Miközben a kortárs film egyre hangosabb, Enyedi Ildikó következetesen elcsendesít, lehalkít. A Csendes barát tovább radikalizálja a rendező korábbi munkáit: a kapcsolódás lehetőségeit kutatja ott, ahol az emberi nyelv nem működik.
A Csendes barát egy több évtizede tartó érdeklődés és szenvedély vizuális nyelvre fordítása. Két tudományterület újfajta, páratlan és jótékony összekapcsolása: a filmé és a neurológiáé.
Nem pusztán ábrázolásról van szó, hanem kísérletről is – a film maga válik érzékelési, percepciós laboratóriummá.
Enyedi korábbi filmjeiben is a kapcsolódási lehetőségeket vizsgálta, érzéki, de nem érzelmes módon. A Testről és lélekről két, a valóságban elszigetelt, bizonyos aspektusból sérült ember közös álmokon keresztül való egymásra találásának története. A Csendes barát – amely megkapta január 30-án a magyar filmkritikusok fődíját – az álmoktól a tudományok síkjára evezve az ember és a flóra közötti reláció ábrázolására vállalkozik.
A film narratív szerkezetében három magányos alak története fonódik össze. Az 1908-ban játszódó szálban Grete, a német egyetem első női hallgatója jelenik meg, aki egy szándékoltan provokatív vizsgahelyzetben kényszerül bizonyítani rátermettségét. A hetvenes évek Marburgjában Hannes történetét követjük, aki a korszak diákmozgalmainak közegében a tudományos kísérletezés és a személyes kapcsolódás határmezsgyéjén mozog. A harmadik idősík a pandémia idején játszódik: egy egyetemen rekedt neurológus kutatását látjuk, egy olyan portás szemszögéből, aki nem beszéli a nyelvét, és nem érti a munkáját.
Grete narratívájában a filmkészítés – a fénykép kémiai úton való előállítása – a biológiai, növénytani kísérletezés analógiájává válik.
Burjánzó, eltérő halmazállapotú anyagok és elemek lepik el a vásznat: mikroszkopikus növényképek, kísérleti filmes betétek, amelyek nemcsak esztétikai funkciót töltenek be, hanem kvázi neurológiai kísérletként is működnek. Ezek a képek nyugtató, stimuláló hatással vannak az agyra. Pálos Gergely operatőri munkája különösen figyelemreméltó: az 1908-as fekete-fehér „kópiák”, a hetvenes évek szemcsés felvételei és a pandémia steril képei nonlineáris váltakozásban teremtenek kiegyensúlyozott, mégis változatos ritmust. Megérdemelten kapta a filmkritikusok legjobb operatőrnek járó díját.
Marburg nemcsak természeti adottságai miatt ideális forgatási helyszín, hanem történeti jelentősége miatt is: Frankfurt mellett a hetvenes évek diákmozgalmainak egyik központja volt. A film mindhárom idősíkban tematizálja az akadémiai rendszer (in)toleranciáját és diszkriminatív működését. Grete esetében ez a nyílt szexizmusban és a női hang elnémításában jelenik meg, Hannes történetében a tudományos kíváncsiság marginalizálása rajzolódik ki, a pandémiás szálban pedig a meg nem értés és az izoláció válik meghatározó tapasztalattá. A január 26-i sajtótájékoztatón Mécs Mónika egy emblematikus forgatási élményt idézett fel: egy behuzalozott fa EKG-hoz hasonló jelekkel reagált a körülötte zajló munkára. „Azaz a fa érzékelte, hogy a stáb vele forgat, alatta forgat, és ez elképesztően megható volt.” Ez az anekdota pontosan rámutat arra a szemléletre, amely a filmet áthatja: a növények nem passzív háttérelemek, hanem érzékelő, reagáló jelenlétek.
A három történetszál közös nevezője a csend.
1908-ban a nőnek nincs hangja – különösen nem az egyetemen. Hannes magára marad egy muskátlival. A koronavírus idején pedig két, egymás nyelvét nem beszélő idegen kényszerül együttlétre. A csend mindhárom esetben más jelentést hordoz, mégis ugyanarra nyit teret: arra, hogy a szereplők felfigyeljenek a világ némán demonstráló jelenlétére.
Ez a három magára maradt ember egy-egy csendes barátra talál rá, érzékelve egy olyan magától értetődő, nem-antropocentrikus jelenlétet, amelyre a huszadik-huszonegyedik század embere vak és süket. A ginkgo biloba így nem pusztán szereplő, hanem az emberi főszereplőkkel egyenrangú entitás. A színészi alakítások finoman illeszkednek ehhez az érzékeny struktúrához. Luna Wedler visszafogott–kifinomult mimikával és gesztusokkal jeleníti meg Grete riadtságát, kíváncsiságát és az őt érő méltatlanságok negatív hatását. Enzo Brumm játékában Hannes egyszerre habókos és intelligens figura: kezdetben imponálásból gondoz egy muskátlit, majd a törődés valódi projektté válik számára. Tony Leung Chiu-wai rezignált bizonyossággal formálja meg a professzort, arcán ott ül az a súlyos nyugalom, amely korábbi Wong Kar-wai-filmjeiből (Szerelemre hangolva, Csungking expressz) is ismerős.
Enyedi halk, letisztult filmje a verbalitást is csak a szükséges mértékig engedi be, kerülve minden didaxist.
Leung Chiu-wai tapasztalata szerint az ázsiai nézők a film spirituális vonalához jobban kapcsolódnak, összességében azonban a transzkulturális téma révén nemzetiségtől és kulturális beállítottságtól függetlenül minden néző zsigeri szinten képes kapcsolódni a filmhez.
A Csendes barát egy
univerzális percepció elérésére törekszik, amelyben az ember nem uralja, hanem csupán lakja a világot.
Ez a filmnézés általi kollektív tapasztalat emlékeztet bennünket arra, hogy végső soron nem nézői, hanem alakítói vagyunk a minket körülvevő világnak.
Csendes barát, 2025. Írta és rendezte: Enyedi Ildikó. Szereplők: Tony Leung Chiu-wai, Luna Wedler, Léa Seydoux, Enzo Brumm, Sylvester Groth, Yun Huang, Luca Valentini, Felix Burose. Forgalmazza: Mozinet.
A Csendes barát a Magyar Filmadatbázison.
