Egy véletlen antikváriumi találkozásból személyes küldetés, majd egy különleges verslemez született. A Meggyfavirág-magány nem csupán Stetka Éva költészetének újraértelmezése, hanem egy mélyen személyes történet is arról, hogyan válhatnak a versek kapaszkodóvá a legnehezebb élethelyzetekben. Reszegi László alkotóval a tragikus sorsú költő örökségéről, a lemez születéséről, a hangzó költészet lehetőségeiről és arról beszélgettünk, hogyan válhat egy elfeledett életműből életre szóló misszió.
KULTer.hu: Stetka Éva (1931-1999) szegedi születésű költő, műfordító, esszéíró tanár volt. A Debreceni Egyetemi és Nemzeti Könyvtár munkatársaként dolgozott. Az első verseskötete 1958-ban jelent meg, amit további három követett. Életútját, költészetét igen kevesen ismerik. Egy elfeledett szerző életművéhez nyúlni egyszerre kiváltság és felelősség. Ha egy ismeretlennek be kellene mutatnod őt röviden, mit mondanál el? Hogyan találkoztál a költészetével? Mi az, ami megfogott benne?
Egy konkrét cél nélküli, antikváriumos böngészés során bukkantam rá, és másodpercek alatt olyan érzéseket váltott ki belőlem, amit eddig senki más. Azt éreztem, hogy hozzám szól, hogy értem, érzem és hallom a hangját.
Hidegrázós élmény volt.
Azonnal megvettem a kötetet, ami az életműve első darabja volt. Stetka Éva a háborúk mocskaiban elvesztett költők után az egyik legtragikusabb sorsú hang a magyar irodalomban. Nem kapott tarkólövést, de a lassú, betegségekkel teli, elektrosokkoktól és inzulinkómáktól terhelt magányos és lassú halál sem lehetett egyszerűbb. Mindezek mellett a szavakkal megfestett képei a legszebbek, amelyekkel valaha találkoztam. Külön tragikum az egészben, hogy hagyatékának nincs jogutódja. Ő tényleg úgy ment el, hogy senki nem volt mellette.
KULTer.hu: Mit gondolsz, miért tűnnek el egyes szerzők a kulturális emlékezetből, miközben mások a kánon részei maradnak? Stetka Éva esetében mi vezethetett ehhez?
Ennek nagyon sok oka lehet. Az ő esetében leginkább az önmenedzselési képességek teljes hiánya, a fokozódó mentális problémái, a mérhetetlen magány és persze az, hogy nem tudott részese lenni a fővárosi vérkeringésnek. De sajnos akkoriban már eleve az is hátrány volt, hogy nő volt.
Nagyon nehéz lehetett akkoriban nőként, vidékről érvényesülni.
Azt hiszem az általam készített verslemez hozzájárulhat ahhoz, hogy mégis hatást váltsanak ki a versei és megmaradjon az emlékezetünkben. Nekrológjának írója, Bakó Endre irodalomtörténész egyébként közeli ismerőse volt Stetka Évának, és idős kora ellenére is hihetetlen mennyiségű részletre emlékszik a költőről. Talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy barátok voltak. Minden olvasott és elképzelt részlet, amit a költőről gondoltam, az visszaigazolást kapott. Mire Bandi bácsival kapcsolatba kerültem, már nagyjából összeállt az anyag, emlékeim szerint már a stúdiómunkálatok legvégén jártunk. Mégis fontos részévé vált a projektnek.
KULTer.hu: Hogyan fogalmazódott meg benned a gondolat, hogy egy verslemezt szeretnél készíteni?
2024 őszén két hetet töltöttem az egyik debreceni klinikán. A vakbélgyulladás ugyan rutinműtétnek számít manapság, mégis életmentő műtétre volt szükségem. Én is éreztem, hogy az átlagosnál nagyobb a baj, utólag pedig kiderült, hogy jól sejtettem. Ebben a furcsa testi és lelki állapotban talán még erősebben hatottak rám a versei. Eleinte nem volt egyértelmű számomra, hogy verslemez lesz, csak azt tudtam, hogy valamit át akarok ebből adni másoknak. Aztán teltek a hónapok, és bár az egészségem lassan kezdett javulni, nagyon mély gödörbe kerültem.
A versek már fájtak, annyira tudtam velük azonosulni.
2025 tavaszára odáig súlyosbodott a lelkiállapotom, hogy voltak pillanatok, amikor azt éreztem, hogy – minden józan gondolat ellenére –, azért bukkantam rá erre az életműre, mert saját erőmből nem tudtam volna megfogalmazni semmilyen módon, hogy min megyek keresztül. Ezek a kötetek lettek a mankóim. Ekkor már tudtam, hogy stúdióba akarok menni és felöltöztetni a kedvenceimet.
KULTer.hu: A cím, Meggyfavirág-magány, önmagában is rendkívül sűrű metafora. Te hogyan értelmezed ezt a képet, és szerinted miért lehet kulcsa Stetka Éva költészetének?
Volt több címjavaslatom is, de egyértelműen ez tűnt a legerősebbnek. Nem sok ember áll hozzám közel, de néhányukat megkértem, hogy szavazzanak a kedvencükre, és mindenki ezt választotta, egymástól függetlenül. Utólag is kaptam sok elismerést, már csak a címválasztás miatt is, ezek közül a Burns Katalintól érkezett esett a legjobban.
