Negyedszerre rendezik meg az Isolation Budapestet, az Akvárium, a Müpa és a Liszt Ünnep közös fesztiválját. Az esemény koncepciója folyamatosan alakul, de a szellemisége nem változik: a szervezők évről évre nagyon színes és friss line-upot szerkesztenek össze. A kezdeti, tizenkét órás maraton helyett idén „csak” egy bő ötórás program keretein belül kóstolhattunk bele a hazai és külföldi előadók koncertjeibe.
Sajnos az átfedések miatt valóban csak „kóstolgatásra” jutott idő – az összes koncertre kíváncsi látogatók az ismertebb külföldi különlegességek (Nagy Hall, Kis Hall) és kisebb külföldi és hazai underground előadók (Lokál) között szaladgálhattak az Akváriumban. Sokaknak jóleső így mindenbe „belekapni”, de a nagyon lojális, összpontosító zenehallgatóknak nem kifejezetten javasolnám az Isolationt, mert akár frusztrálóvá is válhat egy ennyire extrás programban újra és újra beesni koncertekre.
Ha egy élmény beszippant, könnyen ott felejtjük magunkat valahol,
például egy intenzívebb improvizációs flow-ban vagy felszabadító tombolásban. Ennek megfelelően a közönség nagy részét is inkább az érdeklődő, nyitott és ráérős zenekedvelők tették ki, és nem feltétlenül az egy-egy előadó köré szerveződő lelkes fandomok – még a populárisabb zenészeknél sem igazán lehetett hallani éneklést a közönség soraiból.
Bár a line-up nagyon izgalmasan és gondosan lett összeállítva, egy-két helyszínválasztás eléggé indokolatlannak tűnt: Polldarier rave-es, hörgős, repetitív csapatása a chilles, pihizős (kényelmes ülőhelyekkel berendezett, alaposan bevilágított) Lokálban kicsit abszurdnak hatott. Nyilván az „underground hazait” egységesen ide pakolták be (kisebb terem, kisebb közönség), viszont szintén a Lokálban csapatta a brit rapper, Jeshi is – a közönség nem is fért el a (nagyobb nappali méretű) koncertteremben. Az néhány ponton kifejezetten meglepő és okos zenei alap, illetve a ragadós bassline mellett
Jeshi előadói stílusa és erős színpadi jelenléte is fokozta a hangulatot,
az első sorokban nemcsak a megszokott lötyögés, bólogatás, hanem rendes buli volt. Ezt persze ösztönözte, hogy nagyon magabiztosan nyitott a koncertezők felé, besétált, táncolt, felmászott a hangfalakra és onnan ugrott le, a pult mögött ülő producerével kezezett, hülyéskedett – igazi profi show-t adott. A Sitmob már kevésbé volt „tájidegen” a chill zónában; az ihletett drum and bass szikrázó dobbal, hol savas, hol krémes alapokkal, fincsi basszussal csak úgy lebegtette a közönséget.
A Nagy Hallban valamivel egységesebb volt a hangulat. Az élvezetes, de nem kifejezetten bulizós, fúziós zenét játszó előadóktól csak a portugál csajok (Hinds) ütöttek el – a flörtölős, visítós őrület egyébként az egész line-upból kitűnt az Avril Lavigne-re emlékeztető outfitekkel és az életigenlő, tombolós, „coolgirl” attitűddel. A Hinds a hazai színtérről leginkább Szalai Annára hajaz vibe-ok szintjén („nem érdekel a srácok mit gondolnak, sikítok” típusú queer-szintipopos hülyülés), zeneileg viszont teljesen más:
ütős és energikus, punkos, rockos, popos elemeket jó érzékkel keverő számokat csinálnak a lányok.
Hallhattuk tőlük a Superstar című dalt, illetve a Prettiest Curse albumról a mansplaining jelenségéről mókásan értekező Just Like Kids (Miau) című tracket, ráadásul a Good Bad Timesra is jót tombolhattunk.
A Nagy Hallban játszott a brit indie popos Yellow Days is – George van den Broekot és zenekarát kiemelkedően jó volt élőben hallgatni. Bár az Isolation Budapest összes fellépőjéről elmondható, hogy az élőzenéjük és a spotis konzervjeik minősége között hatalmas szakadék tátong, a Yellow Days számaiba ékelt szólók flow-ja kiemelkedő volt. Broek hangja bársonyosból karcosba váltott,
a zenészek között szuper volt a kémia,
kóstolgatták egymást – erőlködés nélkül játszottak, de rendesen oda volt téve minden hang. Az indie popot soullal keverő, szép dallamokkal színesített Yellow Dayshez hasonlóan sokszínű zenét játszik Jordan Rakei, aki fúziós konyhájában a jazzt soullal és elektronikával fűszerezi. Rakei a zongora mögött ülve angyali hangjával varázsolta el a közönséget: a Nagy Hall zárókoncertje leginkább egy jóéjt puszinak érződött. Ha valaki az este végére egy kicsit bepunnyadt, a Say Something vagy a Freedom nem igazán rázták fel. Egészen más ívet adott volna az estének, ha a pattogós indie rockot játszó Hinds nem a nyitó, hanem a záróeseménye a nagyteremnek.
A Kis Hallban Okay Kaya pihizős, merengős, bájosan melankolikus koncertet adott a hazai alter srácok bulija (Fictional Heat) után, az estet itt a cukiskodást és vagánykodást egyformán szuperül hozó Martin Luke Brown zárta. Okay Kaya kedves átkötő szövegei, őszi szellős énekhangja és szellemes dalai pont jókor jöttek – az egyszál gitárral előadott számok kellemes egyszerűséget adtak az Isolation sokszínű, szinte túlstimuláló programjában. A komplexebb, fúziós vonalat hozta a brit Martin Luke Brown is, aki nem is zenei műfajokban gondolkozik, sokkal inkább hangulatokban. Egyszerre sztorikra és képekre építő szövegei mellett hangzásra is izgalmas, tempó- és hangnemváltásokban gazdag, érzéki zenét csinál.
Az énekes nemcsak a dalszövegek szintjén, de a színpadi jelenlétében is törékeny, kiszolgáltatott, ugyanakkor magabiztos.
A hazai feltörekvők közül a négytagú Fictional Heat kicsit soulos, kicsit pszichedelikus számokkal röptette a közönséget. A simizős énekhang nem folyt szét, megtartotta az izgi, dinamikus ritmus és a szexizős szinti. Ezt az elhúzódó, kicsit elmosódó házibulit idéző koncertet is lehetett volna jobban időzíteni.
Bár nagyon nehéz egy ilyen sokszínű zenei programot úgy összerakni, hogy praktikusan (népszerűbb előadók a nagyobb koncerthelységekben) és érzelmileg (az egymást követő koncerteknek legyen „dramaturgiai” íve) is működjön, az Isolation Budapesten ez idén (többé-kevésbé) sikerült. A line-up okosan és jó érzékkel, bizonyos értelemben bátran lett összerakva, egyik koncertről a másikra olyan volt megérkezni, mint egymás után sok ajándékot kibontani. Egy kis időnk pedig arra is jutott, hogy csekkoljuk a csomag tartalmát.
Isolation Budapest 2025, Akvárium Klub, Budapest, 2025. október 11.
Borítókép és fotók: Mikó Vencel, az Akvárium Klub Facebook-oldala
