A kiégésről, a visszatérésről és önmagunk felfedezéséről szól a Nincsenek elvárások című norvég film, amely idén a Cannes-i Filmfesztivál programjában debütált, Magyarországon a BIFF-en lehetett először látni, de országos forgalmazásba is kerül majd. Eivind Landsvik rendező elkísérte a filmet, így beszélgethettünk vele saját útkereséséről, a norvég film helyzetéről és az életünket meghatározó elvárásokról is.
KULTer.hu: A Nincsenek elvárások központi témája a kiégés, illetve az, hogy milyen elvárásokkal szembesül egy-egy alkotó. Mennyire viseled nehezen a filmkészítésnek ezt a részét, amikor interjúkat adsz, premierekre jársz, kíséred a film utóéletét?
Ha röviden kellene válaszolnom, nagyon. Alapvetően introvertált ember vagyok, aki nem érzi magát komfortosan az ilyen helyzetekben, és mivel ez az első nagyjátékfilmem, nincs is benne rutinom. Ugyanakkor az érzés kettős, mert annak viszont
nagyon örülök, hogy ennyi helyre eljut a film, ilyen sokan megnézik, kapcsolódnak hozzá,
ráadásul számomra is új élményekkel, találkozásokkal teli ez az időszak, például Budapesten is először járok. Szerintem nagyon fontos, hogy ilyen esetekben is hagyjunk időt magunknak. Ma például egyedül sétáltam a városban, figyeltem a részleteket, de nem kerestem a turistalátványosságokat.
KULTer.hu: Mi okoz nehézséget számodra ezekben az interakciókban?
Az mindenképpen pozitív, hogy a filmről beszélgetünk, amely még mindig érdekel és inspirál. De az nehéz, amikor arra kérnek, hogy magyarázzak el valamit a moziból, mert szerintem nem az a fontos, hogy én mit gondolok egy-egy jelenetről. Az az igazán érdekes, hogy a néző mit gondol, milyen érzéseket vált ki belőle az adott pillanat.
KULTer.hu: Ugorjunk kicsit vissza az időben. Hogyan kezdtél el filmkészítéssel foglalkozni?
Klasszikus történet, gyermekkoromban volt egy VHS-lejátszónk, rengeteg filmet néztem, olyanokat, mint a Jurassic Park vagy a Reszkessetek, betörők első két része. Aztán kamaszként vált sokszínűbbé az érdeklődésem, elkezdett foglalkoztatni, ki a film rendezője, és akinek megtetszettek a munkái, azokat utána figyeltem, igyekeztem mindent pótolni tőlük. Martin Scorsese, Francis Ford Coppola és David Lynch voltak az első kedvenceim. Nagyjából 16 éves voltam, amikor mozikba került az Elveszett jelentés, ami elképesztő hatással volt rám. Hasonlóan meghatározó volt a Mulholland Drive, ezt a két filmet akkoriban megszámlálhatatlan alkalommal néztem újra.
Ettől függetlenül abban az időben Norvégiában nem volt valódi perspektíva, hogy valaki filmrendező legyen.
Voltak akkoriban is tehetséges alkotók, de a filmkultúránk nem ért a többi skandináv ország nyomába. Aztán 2006-ban megjelent egy akkoriban ismeretlen rendező filmje.
KULTer.hu: A Szerzők Joachim Triertől?
Pontosan! Ötször vagy hatszor láttam csak moziban. Elképesztően erős, inspiráló film. Nagyrészt annak hatására döntöttem el, hogy rendezni akarok. Még nem volt nagyon erős az elhatározásom, de a bogarat már elültették a fülemben. Néhány évig kerestem az utam, próbáltam rájönni, miként helyezkedhetnék el a szakmában, főleg produkciós asszisztensként dolgoztam.
KULTer.hu: Akartalak kérdezni a norvég filmkultúráról, mert valóban nagyon érdekes, hogy a svéd és dán mozi árnyékában ma már Norvégia is fontos központja az európai szerzői filmnek.
Igen, sőt, talán manapság népszerűbb is a norvég film, mint a többi skandináv országé. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy
felnőtt egy erős generáció, olyan nevek, mint Dag Johan Haugerud, Joachim Trier vagy Eskil Vogt,
és ami változott a korábbi korszakokhoz képest, hogy nekik volt lehetőségük elkészíteni a második és harmadik filmjüket is. Norvégiában a 2000-es évek elején nagy probléma volt, hogy a legtöbb rendező az első mozi elkészítése után nem jutott újabb lehetőséghez. Részben a finanszírozási lehetőségek változása kellett ahhoz, hogy ebben előrelépjünk.
KULTer.hu: Beszéljünk a rövidfilmjeidről. A Tits és a Sofia, last summer is foglalkozik a magánnyal, a kapcsolódás nehézségeivel. Mik inspirálták ezeket a filmeket?
