Americano
Ma találkoztam a férfival,
aki a kínai-magyar kapcsolatokért felel.
Americanót kért, világos pörkölésből.
A múlt héten a tulaj még a melósait rendelte ide,
hordták az építési törmeléket, kabátjukon
világított a fehér Vasútépítés Kft. felirat.
Megnyitottunk, eljött az üzlettársak ideje.
Ha megépül a Budapest-Belgrád,
azt egy olyan asztalnál döntik el,
amit én nyaltam le Sanytollal.
Tessék, verstéma, tiéd lehet,
írom Vida Kamillának a buszon hazafelé,
és rögtön elszégyellem magam,
vajon hányan mondtak már neki ilyet,
hányan gondolták, hogy egy keserű
aktuálpolitikai vicc felér a költészettel.
Ha megépül a Budapest-Belgrád,
még az ükunokáink is nyögni fogják az államadósságot –
ezt úgy mondom, mintha a majdani ükunokám
máris felelősségre vonna a közterheiért,
mintha nem lennék
gyermektelen,
meddő,
leszbikus,
szitokszavak halmazainak
humán metszete.
Nem kellene, hogy érdekeljen
a Budapest-Belgrád vasútvonal,
én csak egy barista vagyok,
engem csak az kellene, hogy érdekeljen,
nem állítódott-e el az őrlő, és jól
rácsavartam-e a kart a gépre,
örülnöm kéne, hogy az ázsiaiak általában
americanót isznak, mert még van hova
fejlődnöm a latte artban, néha túlforralom,
túlhabosítom a tejet, csökött levélformát öntök,
át kellett volna adnom a feladatot, mégse
tegyünk le ronda rajzos kávét a férfi elé,
aki a kínai-magyar kapcsolatokért felelős.
Nem kellene, hogy érdekeljen
ez az ország, olyan, amilyen,
ilyenné tették azok, akik
nem törődtek mással, csak a saját dolgukkal,
és a védelmükbe vették őket: velük rendesek voltak,
ha utasítást adtak nekik, mindig hozzátették: kérlek,
és ezen kívül is, mit kaptak tőlük, csupa jót:
negyvenórás bejelentett munkaviszonyt,
még a selejtet is hazavihették a műszak végén.
Pakolnom kéne, holnap utazunk a barátnőmmel,
az október huszonharmadikai hosszúhétvégét
az Ausztriában élő rokonainál töltjük.
Terepszemlét tartunk majd, a két vendéglátós
lány megtalálhatja a számítását, de a pszichológus,
a kutató, az író hátramaradna, elhagynánk őket,
mint a farkunkat, csak egy kis csont maradna
utánuk, legyen, ami sajog, ha elesünk.
Jövő héten felmondok, nem leszek ott, amikor
eldől a Budapest-Belgrád vasút sorsa.
Borító: Unsplash
