Az utolsó képen nagyanyád
kontyáról lecsúszott a kendő,
állán a csomó tartja magát,
kezében a bot felkiáltójel,
repedéseken fut a borostyán
esténként róla meséltél,
hogy télen is az udvaron
főzi a galamblevest,
és fű nő a szoba közepén
egyszer felhoztad hozzánk a panelba,
nem mert kinézni a kilencedikről,
azután a fürdőben vizet fakasztott,
és alámerítette a kezeit
a küszöbök lettek az ellenségei,
elátkozta egyenként mindet,
meztelen lábbal kereste a földet,
helyette a szőnyegpadló
bolyhai tapadtak talpára
látni akarta az eget,
végül csukott szemmel lépett
a loggiára,
és úgy nevetett, mint aki
nem érzi a tátongó mélységet.
Élni Évával
soha nem sikerült
mintha a sors nem akarta volna
Éva kondért emelt
sirattad vele együtt a
meg nem született fiút
mert az lett volna
ebben egészen biztos voltál
Éva nem vihette tovább véredet
de edénybe fogta fel
azután kilöttyintette az utca kövére
amikor már életképtelen lettél
hályogos szemmel
bíztál egészen addig amíg
Éva össze nem bútorozott
a bajor herceggel
egy eldugott osztrák városkában
neked Bécset hazudott
szállodát ahol ő az első
számú konyhalány
de neked ő volt a hofburgi hercegnő
akit kistafíroztál
fülbevalót vettél
fillérjeid second hand
rongyokban
az osztrák így
zsebelt ki téged
majd egy mozdulattal
vitrinbe dobta a koronaékszert.
Borító: Unsplash
