Résnyire nyitva
Alkarjával simítja ki a lepedő gyűrődéseit feneke alatt, hogy ne kenje össze az ujjain csillogó nedvvel. Az ajtót résnyire nyitva hagyja, mert csak így hallja, ha hívják éjszaka a másik szobából.
Magára húzza a takarót, lekapcsolja a villanyt, de szemét nyitva tartja, le sem veszi az ajtóról. Olyan ez, mint a meditálás. Próbál nem gondolni semmire, néha bele is alszik. Ahogy lassul a keze, és nehezülő szempillái berácsozzák előtte a teret, néha azt hiszi, valaki áll az ajtóban, ilyenkor felriad.
Próbál nem gondolni semmire. Retteg, hogy eszébe jutnak közben szülei, a gyerekek, Isten vagy kolléganője. Ilyenkor azonnal abbahagyja, erre még közvetlenül orgazmus előtt is képes. Néha végiggondolja, állított-e ébresztőt, kihúzta-e a vasalót, kulcsra zárta-e a bejárati ajtót, mert könnyebb valamire gondolni, mint nem gondolni semmire. Bámul a résnyire nyitott ajtón beszűrődő fénybe, koncentrál és összeszorított ajkakkal a szokásosnál gyorsabban veszi orrán a levegőt.
Mintha motoszkálást hallana kintről. Megdermed a keze, térdét kinyújtja a paplan alatt, feszülten figyel. Kikászálódik az ágyból, lábujjhegyen elindul a gyerekek szobája felé. Mi van, ha már szóltak is, csak nem hallotta? Benéz hozzájuk, mindketten mélyen alszanak. Nézi őket egy darabig, a fejüket is megsimogatná, de most olyan a keze. Elindul kifele, de ekkor megint zajt hall. A bejárati ajtó felől jön.
Kimegy az előszobába, megáll, hallgatózik. A túlsó oldalon erősödik a hang. Cipőkopogás, kulcscsörgés, beszélgetés. Valami csiklandozza belső combját, nem tudja eldönteni, nyál vagy izzadság. Az ajtó hirtelen kitárul, és belép rajta az általános iskolai osztályfőnöke egy védőnővel. Most Ildi néni megvizsgál – mondja, miközben a védőnő Judit felé lép, és kotorászni kezd a hajában. Körmével a hagymákig hatol, Judit feszülten áll, combjait összeszorítja. Szaga van. Hálóingjét markolássza, hogy elrejtse kezeit. Minden erejével azon van, hogy ne gondoljon semmire, érzi, hogy a védőnő a hajtövein keresztül a fejébe lát. Le fog bukni. Ildi néni kezei hirtelen megállnak a hajszálakon. Elengedi Judit fejét, odalép az osztályfőnökhöz, fülébe súg. Az osztályfőnök bólogat, aztán magához inti Juditot. Leguggol hozzá. Ilyet nem csinálunk – mondja halkan. – Mit képzelsz? Törölgesd meg magad. Kabát- és enyhén kamillaszagú zsebkendőt vesz elő és Judit jobb markába gyűri, figyelve, hogy ne érjen ujjaihoz. Hagyd abba, mert ráverek a kezedre! – kiált rá az osztályfőnök, és Judit csak ekkor veszi észre ritmusosan mozgó bal kezét lábai között. Nem tudja abbahagyni, túl közel van. Hirtelen hideg érintést érez lapockáján.
Anya – suttogott egy hang az ágy mellől. Judit összerezzent. A nagyobbik fia. Mióta állhat ott? Te sírsz? – kérdezte a fiú, de nem mozdult. Nem, semmi baj – suttogta Judit, miközben a paplan alatt észrevétlenül megigazította hálóingjét. Bebújhatok melléd? – kérdezte a fiú. Judit még érezte a védőnő körmeit fejbőrén. Gyere, inkább menjünk vissza a ti szobátokba, megvárom, amíg elalszol. A fiú visszabújt az ágyába. Judit figyelte, ahogy szuszog. Résnyire nyitva volt a szeme. Csak a sírást hallotta? Óvatosan megpuszilta. Majd holnap kimossa a lepedőt.
Borító: Unsplash
