Ha társadalmi kérdésekkel foglalkozó kreatív dokumentumfilmeket szeretnétek látni, közönségtalálkozókon, oktatási és filmszakmai programokon részt venni, akkor idén ősszel is a Verzión a helyetek. Ötöt ajánlunk figyelmetekbe a műsorra kerülő nyolcvan alkotásból.
Egy a millióból
A nagyon hosszú ideig forgó dokumentumfilmek egyik nagy kérdése, hogy vajon jókor zárja-e le az alkotó hősei életének követését. Itab Azzam és Jack Macinnes tíz évig kísérték figyelemmel egy szír menekült lány, Israa életét.
2015-ben véletlenül botlottak bele a törökországi Izmir utcáin cigarettát áruló cserfes, 11 éves kislányba. Családjával Aleppóból menekültek el, Németországba szerettek volna eljutni. A hosszú és életveszélyes utazást meglepő derűvel és bizakodással átélő család Kölnben telepszik le, ahol a beilleszkedés jóval lassabb és embert próbáló folyamatába is bepillantást nyerhetünk. Az addigi életét hátrahagyó családfő bátor, sőt vakmerő döntése örökre megváltoztatta szerettei sorsát. Ám a teljesen más kultúrába szakadt, tétlenségre, gyökértelenségre kárhoztatott férfi
a csupaszív apa szerepéből igen gyorsan csúszik át az erőszakos, elnyomó zsarnok pozíciójába
– a válás után még inkább magányra lesz kárhoztatva. A kamaszodó Israa gyorsan megtanul németül, beleszeret egy idősebb szír fiúba, akinek hatására a vallás felé fordul. 2025-ben, Aszad bukása után immár férjes asszonyként és anyaként látogat haza, és férjével a végleges hazaköltözést fontolgatják. Israa választott és eredeti hazájában is kissé idegennek érzi magát, ám története itt zárul le, pedig tanulságos lett volna még pár évig követni, hogy lássuk a visszailleszkedés mikéntjét.
A háború madarai
Lassan két éve dőlt meg Aszad rettegett uralma Szíriában, így a nagy időtávlatot befogó, témába vágó dokumentumfilmek végén visszatérő elemmé válhat a hazatérés motívuma.
Az Egy a millióbólhoz hasonlóan A háború madarai egyik főszereplő-rendezőjét, Abd Alkader Habakot is láthatjuk a földig rombolt Aleppó utcáin és örömkönnyeket hullajtó rokonai körében. Az aktivista és operatőr
először munkakapcsolatba került az akkor a BBC-nek dolgozó libanoni Janay Boulosszal, ami fokozatosan alakult át szerelemmé.
Ez a film az ő történetük, kettejük által elmesélve, beillesztve üzenetváltásaikat, egymásnak küldött képeiket, videóikat. Habak az évek alatt sok videós anyagot szállított a BBC-nek, nem egyszer életét kockáztatva a nyugati közvélemény tájékoztatásáért. A távkapcsolat a férfi Törökországba szökése után alakul gyorsan házassággá, majd londoni együttéléssé. Mindketten sokáig titkolják ezt szüleik elől: Janay libanoni keresztény szülei a tévéből áradó aszadi propagandának hisznek, a témában jártas lányuk nem konfrontálódik velük. Amikor Libanonban tömegtüntetések kezdődnek, ők kameráikkal a damaszkuszi utcákról tudósítanak. Bár a közös fészek London, a háború madarai a Közel-Keletre járnak haza.
Imágó
A dokumentumfilmek jó ideje szeretik a mikrotörténeteket (és azok prizmáján át ránézni a makrotörténetekre), de megfigyelhető az a tendencia is, amikor maga a filmkészítő lesz saját művének hőse. Déni Oumar Pitsaev A háború madarainál is nagyobb és bátrabb kitárulkozással mutatja meg saját életét az Imágó című, tavaly Cannes-ban díjazott filmjében. A csecsen Oumar megérkezik a grúz Pankiszi-völgybe, ahol anyja egy földterületet vásárolt neki házépítés céljából.
