Közös forrásból született mosolyok, mozdulatok. Együtt lélegző kollektíva közepén mély belégzés. Hunyt szemek mögött, a végtelen térben kiterjedő transz. A hangfalakból az őket lejátszó DJ-knél idősebb zenék mesterien keverednek a kortárs darabokkal, én pedig végre semmit nem értek, csak érzem a hangok, a tánc, a transz, a szerelem lüktetését. Hiszen ezért gyűltünk ma itt össze…
A szerelmemmel rolleren csapatjuk a Dunakanyar kijelölt bicikliútján a nagymarosi Nomád Bár felé, miután iszonyatosan betonik-kávéztam a Nagymaros-Visegrád vasútállomás melletti mozgó kávézóban. Miután 20 km/h-s fénysebességgel érkezve leparkoljuk villanyparipáinkat, még dübörög a fülünkben az adrenalin.
(Vennem kell egy motort. Pont.)
Ahogy elbaktatunk a nyuszik, kecskék, lovacskák és egyéb über cuki állatkák mellett, fákkal szegélyezett, dunaparti délutánhoz tökéletesen illő középtempójú zene és a Techlake-ről, a nyár elején Martonvásáron rendezett háromnapos fesztiválról ismerős barátságos közösség fogad. A DJ-pultban éppen szoliver váltja slymet, aki a víz felé tartva, a hűsítő elemtől reméli a megváltó felfrissülést a szoliverrel közös, 10 órás DJ set közben. A közös, 10 órás DJ set közben.
10 órás DJ set közben. Kik találnak ki ekkora őrültséget, hogy egy teljes napig tartják a teret a nyár egyik legforróbb napján, tömeget mozgat meg a zenéjük, és olyan közösség alakul a bulijaikon, akik közül szinte bárkit kérdés nélkül meghívnék a szülinapi zsúromra?
Szerdahelyi Olivérrel ketten alkotják a techlab.bp csapatát,
ahol saját megjelenések mellett az IDM, neotrance, moder pszichedelikus techno és egyéb kategorizálhatatlan műfajú és stílusú szónikus csodák születnek. A srácok megjárták Berghaint, a HÖR Berlin streaming platformját, de az RSO és a Fuchs2 közönsége is kalandozott a srácokkal a lápok útján. Szinte már nem is kell említeni, hogy Techlake néven szerveznek saját fesztivált, O.Z.O.R.A.-n hétvégén, főidőben back-to-back fellépnek, a közelgő INOTA Fesztiválon is játszanak majd, de a MoDem Fesztivál édenkertjébe is elvitték a rájuk jellemző egyedi hangzást. Kurátorként létrehozták a Törzs című lemezt, ahol a hazai elektronika alkotóinak hangterei szakadnak ránk.
Hallottam többektől, hogy ők a jövő, de ebben a formában ez a kijelentés határozottan hiányos. Szerintem ők ugyanis éppen a jelen – ezt semmiképpen ne vegyük el tőlük. Amit csinálnak, az megkerülhetetlenül irányt mutat, így persze egyértelműen formálják a jövőt is. Függetlenek, erejük és kreativitásuk teljében, mindezt húszas éveik közepén, mégis nagyon sok tapasztalattal.
Határozott szándékom és célom, hogy ne egy jól hangzó PR-cikket olvassatok,
mert abból senki nem tanul, meg egyébként is, ha már élhetek a szubjektív beszámoló kötetlen lehetőségeivel, akkor meg is teszem. Éppen ezért keresem, hogy hol tudnék egyáltalán egy fél tőmorfémányi építő kritikával hozzájárulni a helyzethez, azonban buliról bulira azt látom, hogy tényleg csak egyre nagyobb a rend, másrészről figyel rájuk a szakma annyira, hogy kapjanak releváns visszajelzést. Ha viszont megkérdezném a srácokat, hogy milyennek látták a rendezvényt, akkor egy „Tök jó volt, de” után valószínűleg hosszan sorolnák, hogy még min lehet javítani, finomhangolni, máshogy csinálni legközelebb, hogy nekünk még jobb legyen, noha a kisebb tömegnyi résztvevő hosszan éljenezte őket a szettjük végén. Pontosan ez a hozzáállás az, ami miatt
rendezvényről rendezvényre valami újat, jobbat, mást, különlegeset, furcsát és elképesztő minőséget hoznak.
