„Hát add tovább, gyorsan, de a legnagyobb titokban” – olvasható Kosztolányi Dezső Pletyka című írásának záró momentumaként. Ha a kiemelt idézetből rögtön nem is, de a prózai szöveg címéből már biztosan következtethetünk az alaptémára, mely a Csillagszálló szeptemberi számának fő szervező eleme.
A lap által beemelt szövegvilágok (versek, prózák, huszadik századi és kortárs művek, könyvkritikák, ismertetők, tárcák stb.) igen tág körben, különböző szempontok szerint járják körül a pletyka/pletykálás fogalmát. A heterogén nézőpont, illetőleg a változatos műfaji paletta a téma sokrétű megközelítését teszi lehetővé. Az írások párbeszédet folytatnak egymással, hatnak egymásra, így a lapban fokozatosan formálódik a pletyka feldarabolódott jelentésrétegeiből egyetlen kohéziós értelemegység.
Az említett Kosztolányi-idézetből a pletyka/pletykálás legfőbb jegyei tűnnek elő. A terjesztés/terjedés lényegi sajátossága a pletykának, mely igen intenzív, gyors folyamatként írható le. Ugyanakkor a „titok” kifejezés úgy tűnhet, hogy a pletyka alapjellemzőjeként megállapított terjedéssel, folyamatos áramlással, továbbadással szemben hat, azokkal ellentétes konnotációkat kelt. E fogalmak között mégsem annyira a széttartás, inkább ezek egymásra épülése, kölcsönös fogalmi stabilizálódása érzékelhető. A pletyka túlnő a személyen, miközben kapcsolathálókat épít ki. Közösséget, csoportot teremt, melyben az egyes ember közvetítővé és így egyben a közösség tagjává is válik. A valamihez/valakihez tartozás pedig előhívja a szolidaritást, a közösségért vállalt felelősségérzet jellegzetes gesztusait: a „falazást”, a titoktartást is.
Emellett viszont a pletykálás személyes, egyéni oldala sem maradhat figyelmen kívül, hiszen a médiumként működő személy a kapott/elhallott/meglesett információt saját szűrőjén keresztül közvetíti: fantáziájának mélyrétegeiből emelhet be vagy vonhat el információelemeket. Bajtai András A mező című versében éppen a fantázia teremtő- és hatóereje kerül a középpontba.
A leírtakból kitűnhet, hogy mi az, ami hangsúlytalannak érződik a pletykálás mechanizmusában: az információ hitele. E kijelentéssel azonban nyomban vitába is száll Kovai Cecília A rendkívüli erejű szó című szövege, mely az átok fogalmát járja körül. A szerző az egyes etnikumok, a népi világ tradíciójának felvázolásával rámutat arra, hogy a tettek és a szavak az átok fogalmi terén belül összefonódnak. Az állítás tartalma, hitele kihat a történésekre. A hamis vádak, az átkok visszaszállnak arra a személyre, akitől a hiteltelen megnyilatkozás származik. A szó és tett tehát állandó kölcsönhatásban van egymással, melyben mindkét elemnek lényegi ereje van az emberre nézve.
Karafiáth Orsolya írása a Vidám illemtan című kötetből kiindulva értelmezi a pletyka kategóriáját. A szöveg elméleti alapként Szvetelszky Zsuzsa pletykakutató terminusait használja fel. Szvetelszky a közösségi lét eredetével vonja párhuzamba a pletykát, mely a kommunikációhoz kezdetektől fogva hozzátartozik, így magának a csoportos életnek is szükségszerű velejárójaként tételeződik. Ez az értelmezés létünk szerves részeként gondolja el a pletykát/pletykálást, ami függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív előjelű, mindig is együtt jár az ember szociális létezésével.
A Csillagszálló oldalait Kovács Budha Tamás képei teszik még gazdagabbá. A vizuális dimenzió kiszélesíti a szövegben foglaltak horizontját. Árki Tibi egy rövid, de precíz ismertetővel vázolja fel a „Budhatomi”-művészetet a Mesél a város című képsorozat elemein át. A város különféle zugairól készült nem mindennapi felvételeken fura „firkák”, rajzok jelennek meg. A „humanoid” alakok egyszerre keltik a gyermekiség és a művészi érettség érzetét. A realisztikus fotók, valamint a fantáziarajzok egy komplex dimenziót teremtenek, tele feszültséggel, s talán humorral is. A „felfirkált” figurák valamiféle idegenséget, kívülállóságot sugallnak. Olyan alakok ők, akiket kirekesztett a közösség, akik nem részesei a pletykától átszőtt világnak.
A tematikus lapszám célja tehát a „városba” (közösségbe) vetettség, a kiszolgáltatottság bemutatása, illetve az ember azon sajátosságának felvillantása, mely (akár teremtő-, akár rombolóerő), mindig hat, mindig jelen van: „hát add tovább”.
Csillagszálló, 2010/09.
