Hosszas halogatás után idén nyáron végre mozikba került a 28 évvel később, amely a kultikus státuszba emelkedett 28 nappal később és 28 héttel később című filmek folytatása. A 2002-es első rész készítői, Danny Boyle rendező és Alex Garland forgatókönyvíró visszatértek a projekt élére, melynek bátor újításai közül sajnos nem mindegyik talál be igazán.
A mai napig rendkívül közkedvelt 28 nappal később több szempontból nevezhető a korai 2000-es évek egyik legmeghatározóbb horrorfilmes alkotásának. Danny Boyle filmje teljesen új lendületet adott a zombifilm műfajának, melyről sokáig joggal hihettük, hogy nem tud már újat mutatni. A 2002-es alkotás viszont teljesen új perspektívákat nyitott meg az élőholtak előtt, ráadásul abszolút szerethető, érdekes karaktereket vonultatott fel, akiknek tényleg szoríthattunk azért, hogy túléljék az egyre súlyosbodó apokalipszist.
Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a főszereplőt alakító Cillian Murphy színészi pályafutása is ekkor kezdett igazán felfelé ívelni.
A 28 héttel később című 2007-ben bemutatott folytatás megtartotta a korábbi rész magas színvonalát, feszültség terén viszont emelte a tétet, a befejezése pedig izgalmas utakat nyitott meg újabb történetek számára. Az addig csupán az Egyesült Királyság területére korlátozódott fertőzés eljutott az európai kontinensre, így az úgynevezett dühvírus számára minden adott volt, hogy világjárvánnyá váljon.
Mivel mindkét epizód kritikai és pénzügyi sikernek bizonyult, már a 2000-es évek végén el is kezdtek dolgozni a folytatáson, melynek elkészülte igen problémásnak bizonyult, és csak hosszú, rögös utat végigjárva jutottunk el odáig, hogy az első részt jegyző Danny Boyle és Alex Garland visszatérésével ténylegesen megvalósuljon a projekt, és immár 28 évvel később címmel idén nyáron mozikba kerüljön. A főbb szerepekre pedig sikerült megnyerni az egyre inkább elismert Aaron Taylor-Johnsont, Ralph Fiennest, a Harry Potter-filmek Voldemortját, és a Megszállottak viadala című thrillersorozatból ismert Jodie Comert, így kiváltképp ígéretesnek tűnt az új rész.
A készítők önbizalmát tükrözi, hogy további két folytatást is bejelentettek a 28 évvel későbbhöz,
melyek közül a The Bone Temple alcímű részt már 2026 januárjában be is mutatják. A bizakodásnak volt alapja, a 28 évvel később ugyanis egy
rendkívül merész alkotás, tele érdekes karakterekkel, fordulatokkal, mély érzelmi töltettel és igen szélsőséges brutalitással,
ám többek között pont ez utóbbi szempont az, mely sokak szemében megosztóvá teheti majd a franchise legújabb epizódját. A történet már alapjaiban egy bátor húzásra épít, a fertőzést ugyanis kiszorították a kontinentális Európából, csupán az Egyesült Királyság területén pusztít továbbra is, a szigeteket viszont izolálták a külvilágtól. Megismerjük Lindisfarne közösségét, akiket a folyamatosan visszatérő dagály választ el minden más százazföldi területtől, és csak apály idején tudják otthonukat elhagyni.
Megismerjük az ellátmánygyűjtő Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson) és rejtélyes mentális betegségben szenvedő feleségét, Islát, valamint 12 éves fiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie egyfajta felnőtté avatási rituálé részeként a szárazföldre viszi a fiát, hogy fertőzöttekre vadásszanak, és ezáltal kezdetét veszi az utazás egy fájdalommal és fordulatokkal kikövezett úton, mely során
Spike szembesül az élet kegyetlenségével a külvilágban és Lindisfarne szigetén egyaránt.
Az impozáns színészgárda ellenére Spike, illetve az őt alakító Alfie Williams kerül igazán középpontba. A fiatal színész vállára legalább akkora súly nehezedik, mint karakterére, hiszen nagy nevek mellett kell bizonyítania, hogy képes elvinni a hátán egy egész filmet, ám sikerrel veszi az akadályokat. Spike rengeteg megpróbáltatáson megy keresztül, Williams rendkívül hiteles játéka pedig mindezt teljesen átélhetővé teszi a nézők számára.
