Az Új Forrás szeptemberi tematikus száma a magyar és külföldi krimiirodalom fejleményeibe enged betekintést. Ott jártunk a folyóirat lapszámbemutató estjén is, ahol Jász Attila és meghívott vendégei vezették fel a témát. A szeptemberi számból Kondor Vilmos novelláját és Deczki Sarolta tanulmányát ajánljuk az olvasók figyelmébe.
Minek köszönhető, hogy a bűnügyi történetek reneszánszukat élik egész Európában? Mitől olyan sikeresek a skandináv krimik? Milyen (kellene hogy legyen) egy magyar detektívregény? Egyáltalán: mi is pontosan a krimi? Ilyen és ezekhez hasonló kérdésekkel foglalkozott szeptember 19-én a tatai Pálma rendezvényházban a folyóirat lapszámbeszámoló estjén Jász Attila, az Új Forrás frissen kinevezett főszerkesztője és Bánki Éva író.
Az Új Forrás – ahogy az a főszerkesztő korábbi nyilatkozatai szerint várható is volt – erőteljes átalakuláson ment keresztül az elmúlt hónapokban: a megújult, fiatalosabb külső mellett a lap tartalmi tekintetben is sokat változott. Ennek a külső-belső megújulásnak bizonyítéka a szeptemberi tematikus krimi-szám megjelenése, amely hazai és külföldi példákon keresztül igyekszik bemutatni a kortárs krimiirodalom sokféleségét.
Az impozáns rendezvényház kistermében, maroknyi közönség előtt megtartott rövid sajtótájékoztatón Jász Attila és Bánki Éva amolyan „távirati stílusban”, körülbelül tízperces beszélgetés keretei között igyekeztek magyarázatot találni a krimi 21. századi felértékelődésére. Bánki szerint a krimi 2000-es évekbeli felfutása sok tekintetben a realizmus „visszavételére” tett gesztusként értékelendő: a posztmodern szövegirodalma után a kritikában ismét megjelenni látszik a „kerek” történetek iránti igény, s ahogy a posztmodern próza pusztán szövegként keltette föl érdeklődésünket (?), úgy a krimi nem(csak) megalkotottságának módja, hanem tartalma miatt is képes élményt kínálni az olvasó számára. Bánki és Jász többek között ezzel magyarázza Kondor Vilmos regényeinek országos sikerét: Kondor történetei pörgős, tökéletesen megkomponált, minden rétegnek intellektuális élményt nyújtó alkotások.
Az Új Forrás szeptemberi száma elsősorban Kondor Vilmossal tarol, hiszen sosem volt rá példa, hogy krimiirodalmunk első számú üdvöskéje folyóiratban novellát jelentessen meg. A Nyavalya tudja című, a Budapest Noir cselekményidejét megelőző történetben kedvenc nyomozónk, Gordon Zsigmond egy belvárosi rablássorozat bűntényét göngyölíti fel. A szöveg a szerzőtől megszokott élvezetes stílust hozza, Kondor most is elkápráztat bennünket az alapos történészi kutatómunkát a művészi intuícióval tökéletesen ötvöző technikájával. Bár a stílus a régi, maga a történet elég soványka: a keresett bűnözőt Gordon és az önjelölt nyomozó Nyavalya minden különösebb szellemi erőfeszítés nélkül kerítik kézre. A szerző első megjelent novellája kellemes élményt nyújt az olvasónak (elsősorban persze a rajongóknak), csodákat azonban ne várjunk tőle.
A novellát követően közvetlenül egy rövid (Jász Attila készítette) e-mail interjú is olvasható Kondor Vilmossal, amelyben jó néhány érdekességet tudhatunk meg a Gordon-történetek szerzőjének múltjáról, a regények műhelytitkairól és a sorozat következő darabjairól. A szeptemberi szám harmadik, Kondorral kapcsolatos cikke Dömötör Edit Lekvárfőzés és boksz című disszertációjának egy fejezete, amelyben az értekező a megismerés alakzatait tárja fel az első két Gordon-történetben.
A lapszám másik szépirodalmi szövege Bánki Éva Lepkeháló című regényének részlete: bár a mindössze néhány oldalas szemelvény nem sokat árul el a műről, ez alapján úgy tűnik, hogy egy klasszikus, napjainkban játszódó, társadalmi problémákat is boncolgató krimivel lesz dolgunk, ha majd a jövő évben megjelenik. (Bánki egyébként beszélt készülő regényéről a lapszámbemutató esten. Véleménye szerint a magyar krimiszerző feladata az, hogy a magyar közállapotokat is tükrözze bűnügyi történeteiben, éppen ezért választotta új regénye hősének Lenát, a külföldről Magyarországra érkező exrendőrt: főszereplője kívülállóként objektívabban képes szemlélni a „nagy magyar valóságot”, mintha a szerző hazai hőst választott volna.)
Bánki és Kondor prózai szövegein kívül a rendkívül izgalmas tanulmányok, kritikák miatt is érdemes kézbe vennünk az Új Forrás szeptemberi számát. Deczki Sarolta műfajtörténeti áttekintése például számomra rengeteg új adalékkal szolgált a krimi kialakulásáról és irányzatairól – bár a tanulmány végét kissé elnagyoltnak érzem, mégis a lapszám legjobb közleményei közé tartozik. Fried István Nat Roid-tanulmánya rendkívül alapos, szakirodalmi és primer szövegekkel egyaránt megtámogatott írás, a hiányos Tandori-ismeretekkel rendelkező olvasó számára azonban kevéssé érthető. Mohai V. Lajos, Rácz I. Péter és Turi Márton írásai a külföldi krimiirodalomba engednek betekintést.
Új Forrás, 2010/07.
