A Kiel Winde saját megfogalmazásuk szerint bölcsészpunk zenekar, A test mozog tovább címmel jelentették meg legújabb ötszámos EP-jüket. A korábbi dalokhoz képest több elektronikus hangszín is helyet kapott a rájuk jellemző punkos alternatív stílusban, új zenekari tagok csatlakozásának köszönhetően. Az aktívan koncertező formáció élőben elsöprő energiával viszi színpadra a dalokat, amelyek keletkezéséről Katona Bálint mesélt nekünk.
Ez a kislemez egy kétéves folyamat végeredménye, láthatólag nem vagyunk a leggyorsabban dolgozó zenekar. Az elmúlt pár évben a zenekar átment néhány tagcserén, melyek eredményeképpen született meg a jelenlegi formáció, ami új hangszereket és stílusokat hozott a zenénkbe.
A dalok kétféleképpen születnek nálunk,
vagy egy próbateremi improvizáció alapján egy telefonos felvételből, vagy egy általam hozott ötletből, amit aztán a srácok kiegészítenek és tesznek középszerűből jó dallá. A kislemezen található dalok közül van olyan, ami egy majdnem tízéves ötletből született, de nagyon jó volt látni, hogyan változik át az én régi ötletem, valami egészen újjá. A felvételeket Puha Szabinál csináltuk, akivel személyesen is jóban vagyunk. Ennek előnye, hogy nyitott minden ötletünkre, és a hátránya, hogy nyitott minden ötletünkre (nevet). Ezért is tartott olyan sokáig a keverési folyamat, mert minden kósza elképzelésünket megpróbálta megvalósítani, amíg mi nem mondtuk rá azt, hogy ez mégis rossz ötlet volt.
A TRMP című számunk az, aminek a riffjét majdnem 20 éve találtam ki, és már korábban is játszottuk koncerten a Kiel Winde korábbi formációjával, akkor még angol nyelven.
A dal kvázi refrénje Donald Trump első ciklusának beiktatási beszéde.
Az érdekessége, hogy csak annyit tudtam, szeretnék valami filmből vagy riportból kivágott beszédet. Az interneten keresgélve bukkantam rá erre a beszédre, ami azért különleges, mert tökéletesen kijön a dal tempójára, ezen semmit nem kellett editálni utólag, egyszerűen 120 bpm-ben beszél. Ez pedig megadta a dalszöveg tematikáját, amiben maga Donald Trump sokkal inkább egy metaforája a rendszernek, amit kritikával illetünk. Amúgy koncerten ez a kedvencünk, fixen utolsó szám, veretős elektronikus dobbal és szintivel indul, hogy aztán felváltsa a gitár, és Ádám iszonyat jó szólójával legyen vége. Hiába hallottam már több százszor, még a mai napig rázom a fejem a szólóra a végén. A szám legvégén franciául azt skandáljuk, hogy „La rage de peuple”. Ez az általam nagyon kedvelt Keny Arkana La Rage című számából van, aminek a témája tökéletesen összevágott a mi dalunkkal. És tippre ő sem kedveli Donald Trumpot.
A következő számunk a Hollywood Bar, amit szintén egy régi ötletemből tettünk össze. Amikor elkezdtem sok Django Reinhardtot és gypsy jazzt hallgatni, rájöttem, hogy a szólógitárt soha nem fogom tudni úgy lejátszani, így elkezdtem a ritmusgitár akkordjait felfejteni, innen jött az akkordtéma.
Szóval az alapja igazából gypsy jazz, és ehhez írtunk egy punkos refrént,
így menekítve meg magunkat attól, hogy gypsy jazz szólókat kelljen játszanunk. Amikor Kornél csatlakozott a bandához, a szintik mellett hozta az elektromos szaxofonját, és rátett egy engem leginkább elektro swingre emlékeztető szaxofondallamot, és így lett egy táncos versszak és egy punkos refrén. Szövegileg egy elképzelt éjszakáról szól, ahogy helyről helyre vonul a főhős, amely mind-mind valami visszás társadalmi jelenséget mutat be, majd végül magát is lekritizálja.
A Körút című számunk egy tipikus próbatermi improvizációból született. Ez a dal egy standard bossa alap, amihez a szintetizátor adja meg azt az egyedi hangulatot, amiért végül megtartottuk az ötletet. Itt végre nem akartam kényszeresen magasan énekelni, mint ahogy szoktam, hanem az alsó regiszterekben sikerült megtalálni a dallamot.
Ettől lett egy Emil.RuleZ!-hangulata a dalnak,
és ha már így alakult, erre rá is erősítettünk a dalszövegekben. Gyakorlatilag a Winkler és Eldée a hajóra mennek című számnak a parafrázisát gyártottuk le az öregedésről, vegyítve a 2000-es évek kulturális utalásaival. A végére pedig úgy éreztük, kellene egy kis etno punkos feloldás, nehogy olyan öregeknek tűnjünk (nevet).
A Dal felnövéshez már címében is megidéz két Kispál és a Borz-dalt. Témájában leginkább a Dal elalváshoz című szerzeményükhöz kötődik, illetve annak a klipjéhez, ahogy a zenekari tagok a gyerekeikkel csinálnak hóangyalt télen. A mi dalunk szövegének ihletője a lányom és a szülői lét.
Az embernek van egy csomó szorongása, amit vissza tud vezetni a gyerekkorára.
Amikor szülő lesz, próbálja a saját gyerekét nevelni, segíteni, és rengeteg dolgot elront. Pusztán azért, mert ő se tudja, hogy mit kéne csinálni. És ugyanez volt a szüleinknél is. Így a keletkezett szorongásokról nem tehet senki. Viszont jó esetben lesznek majd olyan kapaszkodók is, amik segítenek átlendülni a nehéz pillanatokon. Nekem ezek legtöbbször nem a nagy hegyibeszédek eredményei, sokkal inkább elejtett félmondatok, amiket az ember valahol belül elraktároz. Évtizedekkel később egy illat, egy emlék visszahozza, és bele tud gravitálni. Erről szól ez a dal, egy előre elmondott bocsánatkérés az elrontott dolgokért, és egy remény, hogy sikerül majd pár ilyen emléket hátrahagynom a gyerekeimnek, amik majd segítik őket.
Az utolsó dal a Csend, ami nagy kedvencem. Hangulatában talán ez a legkomorabb, de szövegileg az egyik legkedvesebb nekem. Vannak benne közéleti utalások, de számomra leginkább a magyarságot elemezgeti.
Van egy csomó dolog, amit tudunk magunkról és nem kedvelünk, de valahogy mégis a részünk.
A dal szintén improvizációból született, úgy, hogy énekben is magyarul improvizáltam, ekkor jött ki a csend szó dramaturgiailag jó helyen. Ebbe belekapaszkodtunk, és ezt tettük a dal fő témájává. Illetve így találtuk ki, hogy játsszunk a csend szóval és a zenei csenddel. A végén pedig, attól függően, hogy az utolsó sort hogyan értelmezi a hallgató, lehet a dalnak negatív és pozitív felhangja is, ki-ki saját ízlése szerint választhat.
Kiel Winde: A test mozog tovább, 2026.
Borítókép: Manhertz Gergő
