Fal, kaktuszok és elfojtott szenvedély – három kultikus kortárs darabbal indítja évadát a Magyar Nemzeti Balett.
Keserédes komédiák címmel három humorral és érzékiséggel fűszerezett kortárs klasszikus koreográfiát mutat be egy estén a Magyar Nemzeti Balett. Johan Inger Walking Mad, Alexander Ekman Cacti és Hans van Manen 5 tangó című koreográfiája október 11-19. között négy alkalommal tekinthető meg az Eiffel Műhelyház és az Operaház színpadán.

A svéd Johan Inger 2001-ben Ravel Bolerójára alkotta meg a Walking Madet: egy ajtókkal teli, mozgatható fal köré szervezett, sodró erejű jelenetsort, ami a férfi-női kapcsolatok változékonyságát vizsgálja. A koreográfia Hollandiában elnyerte a rangos Lucas Hoving-produkciós díjat. A Magyar Állami Operaház balettegyüttesének műsorán 2015 óta szerepel nagy sikerrel,
betanítását a koreográfus testvére, Carl Inger személyesen vezette.
Alexander Ekman az elmúlt másfél évtized egyik legsikeresebb svéd koreográfusa. 2010-ben a Holland Táncszínház ifjúsági együttese, az NDT 2 számára készített Cacti (Kaktuszok) című önreflexiója tizenhat táncost zár fehér négyzet alakú emelvényekre egy-egy kaktusszal, miközben a kortárs tánc magas művészeti elemzéseinek is játékos, görbe tükröt tart. A darab nemzetközi áttörést hozott alkotója számára, Hollandiában pedig a Zwaan-díjra is jelölték. A Magyar Nemzeti Balett 2020 óta tartja repertoárján. Az előadásban szereplő Haydn-, Beethoven- és Schubert-művek, köztük
A halál és a lányka vonósnégyes részleteit az Opera Zenekar művészei tolmácsolják.

A holland Hans van Manen több mint félévszázados életművének egyik legtöbbet játszott darabja az 1977-ben bemutatott 5 tangó, amivel az alkotó Astor Piazzolla új tangója előtt tiszteleg.
A páros etűdökben a klasszikus balett fegyelme találkozik a tangó szenvedélyével.
A darabot a Holland Nemzeti Balett mutatta be, és máig világszerte repertoárdarab. Az Opera balettegyüttesének műsorán az 1999-es bemutatót követően 2017-től gyökeresedett meg a koreográfia. Az októberi előadásban szólót táncol Beck Maria és Balázsi Gergő Ármin, valamint Wakabayashi Yuki és Kiyota Motomi.

A Walking Mad, a Cacti és az 5 tangó című koreográfiákat összegyűjtő Keserédes komédiák az évadban összesen négy alkalommal látható, előbb október 11-én, az operaházinál jóval kedvezőbb árfekvésben az Eiffel Műhelyházban, majd október 17-én, 18-án és 19-én délelőtt az Andrássy úti Ybl palotában.
Forrás: Magyar Állami Operaház; borítókép: Berecz Valter