Jodie Comer is remekül jeleníti meg mindazt a fájdalmat, amin Islának keresztül kell mennie, és az anya-fia páros közötti kémiára sem lehet panasz. Aaron Taylor-Johnson és Williams dinamikája is abszolút működőképes, ám közös jeleneteikben sajnos aláássa Jamie karakterét, hogy Spike a tapasztalatlansága ellenére is sokkal megfontoltabbnak és ügyesebbnek bizonyul apjánál, ami főként abban a tekintetben problémás, hogy egy olyan férfiről van szó, aki Lindisfarne népét segít ellátni élelemmel és minden mással. A két szülő szerepét érdekes megvizsgálni abból a nézőpontból is, hogy
Spike történetének főbb fordulópontjai összefüggenek a velük való kapcsolatával.
Az édesanyjától már a film eseményei előtt eltávolodott annak betegsége miatt, és később kezdenek el újra közeledni egymáshoz, amikor Ralph Fiennes Dr. Kelsonja képbe kerül mint potenciális megoldás, és ezzel együtt fellángol a remény Isla gyógyulására.
Jamie pontosan ezzel ellentétesen, a sztori elején áll szoros kapcsolatban a fiával, és később történik meg közöttük a törés,
amikor Spike mélyen csalódik az apjában, akire addig csak felnézni tudott, és akit a tiszta erkölcs megtestesítőjének tartott. Mindez kiválóan tükrözi azt, hogy Spike tulajdonképpen most tanulja meg, hogyan is működik valójában a világ, és a férfivá érést szimbolizáló vadászat az, amely ténylegesen elindítja őt a felnőtté válás útján.
A film minden tekintetben legerősebb pontja – Alfie Williams és Jodie Comer alakítása mellett – az érzelmi töltete, mely szintén újításnak mondható a korábbi két filmhez képest. Ráadásul rendkívül effektív zenei aláfestés jellemzi az alkotás minden komolyabb emocionális momentumát, mindez pedig erősíti a látottak ránk gyakorolt hatását.
Spike felnövéstörténetének már említett állomásai mellett az élet és halál kettősségéről is mélyrehatóan szól a franchise legújabb darabja.
Sok más filmet foglalkoztat ugyanez a tematika, de a 28 évvel később ezt is képes újszerűen megközelíteni azáltal, hogy a halált úgy mutatja be, mint egy alapot, amiből további élet tud sarjadni. Ez a folyamat pedig Islánál érhető leginkább tetten, akinek esete azt bizonyítja, hogy néha el kell fogadni a halált, mindez a filmben pedig metaforikusan is beteljesedik.
A már említett Dr. Kelson nagy szerepet játszik az imént felvázolt megközelítés kibontásában, és neki ugyan valamivel kevesebb idő jut a kiteljesedésre, mint a többi szereplőnek, de Ralph Fiennes hozza azt, ami tőle elvárható, és épp eleget látunk a karakteréből ahhoz, hogy kíváncsian várjuk, mekkora szerepet kap majd a folytatásban. Hasonlóan kevés ideje van tündökölni a vásznon Edvin Rydingnak a fiatal katona, Erik szerepében, ám az ő esetében egy felejthető, lényegében teljesen fölösleges karakterről van szó. Egyetlen lényegi funkciója, hogy a fertőzöttek vezetőjének számító „Alfa” demonstrálja rajta az erejét, ám a megállíthatatlannak bemutatott szörnyszülött sem igazán bír nagyobb jelentőséggel annál, hogy elkerüljék a már jól ismert, „hétköznapi” fertőzöttek jelentette veszély unalomba való átfordulását. A 28 évvel később ezáltal az élőholtak mitológiáját is bővíti, és
foglalkozik azzal, hogy a járvány kitörése óta eltelt szűk három évtizedben milyen változásokon mentek keresztül a fertőzöttek.
