Tranquillitas ventus
Zsibbadt fenyőág.
Két erős karom
éjszakai gubbasztását rázza le.
Alatta, az eldobott zsebkendők
és lyukas dobozok között friss köpet,
még a hajnali dér sem ült rá.
Az ág rugózik,
kinyújtózik a közelgő vihar előtt.
Egész reggel
mondani akartam neked valami
velőset,
hogy meghallj végre
ráncos falaid mögött.
Huhogtam, visítottam,
de csak felköhögött,
emésztetlen
szavak
estek
lefelé.
Megvártad.
Megérintettél.
Az ág lengése lelassult,
majd abbamaradt.
Délutánra teljesen megfagyott
a talaj.
Dolgozószoba
Nagyanyám korán kel bennem.
A tegnapi, foltos otthonkát veszi fel.
Fogmosásnál szemöldökömbe
kapaszkodva sürget,
mit cicomázkodom, foglalom a fürdőt!
Szemceruzával ráncba szaladt
napjait követem.
Kávét főz, napunk beosztva.
Recepteket sorjáz,
így használja hangom.
Elküldöm, dolgoznom kell.
Dobol a mellkasomban,
beszélgetne, üljek még vele.
Keze ügyébe rakja a tennivalót,
lecsavarja a fűtést,
régi szerelmekről mesél,
kiabál a szomszéddal.
Este aztán csendre inti a házat.
Amíg alszik, színmintát nézek,
asztalt mérek, széket rendelek.
Másnapra bebútorozott éveiből
dolgozószoba lesz.
Borító: Unsplash