Először Sólyom Gergőt, azaz slymet ismertem meg; mindketten felismertük a kínai szertartásos teázásban, hogy ez a gyógynövény mennyire támogatja a jóllétet egy-egy fesztiválon vagy partin, elősegítve ezzel is a tudatos bulizást. Bár ő van annyira punk, hogy a jelen rendezvény másnapján egy teljesen random kemping edényben készíti nekünk a szinte fellelhetetlen, idei szedésű sheng puer teát, ami még egy kiütött bikát is azonnal rendbe tenne.
Először talán két éve voltam a Xeno nevű, Toldiban tartott összejövetelükön,
ahol szintén meglepően barátságos közeg, majd számomra teljesen ismeretlen műfajú, egyvelegű, ám elképesztően magas minőségű zenék adták vissza a partykultúra jövőjébe vetett hitemet. Aztán valamivel később, egy, a Dürerben szervezett buliban gingershot masszív szettje után játszott slym, akkor lettem biztos benne, hogy ez az attitűd, amellyel slym zenél, figyelmet és támogatást érdemel.
Szoliver, aki slym mellett a techlab.bp, a Techlake- és a Xeno-partik létrehozóinak másik 50%-a, egészen véletlenül került a radaromra Techlake-en, ahol szórakozás céljával nyitottam az idei fesztiválszezont. Az azt megelőző 9 hónap folyamatos és hiperintenzív zenei tanulmányai az imPro school magas szintű képzésein, valamint a túlvállalásra hajlamos magánéletem okozta stressz hatására
hajnali 4-kor már igazán szívből elküldtem volna magam aludni.
Ám az évek alatt társammá vált és kiváló útmutatási képességekkel bíró belső hang lábujjhegyen üvöltötte a fülembe: tesóm, ha már úgyis most kezd Szoliver, hallgass bele, 10 percet még kibír nélküled az alvósplüssöd. A következő kép, hogy fáradtan bár, de reggel hatkor egy csorda óvodást megszégyenítően és legalább annyira kitartóan duzzogtam, hogy ennek egyszerűen nem lehet vége.
Nagyjából a fenti előzményekkel és prekoncepcióval érkeztünk, és mivel határozott szándékom volt, hogy addig táncolok, amíg csak a lábam bírja, valahogy el is kezdtük a délutánt. Egy olyan közegben, ahol egy külföldről éppen hazatérő képzőművész barátunkkal a saját maga által készített kerámiákból teáztunk, vagy éppen a tűzzsonglőr cimboránk transzában merültünk el, aki már nem a közönségnek játszott, hanem önmaga legbelső rétegeihez kapcsolódva, áramló mozdulatokkal meditált. A partközeli sekély víz felszínén egy kósza félmosoly szörfözött egy elpiruló fiú felé, kutyák rázták magukat a nevetve odébb húzódó pihenők mellett, és száz és ezer interakció alkotott egy koherens, szeretettel teli, felszabadult teret.
Mert valójában ezt hozza létre a két szervező: biztonságos teret,
amelyben mindenki felesleges szűrők nélkül, de ösztönösen odafigyelve a másikra, a kimondatlan, mindenki által elfogadott és intuitívan érzett csoportnorma szerint, önmagaként létezik. A Nomád Bár eleve alkalmas egy ilyen délutánra, majd ehhez adódott hozzá a szervezők őszinte attitűdje, miszerint szeretnék újra összehozni a Techlake-en bulizó közönséget, kinyitva a kaput a Nomád Bárhoz szokott közönségnek.
