Jordan Firstman debütáló rendezése semmit sem talál fel, de így is az év egyik legszórakoztatóbb és legautentikusabb filmjévé válik.
Szeretjük azokat a mozikat, amelyekben a főhőst az első pillanatokban csak szánni tudjuk, de a történet végére méltóvá válik egy jobb életre. Ilyenkor azt érezhetjük, mi már akkor is tudtuk, hogy ebben az emberben ott lakozik a jó, amikor a környezete még csak legyintett rá. Jordan Firstman – aki többek között a méltatlanul kevesek által ismert Search Party című sorozat egyik írója volt – debütfilmjének saját maga által játszott hőse
első blikkre olyan embernek tűnik, akire nemhogy egy gyereket, még nagyobb értékű vagyontárgyat sem bíznánk.
Mégis meg kell küzdenie az apaság terhével, hiszen az egyébként meleg férfi egyetlen alkalommal lefeküdt egy nővel, most pedig az ajtóban áll a már tízéves fia, Arlo (Reggie Absolom), akiről a gyerek anyjának halála után neki kell gondoskodnia. És könnyen lehet, hogy még az sem lesz elég, ha felnő a feladathoz.
A Club Kid ezzel az alapszituációval olyan filmekhez kapcsolódik, mint a Kramer kontra Kramer vagy az Apafej (hogy a skála két végpontját említsük). A felelősséggel szélmalomharcot vívó agglegény archetípusa a felszínen nagyon humoros, hiszen számtalan olyan szokásáról kell lemondania, amely nem egyeztethető össze egy gyerekkel. Itt azonban még szélsőségesebb a helyzet, hiszen Firstman figurája, Peter radikálisan nonkonform életmódot él. Illegális bulikat szervez, kábítószert árul, a drag queenek is gyakori vendégek a nappalijában.
A film azáltal válik igazán szórakoztatóvá, hogy tisztelettel ábrázol minden szubkultúrát,
de közben az abszurditásokat sem rejtegeti. Nehéz racionálisan rámutatni, e téren miért működik ennyire jól a film. Egyszerűen hitelesek az arcok, az alakítások, nem érződik leereszkedőnek az ábrázolás. Ennek köszönhetően a mellékszereplők közt van néhány remek alakítás a filmben. Cara Delevingne izgalmas a tőle igencsak váratlan szerepben – Sarát, Peter régi, hasonlóan szorult helyzetben lévő barátját játssza. De a legerősebb Kirby Howell-Baptiste, aki egyetlen jelenetben szerepel, abban a néhány percben mégis csak őt lehet nézni, ugyanis elképesztően szórakoztató alakítást nyújt Arlo anyjának egykori barátnőjeként.
Maga a fiú sem úgy reagál ezekre a nem hétköznapi figurákra, mint veszélyes idegenekre, sokkal inkább izgalommal, érdeklődéssel fordul feléjük. Bár nem ez a film fókusza, Firstman bemutatja ennek a világnak a szabadságát, közben pedig arra is felhívja a figyelmet, hogy ez az életmód részben mindig a valóságtól való menekülést jelenti a figurák számára, és erre a történet vége felé már nem csak a főhős kezd el reflektálni. Így bár a felszínen misztikus ez a világ a gyereknek, egyértelmű, hogy apjának nincs itt jövője. Peter nem rejtőzködhet tovább, az ehhez hasonló filmek valódi kérdése mindig az, képesek-e hitelesen bemutatni a főhős által bejárt utat, elhisszük-e a változást, az új ember megszületését. Firstman indítása ilyen szempontból nagyon direkt, a férfi működéséből az következett volna, hogy sokkal tovább próbálja ledobni magáról a felelősséget.
Peter azonban viszonylag hamar elkötelezi magát a gyerek mellett.
Ezt követően viszont a forgatókönyv nem kizárólag a hétköznapi nehézségek szintjén mutatja be a szülővé válást, az érzelmi út is kulcsfontosságúként jelenik meg. Sőt, a Club Kid végül arra fut ki, hogy Firstman figurájának nem a szülőségre kell megérnie, hanem az önismereti útja során kell odáig eljutnia, hogy számítani lehessen rá. A férfi végül rádöbben, hogy maga szabotálta saját életét, és ha nem tudja elfogadni korábbi döntéseit, s általában azt, amilyen ember, sosem fog példaként szolgálni a fia számára.
A központi szál végkicsengése keserédes, de pont ettől életszagú. Bár reménykedünk abban, hogy minden jóra fordul, a gyermekvállalás több, mint puszta érzelmi folyamat: hosszas procedúra is, amely nem pusztán azon múlik, a gyermek épp kinél érzi magát a legjobban. Firstman nyugvóponton hagyja ott a főhősét, aki még nem érte el célját, azonban képes volt átszervezni az életét, jóval előrébb tart, mint a film elején.
Excentrikus, szórakoztató gegekkel teli mozi a Club Kid,
és ehhez a hitelesen pikírt gyermeki hang is sokat hozzátesz. Arlo hamisítatlan kamasz: vágyik a törődésre, de megvan az autonómia iránti igénye is, és bár nem mutatja látványos jeleit, múltja traumákkal teli (ennek köszönhető az esetenként feltörő agresszió is). Reggie Absolom nagy felfedezése a filmnek. Gyermekszínészként kifejezetten komplex feladatot kapott, hiszen egy zárkózott, az érzelmeit elfojtó karakterről van szó. Ő viszont könnyedén ugrotta meg a kihívást, már most vannak emlékezetes színészi megoldásai (például abban a jelenetben, amikor közli az apjával, hogy tud anyja öngyilkosságáról).
Jordan Firstman színészként és rendezőként is bizonyít. Korábbi szerepeiből (és talán magából) építkezve mutatja be Peter gyengeségeit, azt a maszkot, amelyet a férfi a külvilággal szemben használ, majd a katartikus zárlatban végleg lebontja azt. A film pedig végig egyben marad: jól ismert sémát követve, viszonylag egyenes vonalon halad a happy end felé, de
nem fél a teremtett világot konfrontálni a valósággal.
Eközben átélhetővé teszi a bulik káoszát, és arra is rámutat, hogy talán a legexcentrikusabb figurák szenvednek a leginkább. Firstman rendezése vizuálisan is kompetens, a harsányságokat, a színeket remekül ellensúlyozzák Peter lakásának üres terei, a kulcsjelenetekben használt közelik, illetve az, hogy egy ennyire vad film meglepő módon épp a testi érintkezéseket ábrázolja rendkívül finom eszközökkel.
A Club Kid újfent bizonyítja, hogy a művészet egyik legfontosabb alapelve az őszinteség. Ha úgy állunk fel a mű mellől, hogy azt érezzük, a megszólalás hiteles volt, már nyert ügye van az alkotónak. Akkor is, ha felsejlik bennünk, hogy ezt a történetet már láttuk korábban.
A Club Kidet a III. Budapest International Film Festival zárófilmjeként láttuk.
Club Kid (2026). Írta és rendezte: Jordan Firstman. Szereplők: Jordan Firstman, Reggie Absolom, Cara Delevingne, Kirby Howell-Baptiste, Diego Calva.
A Club Kid a Magyar Filmadatbázison.
