Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja, a Művészetek Völgye idén július 19–28. között várja a látogatókat Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd utcáira.…
BővebbenÉrkezik a negyedik FISZ-tábor Királyréten
A Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) ismét megrendezi nyári táborát, immár negyedik alkalommal a Szokolya melletti Királyréten, 2024. július 17-21. között.…
BővebbenFischer Iván az EUYO új zeneigazgatója
Az Európai Unió Ifjúsági Zenekara (European Union Youth Orchestra, EUYO) bejelentette, hogy július 10-től Fischer Ivánt nevezik ki a zenekar…
BővebbenIsmét Fűszer Csemege-estek a MODEM-ben
A Dub Székház korábbi Fűszer Csemege estéi újra műsorra kerülnek a MODEM belső kertjében. A név jól kifejezi azt a…
BővebbenKreatívírás-kurzust hirdet a FISZ fiataloknak
A FISZ Junior workshop szervezői azok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az irodalom és a szépírás iránt, szeretnek írni, olvasni, van…
BővebbenFebruárban Budapestre érkezik a Pantera
A legendás heavy metal banda, a Pantera bejelentette 2025 eleji európai turnéját, amely január 21-én kezdődik Helsinkiben, majd többek között…
BővebbenKihirdették a pályakezdő költőknek kiírt pályázat eredményét
Kezdő, tehetséges költőknek szólt az Erzsébetvárosi Önkormányzat által kiírt felhívás, melyre életkori megkötés nélkül jelentkezhetett bárki, akinek még semmilyen kiadásban,…
BővebbenHamarosan keződik a tizenegyedik Waldorfeszt
A Waldorfeszt 2010-ben indult iskolai projektként, mára pedig az ország egyik legrégebbi, még mindig életben lévő ezerfős kisfesztiválja, ahol a…
BővebbenA Campusra jön Martin Solveig és Gayle is
Kilenc nemzetközi előadóval és hetven hazai kedvenccel bővült az idei Campus Fesztivál zenei felhozatala. A korábban már bejelentett Dimitri Vegas…
BővebbenIrodalmi pályázatot hirdet a PesText
Nyílt, magyar nyelvű szépirodalmi pályázatot hirdet a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatásával. A pályázat…
BővebbenTízezer Térey-kötetet oszt szét diákok közt a Libri és a Jelenkor
A fiatal olvasókkal szeretné megismertetni az öt éve elhunyt Térey János műveit a Libri Könyvesboltok és a Jelenkor Kiadó. Az…
BővebbenKözös dallal jelentkezik 6363 és az Analog Balaton
Nem ez az első alkalom, hogy közös trekkel jelentkezik a hazai elektronikus zenei szcéna egyik legnépszerűbb csapata, az Analog Balaton,…
BővebbenMérce támogatói est a Gólyában
2024. május 23-án támogatói estet tart a Mérce a budapesti Gólyában. Népszerű előadókkal és szakemberekkel beszélgetnek a könnyűzene és közélet…
BővebbenÁtadták az Osvát Ernő-díjat
Idén hatodik alkalommal adták át az Osvát Ernő-díjat, melyet Janáky Marianna író, költő alapított 2018-ban. A díjjal magyar irodalmi, művészeti…
BővebbenBudapest Táncfesztivál a Nemzeti Táncszínházban
Idén is világsztárokat lát vendégül a Budapest Táncfesztivál. A kéthetes mustrára a nemzetközi és hazai kortárs táncélet legjobbjai érkeznek a…
BővebbenPályázatot hirdetnek pályakezdő költőknek
„Budapest Főváros VII. kerület Erzsébetváros Önkormányzata elkötelezett a pályakezdő művészek, alkotók bemutatkozási lehetőségeinek elősegítésében, támogatásában, ezért pályázatot ír ki kezdő…
BővebbenFüggetlen előadókat támogat a WMMD
Független hazai előadók részére indít komplex támogatási programot a WMMusicDistribution artist2watch néven. A piacvezető zenei disztribútor idén összesen hat előadónak…
BővebbenLil Frakk lemezbemutató az Akváriumban
Április 12-én jelent meg Lil Frakk korszaklezáró nagylemeze, az Innen a név. Az együttműködők közt szerepel Sisi, Co Lee, Huzugha,…
BővebbenÖtödik alkalommal rendezi meg a FISZ az EP-kupát
A Fiatal Írók Szövetsége immáron ötödik alkalommal szervezi meg labdarúgótornáját, Esterházy Péterre emlékezve. A rendezvényre április 13-án a Bikás Parkban…
BővebbenDalpremier – Zalai Richard: Hope
Zalai Richard neve az általa alapított IALAZ kapcsán lehet ismerős sokaknak. Saját nevén futó projektjében a neoklasszikus zene, az ambient…
Bővebben