Ahogy a pihenni térő központi csillag pasztell bíbor és lehetetlenül túlszaturált narancs árnyalatra festette a vízfelszínről derített fényeket, a zene is együtt változott a természet hangulatával. Óvatosan, de végtelenül kulturáltan emelkedni kezdett a BPM, a hangok pedig lelkünk mélytartományaiból építettek hullámzó áramlatokat. A természetes fények helyét átvették a reflektorok színes vektorai, és elindult a 10 órás tánc utolsó szakasza: kollektív transzélmény, felszabaduló energiák, árnyékok közé engedett kimondatlan szavak.
Ezt hívom egészségnek.
Amikor nem kell gondolkodni megfelelésen, szerepet felvenni, hanem legjobb tudásunk szerint csak létezünk, és valahogy ettől az egésznek is jobb lesz. Este tízkor a hely szabályai szerint, ám hatalmas tapsvihar kíséretében csendessé váltak a hangfalak, és egy hatalmas sóhaj kíséretében megpihenhettek a DJ-k. Ez azonban közel sem jelentette az összejövetel végét. A zene helyét is beszélgetés, nevetés, kulturált szórakozás vette át, együtt ünnepelve az összeért jelent.
Ekkor dönteni kellett, hogy maradunk éjszakára, vagy hazaindulunk az utolsó vonattal. A felelősségteljes felnőtt énem végül a hazaút mellett döntött, hiszen már nagyban szerveztem a következő héten esedékes Nomad Tribal Gatheringre felkért teaházat, és mégiscsak kényelmesebb otthon ébredni…
Ám az összeérő idővonalak máshogy keresztezték egymást.
A hosszas tépelődés után későn sikerült elindulni, és pont lekéstük volna a vonatot, így végül éjszaka is megjárhattuk a dunaparti bicikliutat rollerrel, immár a vörösen világító Hold Hekatét megidéző fényénél. Magunkon nevetve tértünk vissza a barátainkhoz, és a legnagyobb szeretettel ültünk le az este egyik magját alkotó csapathoz. Végtelen beszélgetések, belégzésfinomságú kapcsolódások, néhány szóban elmondott életek. Hát, hogy is mehettünk volna haza otthonról, a számunkra pontosan kijelölt jelenből.
A természet pedig ismét megmutatta zabolázhatatlan elemi erejét: az éjszaka közepén a nyár egyik legnagyobb vihara tisztelte meg a Dunakanyart. A csapkodó szelet, az ég tomboló dalát csak az őt táncba hívó druida kiáltása döröghette túl, a vihar pedig a világ keletkezését is felülmúló energiával válaszolt, összehozva az együtt ünneplőket, tető és védelem alá. Végül több állomáson keresztül eljutottunk a sátrunkhoz, ahol az elalvás előtti utolsó mozdulatommal még a telefonom mikrofonjának segítségével rögzítettem ennek a mágikus erejű viharnak a hangját, amely a télen készülő, sötétséget körbejáró kísérleti albumon fog mesélni az ismeretlen belső tereink felfedezéséről.
Ezek azok a momentumok, amelyeket nem látsz előre.
Amelyek nem számolhatóak ki lineárisan, amikor elindulsz otthonról. Hogy a legbiztonságosabb közegben pillanatok alatt hagyod el a komfortzónádat, miközben boldogan ázol szanaszét. Egymás befejezett mondatai, vagy a mindennél többet mesélő csendek két szó között. Szembogárnyi univerzumok, korábban soha nem kevert zenék, és két elhivatott, a zenével kapukat nyitó varázsló. Ezért gyűltünk ma itt össze.
Techlake 2025 After: slym & szoliver 10H set, Nomád Bár, Nagymaros, 2025. augusztus 16.
Borítókép és fotók: Böhm Zsófi