A magány központi téma Stetka költészetében,
egészen kamaszkora óta az élete része volt. Nagyon sokféle módon lehet értelmezni ezt a képet, én magam is több mindent gondolok róla. Ami talán a legegyértelműbb benne, az a társadalom magányosságának megfogalmazása. Ahogyan a csodaszép virágok is ott vannak a meggyfán egymás mellett, mégis örökre bizonyos távolságra a másiktól.
KULTer.hu: Hogyan zajlott a munka? A válogatás? Miért döntöttél úgy, hogy te szólaltatod meg a verseket?
Tíz éve rádiózom, több mint tíz éve oktatok a Szegedi Tudományegyetemen, és sok pozitív visszajelzést kaptam már a hangommal kapcsolatban. Mivel nagyon személyes projektnek éreztem az egészet, fel sem merült bennem, hogy felkérjek valakit, aki helyettem felolvassa a verseket. A munka a válogatással kezdődött. Nagy nehezen leszűkítettem a listámat harminc versre, de persze tudtam, hogy az még mindig nagyon sok. Így meg kellett feleznem, közben meg már a sorrenden gondolkodtam. Semmilyen kronológiai szál nincs benne, nem az életművet akartam jó arányban, megfelelő időrendiségben prezentálni, hanem
azt akartam megmutatni, hogy én mit gondolok Stetka Éváról,
valamint azt, hogy épp hol tartok az életemben. Ma már valószínűleg egészen más verseit válogatnám be, de ez így van rendjén. A munka fontos része volt a felkészülés is. Fórizs Ildikó beszédtechnika-tanárhoz jártam magánórákra, hogy a megfelelő színvonalon tudjam elmondani a verseket.
KULTer.hu: Hol húzódik a határ versmondás és újraalkotás között? Érezted-e azt, hogy bizonyos pontokon már nem csupán közvetítője, hanem alkotótársa lettél ezeknek a szövegeknek?
Erre nehéz válaszolni. Életemben először csináltam ilyet. Több stúdióban jártam már, amikor zenekarok épp rögzítettek, de ezek a napok voltak az első ilyen jellegű tapasztalataim. Bele sem gondoltam, hogy mit csinálok, csak csináltam, mert ezt akartam, ez volt a terápiám.
Alkotótársnak semmiképp nem érzem magam, közvetítőnek annál inkább.
Nagyok sokan mondták azóta, hogy biztosan tetszene neki. Én is ebben próbálok hinni. A projekt kapcsán fontos megemlíteni Kovács Károlyt, a Ká Stúdió vezetőjét, aki nemcsak rögzítette és keverte az anyagot, de kreatív producerként is mellettem volt. Ha kellett, akkor lebeszélt egy-egy ötletről, helyenként pedig ő gondolta tovább az én elképzeléseimet. Ez egy közös alkotói munka volt, de természetesen jól értette, hogy mit akarok hallani végül a lemezen.
KULTer.hu: Mi az, amit a hangzással, az utómunkával át szerettél volna adni? Volt olyan vers, amelyet kezdetben egészen másként értettél, mint a munka végére? Mi változott benned?
Egyes képek nagyon adták magukat, máshol pedig nekem voltak konkrét elképzeléseim, amelyek legtöbb esetben az első dolgok voltak, amelyek eszembe jutottak a szövegek olvasása közben. Az album 2025. november 11-én jelent meg. Decemberben és januárban szerintem meg sem hallgattam. Viszont amikor idén tavasszal elővettem, több dolgon is meglepődtem, mert közben eltelt pár hónap, és máshol tartok az utamon.
Nem is feltétlenül az értelmezés más,
hanem most már kívülről is rá tudok nézni az anyagra. Vannak benne olyan részek, amelyek elég direktek, máshol pedig nagyon sok mindent bele lehet képzelni. Talán tágult a lemez, többféle érzelemmel meg tudom tölteni a hangok közötti mikroszüneteket. Idén májusban Fakan Csaba barátommal közösen adtuk elő a teljes anyagot Szegeden, Stetka Éva szülővárosában. Ő ehhez az élő előadáshoz készített melankolikus gitárjátékot, abban még több tér van. A fellépés előtt készített egy változatot arról, hogy milyen lenne mindez duóban. Azt a hanganyagot hallgatva pedig megint más csatornákat nyitnak meg bennem a szövegek.
KULTer.hu: Egy honlapot is készítettél, ami összefogja a projektet – miért vált ez ilyen fontos misszióddá?
Túl sok érdekesség, apró részlet és múlttöredék összpontosult nálam, amelyek esetében azt éreztem, hogy nem a levelezőmben van a helyük. Tudom, hogy nagyon rétegprojekt ez, de akik érdeklődnek Stetka Éva vagy akár csak az album iránt, ott egy helyen megtalálnak mindent. Jó hír, hogy még mindig van mivel bővítenem az oldalt. A Stetka-univerzum egyszerre apró és mégis végtelen. Ez az oldal pedig az origója lett.
Borítókép: Vadas Erik