A Kaukázus lábánál fekvő idilli faluból át lehet látni Csecsenföldre, talán épp ezért él egy népes csecsen kolónia a településen, köztük a rendező rokonai is. A feminin, közel negyvenéves Oumart mindenki a nősüléssel nyomasztja, míg ő egy formabontó ház terveit mutogatja, de leginkább cselleng, a sportoló fiatal férfiakat figyeli. Szinte végig csak a környezetével való interakciókból ismerjük meg Oumar identitáskrízisét: az első csecsen háborút kisgyerekként Groznijban élte át, sokat költöztek, Párizsban és Brüsszelben él, de most költözzön ebbe a grúz faluba a nagyon maszkulin csecsenek közé? Hová tartozik ő? Milyen ember volt az apja, és miért hagyta el? Meg tudja-e valósítani az álmait, és tud-e szabadon élni ebben a szabálykövető kisközösségben?
Választania kell a szabad, ám gyökértelen vagy a megalkuvó, de legalább sajátjai közt leélt élet között?
A merengő, líraisággal kacérkodó Imágóban az Oumar és az őt meglátogató apja közti erdei sétán megejtett nagy beszélgetés a legfőbb sűrűsödési pont, ahol végre több kínzó kérdést fel lehet tenni, és bizonyos dolgokat nevükön lehet nevezni. A rendező különcsége, mássága többféle síkon is tematizálódik, saját magát nevezi imágónak, a fejlődésben megrekedt, teljes fejlettségétől megfosztott életformának.
Papa
Ponczók Attila saját nagyapjáról és rajta keresztül a magyar idősellátó rendszerről forgatott filmet. Zoli bácsi, vagyis Papa özvegy roma férfi, aki felesége halála után fokozatosan lecsúszott.
Gyerekei segítségével próbál öregkorára egy nyugdíjas otthonba bekerülni, ám a négy évig készült dokumentumfilm forgatása alatt csak várólistákig és áthidaló megoldásokig jutott.
Hiába a családi érintettség, Papa portréja nem tűnik elfogultnak: nehéz ember, akit egyik gyereke sem fogad be hosszú időre.
A Népszínház utcai becsületvesztők törzsvendége, egy dörzsölt, ügyeskedő régiségező, akinek bár van valamennyi pénze, a legolcsóbb megoldásokban gondolkodik. Átmeneti szálláson él két évig, az Üdvhadsereg pedig szabálysértések miatt rakja ki a szűrét. A korpulens, jellegzetesen ziháló Papa és négy gyereke közül a többször feltűnő két fia együttesen sem tudják (pedig kellően rafkósak) a magyar bürokrácia és a pénztelen, helyhiánnyal küzdő idősellátás rendszerét meghekkelni. Azt már csak a filmvégi feliratokból tudjuk meg (megvillantva a magyar abszurdot), hogy Zoli bácsi hét év várakozás után került be egy otthonba, de három hónappal később meghalt.
Megtartani a hegyeket
Az Egy a millióbólhoz hasonlóan az idei Sundance Filmfesztiválon díjazott Megtartani a hegyeket (eredeti címe a puritán Planina, vagyis hegy) a Balkánra, azon belül is a montenegrói Sinjajevina hegységbe kalauzol. Egy nyári lakon ketten osztoznak: Gara, a kőkemény asszony és a 13 éves lányka, Nada. Meseszép legelő veszi körbe őket, teheneket és birkákat tartanak.

A szeretettel teli anya-lánya viszonyt két esemény fenyegeti.
Katonai gyakorlóteret akarnak telepíteni a hegyekbe, ami ellen a pásztorok, civilek, zöldek összefognak,
és Gara vezetésével végül meg tudják akadályozni a tervet. Az egész életét a hegyen töltő egyszerű asszony egy számára idegen tévévitában simán felmossa a padlót a katonaság képviselőivel. A hegy kegyetlen világa megedzette Garát, Nada is most tanulja ki a fortélyokat (autót már simán vezet a hegyen). Az elkóborolt tehén keresésének jelenete képileg és a dramaturgia szempontjából is kiemelkedő. Ám ez a keserves, fizikailag és lelkileg rendkívül megterhelő feladat eltörpül amellett a családi titok mellett, amit Gara egy évtizede cipel, de most kénytelen megosztani a lánnyal. Azzal a Nadával, aki nagyon szeret zenét hallgatni, és akit – testvérei és unokatestvérei közt utolsóként – a továbbtanulás hamarosan elszakít nemcsak Garától, hanem a hegytől is.
23. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, 2026. november 16-25.