Spike kalandjai során többféle torzszülöttel is találkozunk, akiket ráadásul a kamera nem fél közelről, teljesen meztelenül megmutatni, egy idő után pedig már indokolatlanul sok ilyen képkocka tárul a szemünk elé, ami az erre érzékeny nézőknél könnyen kiverheti a biztosítékot, főként a már említett „Alfa” esetében. Ugyanennyire gyomorforgatóak lehetnek azok a pillanatok, amikor éppen valamilyen komolyabb haláleset következik be, ugyanis a korábbi két filmhez képest az új epizód négyzetre emeli a brutalitást. Mindez eleinte jót tesz a filmnek, és kiválóan harmonizál a szintén magasabb szintre járatott feszültséggel, de a játékidő második felében már egyre több olyan jelenetet láthatunk, mely indokolatlanul véres vagy erőszakos, ami az összképet tekintve nem túl szerencsés.
A film vége felé közeledve pedig
nemcsak az erőszakábrázolással esnek át a készítők a ló túloldalára, hanem a cselekményvezetés szintjén is.
Spike és Jamie közös kalandja, illetve a Dr. Kelson utáni kutatás első szakasza mind kellően fókuszáltak és feszes tempót diktálnak, így nem érezhetjük unalmasnak a látottakat. Ám ezt követően elkezd szétesni a történet, kapokodóvá válik a ritmus, és leginkább az utolsó fél órát jellemzi az összecsapottság, melyet próbáltak ugyan elfedni a brutalitás fokozásával, de nem igazán sikerült javítani a helyzeten, rontani viszont annál inkább. A látványt sem lehet kizárólag dicsérni, ugyanis Skócia hegyes-dombos zöld vidéke gyönyörű helyszínéül szolgál az eseményeknek, ám minden más vizuális megoldás csak részben működik.
A film fényképezésének sajátossága ugyanis, hogy nagyrészt iPhone 15 Pro Max készülékekkel rögzítették, ezt pedig csak ritkán tudják megfelelően kihasználni az alkotók. A feszült, fertőzöttek elől menekülős és rejtőzködős jelenetekben jól tudnak erre építeni, a forma olyankor kifejezetten pozitívan hat az események dinamikájára, amikor közelről látjuk a szereplőket, de ezt leszámítva úgy tűnik,
meg sem próbálták a rögzítés ezen módjában rejlő lehetőségeket kiaknázni.
A film abszolút vizuális mélypontjának pedig a fertőzöttek halálának hiperrealisztikus ábrázolásmódja bizonyul. Megkísérelték ugyanis valahogyan rekonstruálni a bullet-time effektusát, így amikor egy fertőzöttet agyonlőnek egy nyílvesszővel, azt lassításban nézhetjük végig, ám mindez rendkívül zavaró, egyáltalán nem bizonyul működőképes megoldásnak.
A befejezést illetően ismét egy olyan probléma áll fenn, amely leginkább azoknak a filmeknek a gyermekbetegsége, melyeknek mindenképpen szeretnének folytatást készíteni. Jól felépített lezárás helyett ezúttal is csupán elvágják valahol a történetet, és mindenféle ütős zárószekvencia helyett csak az üresség marad, mellyel megágyaznak a következő résznek. Így csupán egy nagy történet első harmadát látjuk megelevenedni, hiszen az eddigi hírek alapján egy trilógia van készülőben.
A 28 évvel későbbnek tehát magas elvárásokkal kellett szembenéznie, melyeknek részben meg is tudott felelni.
Meggyőző színészi alakításokkal és meglepően mély érzelmi dimenzióval operál, ráadásul történetét tekintve mer szakítani az elődeivel, és új, sokszor meglepő irányba viszi a sztorit.
A film második felének hanyagul megírt cselekménye, a (cenzúrázott – a szerk.) meztelenség és a nyers erőszakábrázolás sokszor indokolatlan fókuszba helyezése,
a vizuális megoldások és az összecsapott befejezés viszont egy vegyes, minden bizonnyal sokak számára megosztó élménnyé teszik
a Danny Boyle által rendezett filmet. Csak reménykedhetünk benne, hogy a tervezett két további epizód tanul a 2025-ös rész hibáiból, hiszen ha ez megtörténik, egy kivételes trilógiával bővülhet a horrorfilmek világa.
28 évvel később (28 Years Later), 2025. Rendezte: Danny Boyle. Írta: Danny Boyle, Alex Garland. Szereplők: Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer, Alfie Williams, Ralph Fiennes, Jack O’Connell, Erin Kellyman, Edvin Ryding. Forgalmazza: InterCom
A 28 évvel később a Magyar Filmadatbázison.
