon
tollaid között a föld meleg szél legyen
meleg szél legyen és hátán álmodj
házak nélküli mezőkről
átrepülni rajtuk egy madár élete
nem hitted hogy lesz még így
hogy alattad a mező a mezőn a fű
a fűben a szél a szélben a nap
csukott szemed bőrén át
világgá szalad a fény
Nemesvita
Borító: Balsay Dorina
