Radák Eszter legújabb festményeiből nyílik tárlat a Virág Judit Galériában. Az egyik legkeresettebb magyar kortárs művész Elmúlt már végre a vasárnap? címmel tárja a közönség elé az elmúlt két évben született műveit, amiket eladásra is kínálnak. A kiállítás szeptember 4-25. között ingyenesen tekinthető meg.
2023-ban nagy sikert hozott Radák Eszter önálló kiállítása a Virág Judit Galériában. A kortárs szcéna egyik legismertebb és legsikeresebb művésze ezúttal is a legfrissebb képeit hozza el, amiket most először láthat a szakma és a nagyközönség. Az Elmúlt már végre a vasárnap? című tárlat elsősorban tájképeket foglal magában, valamint bemutatja az emberiség teremtéstörténetét is. A művek – ahogy azt Radáktól a közönség már megszokhatta – ezúttal is színesek, látványosak és egyedi stílusúak.

Radák Esztert nemcsak vizuális megoldásai, hanem ironikus címadásai is különlegessé teszik. A művész verbálisan is párbeszédet kíván indítani a nézőkkel. „A címeim gyakran kellemes vagy éppen kellemetlen fricskák a társadalom felé.
Magam is kíváncsi leszek arra, hogyan hat majd együtt ez a három tucat műalkotás a közönségre.
A tájképeim esetében még inkább az absztrakt irány felé indultam el, és szívesen használtam a szivárvány színeit. Kevésbé a dokumentáló szándék hajtott, sokkal inkább egy esszenciális összefoglalót szerettem volna átadni” – mondja Radák.

Kelen Anna, a Virág Judit Galéria művészettörténésze szerint Radák Eszter világa egészen különleges. „Minden belső teret feldobnak a színpompás alkotásai. Művészetének humora, szarkazmusa, szókimondása és
szerethetősége a legkeresettebb alkotók közé emelte.
Tudjuk, hogy a műgyűjtők készülnek erre a kiállításra és nagy verseny lesz azért, hogy ki vihet haza egy-egy friss Radák-alkotást.”
Az ingyenes kiállítás szeptember 4-én nyitja meg a kapuit a Virág Judit Galériában (Budapest, Falk Miksa utca 30.), és egészen szeptember 25-ig látható. A kiállításon minden festmény megvásárolható.
Forrás és képek: Astoria Com Agency; borítókép: Radák Eszter: Napsugaram! Neked a piros nem áll jól!, 2025