A megérkezés gyötrelmeiről
Mert nem elég, hogy haza kellett
vergődni valahogy (vonatutak,
nyakatekert sínek), ekkor látod igazán
mennyire, de mennyire, de nem, nem,
nem vagy még sehol, mennyi a tennivaló
(az éhes kisállatok, a szomjazó növények,
a megint csak elhervadt koktélparadicsom).
A kipakolás, a romlandókat gyorsan,
a perspektívák sietős számbavétele, és
hol van még a feloldozó fürdő!
(És létezik-e olyan, ami lemossa ezt.)
Kedvenceink szőre, szarja, bőre mindenütt –
ez legalább ismert, akár a zuhanó tagok,
elírások, az otthon.
Létezik-e egyáltalán út,
ami nem szűkül toroktájt össze?
Út-e az olyan?
Az odaveszett társak,
akiket a vámon fordítottak vissza,
és a sok fecsegés, amiből
kimaradni nem maradt erő.
És az a sok részeg.
Hálásnak kéne lenni
ebben a fülledt levegőjű
lakásban, a zacskóba hányt
szennyest legalább
a mosógép felé,
a maradék szendvicseket
gyorsan a hűtőbe,
menteni a nagy nehézségek
árán átcipelt finomságokat.
Ajtót kulcsra zárni, nem lesz ebből
fürdés, és még a hazaút,
méhekben ringani
lett volna nehéz?
Döntéseket hozni,
élni újra, mint sértődött és boldog
kisállat, ezer apró,
otthonos felelősség terét
belakni sápadtan, csatakosan,
pedig az igazi
csata csak most jön.
Borító: Unsplash