Ezek valóban központi kérdései a rendezéseimnek, valószínűleg azért is, mert érdekelnek ezek a témák, sok tapasztalatom volt velük kapcsolatban. Ezenkívül ezekben a filmekben szerettem volna megmutatni a barátságnak azt a különleges állapotát, amely egy adott pillanatban nagyon erős, de könnyen lehet, hogy nem tart örökké. Tulajdonképpen a szakmai eseményeken is hasonló élményeim vannak. Elutazom egy fesztiválra, ott találkozom emberekkel, akikkel kapcsolódunk, jól megértjük egymást, de néhány nap múlva ennek az egésznek vége. Ha belegondolunk, az Elveszett jelentés is erről szól. Meghatározó pillanataim születtek ilyen kapcsolatokból,
sokszor könnyebb megnyílni valakinek, akit alig ismerünk, mert nem félünk attól, hogy olyat mondunk, ami elijeszti az illetőt,
és esetleg elveszítünk egy fontos kapcsolatot. A Nincsenek elvárások főhőse is egy olyan férfinak nyílik meg, akit néhány napja ismer, és nem mondjuk az édesanyjának. Éppen azért, mert nem akarja a saját problémái súlyával egy családtagját terhelni.
KULTer.hu: A témák mellett meghatározó, felismerhető a filmjeid formanyelve is. A színhasználat, a légiesség, az érzékiség jellemző rájuk. Mik határozzák meg a vizuális eszközeidet?
Szerintem nagyon leegyszerűsítő, ha valaki azt mondja, a film csupán történetmesélés. Természetesen a sztori fontos elem, de végső soron az is történet, ha valaki lemegy a boltba. Viszont te máshogy fogod elmesélni, hogy lementél a boltba, mint ahogy én teszem.
A film több az események puszta ábrázolásánál, érzésekről, hangulatokról szól, megmutatja, mi van a felszín alatt.
Rendezőként gondolnod kell valamit arról, milyen eszközökkel meséled el azt a bizonyos történetet. Számomra mindig ezek a megoldások tűntek autentikusnak.
KULTer.hu: Feltűnt, hogy a filmjeid címei többrétegűek, játékba hívják a nézői elvárásokat. Mit jelent számodra a mostani mozi címe?
Rengeteg rétege van. Amikor elkezdtem írni, magammal szemben sem voltak elvárásaim, azt gondoltam, trükkös lesz egy ilyen munkacímű projekthez producert találni. Ahogy elmélyedtem az írásban, rájöttem, hogy az elvárások végigkísérik az életünket. Amint felkelünk, elvárásaink vannak azzal kapcsolatban, hogyan alakul majd a napunk, aztán találkozunk emberekkel, akik szintén bizonyos dolgokat várnak tőlünk. Amikor egy nehezebb időszakon megyünk keresztül, nagyon nehéz megbirkózni a külső és belső elvárásokkal is.
KULTer.hu: Említettük, hogy a film egyik fő témája a kiégés, amely mára gyakran tárgyalt probléma lett a médiában, sőt a köznyelvben is. Mennyire nehéz egy ilyen témában autentikusan fogalmazni?
Csak őszinte akartam lenni, olyasmiről írni, amit ismerek, amin én is átmentem. A legfontosabb, hogy a nézők ne érezzék hamisnak a filmet.
KULTer.hu: Olyan szakaszát mutatod meg az alkotói pályának, amely sokkal ritkábban jelenik meg a fikciós művekben. Nem a felemelkedést ábrázolod, hanem azt, amikor az első siker után valaki hirtelen nem tudja, hogyan tovább.
Szerintem ez egy borzasztóan izgalmas időszak, amelyen szinte minden alkotó átmegy, és az az igazán tragikus, hogy sokan vissza sem jönnek belőle. Gondoljunk bele, hányszor tapasztaljuk, hogy berobban egy nagy sláger, majd az alkotó eltűnik, és évekkel később gondolkodunk el rajta, vajon mi lehet vele.
A legtöbb művésznek nem a folyamatos sikerekről szól a karrierje.
Ráadásul szerintem ezt a szakaszt nem lehet megúszni. Egyszerűen ilyen az élet. Ilyenkor hátrébb kell egyet lépni, körbevenni magunkat számunkra fontos emberekkel, és válaszolni azokra a kérdésekre, hogy mit csinálok pontosan, de még inkább, hogy miért teszem.
KULTer.hu: A főszereplőt alakító Marie Ulven ismert előadó Norvégiában. Őt hogy találtad meg a szerepre, milyen volt a közös munka?
Néhányszor találkoztunk korábban, volt pár közös barátunk, Oslo ilyen szempontból elég kicsi. Ennek ellenére egyáltalán nem jutott eszembe a szerep kapcsán. A rövidfilmjeimben dolgoztam amatőr színészekkel, épp ezért a Nincsenek elvárások castingja során sem zárkóztam el ettől. Arra is gondoltunk, mi lenne, ha valódi művészeket is megnéznénk egyes szerepekben, akik a saját történetükkel hitelesebbé tehetik a filmet.
Végül megnéztük Marie-t is, a jelenléte rögtön meggyőzött minket, tudtuk, hogy őt kerestük,
és a forgatás során is remekül lehetett vele dolgozni, nagyon érzékenyen reagált az impulzusokra.
KULTer.hu: Beszéltél arról, hogy időt kell adni magunknak. Ennek ellenére gondolkodsz már a következő filmeden?
Fogalmazzunk úgy, hogy igyekszem. Fejlesztek jelenleg egy forgatókönyvet, de többet egyelőre erről nem mondanék.
A Nincsenek elvárásokat a III. Budapest International Film Festivalon láttuk.
A borítókép forrása: Budapest Film
