A magyar, brit és kanadai állampolgár David Szalay Flesh című regényének ítélték oda az idei Booker-díjat.
A magyar származású írónak ez a hatodik szépirodalmi munkája, ami egy István nevű férfi életét követi fiatalkorától. A legrangosabb irodalmi elismerésnek számító díj zsűrijének elnöke szerint a zsűri tagjai soha nem olvastak még ehhez foghatót. A történet szerint István Magyarországon él az anyjával, katona lesz, majd Londonba költözik, ahol szupergazdagok szolgálatába áll.
A zsűri egyhangú döntéssel ítélte Szalaynak a díjat,
aki 2016-ban már felkerült a díj jelöltjei közé. Robby Doyle elnök mellett Sarah Jessica Parker színésznő, valamint Chris Power, és Kiley Reid írók voltak a zsűri tagjai. Az 50 ezer fonttal (kb. 22 millió forint) járó elismerés nyertesét hétfőn este Londonban hirdették ki.

David Szalay 51 éves, Kanadában született, de a családja hamar Londonba költözött.
Az Oxfordi Egyetemen tanult, majd később egy időre Pécsre költözött.
Egy interjúban azt mondta, azért, mert az apja ott született, tetszik neki a város és „nem utolsósorban egy írónak anyagilag jobban megfelel az itteni élet”. Később lakott Budapesten is, jelenleg Bécsben él. Az 1968-ban alapított, először 1969-ben odaítélt Booker-díjat korábban Nagy-Britannia, Írország és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országainak szerzői kaphatták. Ezt a földrajzi megkötöttséget azonban 2013-ban eltörölték, és azóta már csak az a feltétel, hogy a díjazott művet angolul kell megírni, és a könyvnek meg kell jelennie az Egyesült Királyságban.
Forrás: Telex.hu; borítókép: Ian West / PA / AP Photo
