Várakozással és némi kétkedéssel telve indultam útnak február 22-én Kassára a Rhapsody of Fire lemezbemutató koncertjére. Jelentem, majdnem minden félelmem alaptalan volt. Maroknyi, de annál lelkesebb közönség előtt hatalmas energiákat megmozgatva nyomták a fiúk. Művházas, kezdőzenekaros körülmények között kaptuk az áldást a szimfonikus power-metál talján isteneitől.
Biztosan más is járt már úgy, hogy egy koncerthelyszín láttán fel kellett kaparnia az állát a padlóról. Vagy azért, mert sokkal jobb volt, mint amire számított, vagy azért, mert álmaiban sem gondolta volna, hogy a hely alkalmas arra, amire szánták. Én a második helyzetbe futottam bele, még a bejáratot is nagyítóval kellett keresnem a csempebolt és a műszaki cikkes között. Sajnos a helyszín később sem cáfolt rá első benyomásomra. Az énekhangosítás pocsék volt – vagy a terem akusztikája volt ilyen rettenetes –, ezért olykor csak sejteni lehetett, hogy nem csak a muzsika szól. A második döbbenet akkor ért, amikor fél órával a kapunyitás előtt alig hetven-nyolcvan ember lézengett a teremnél és az este végére sem voltunk többen pár száznál. Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy egy világhírű zenekar koncertjén családias hangulat fogad. Az, hogy ez mégis így történt, nagyon sokat dobott az élményen.
Az első fellépő az olasz Vexillum volt. Bevallom töredelmesem, jómagam nem hallottam róluk korábban, de azóta pótoltam a lemaradásom. Amilyen hangulatosak voltak élőben, olyan jól szólnak felvételről is. A srácok azonnal a húrok közé csaptak, nem hagyták pihenni a nagyérdeműt, megalapozták a jó hangulatot.
A megkezdett zúzást a második fellépő, a szimfonikus power-metált játszó Visions of Atlantis folytatta. Kiváló zene, átütő női és férfi ének, itt-ott darkos, máshol headbangelős dallamok kifogástalan összhangja. A régebbi dalok mellett ízelítőt kaptunk új albumukról, a Deltáról is. Fellépésüket egyértelműen nagyobb őrjöngés kísérte, mint a Vexillumos srácokét, ami (szerintem) részben a Visions gyönyörű énekesnőjének fekete-fehér, fűzős, denevérujjas, miniszoknyás ruhájának volt köszönhető. Míg az előbb említett olasz metálharcosok remekbe szabott zöld-fehér kockás szoknyáikban csak az erősen létszámhátrányban lévő női közönséget késztették eszeveszett sikongatásra, addig Maxi Nil minden mozdulatát éljenző férfiak hada kísérte. Kétségtelen, hogy nagyon jól mutat a színpadon. Összességében már ezért a két bandáért is megérte Kassáig menni.
Rövid átállás után, este kilenc körül végre megkezdte menetelését a Rhapsody és másfél órás koncerttel kápráztatta el a hallgatóságot. Ahhoz képest, hogy ez a lemezbemutató turné egyik állomása volt, az új The Frozen Tears of Angels albumról mindössze három dal hangzott el. Aki ismeri a korongot, az tudja, hogy nagyon hasonlít napjaink monumentális filmzenéihez. A sok epikus rész koncertezés szempontjából hátrányt jelent. Amennyire átütő erejűek felvételen, annyira nem alkalmasak arra, hogy élőben játsszák őket. Ezek helyett viszont lenyomták a legkiválóbb szerzeményeket a korábbi albumokról. A Dar-Kunor nyitotta a sort, majd érkezett a Triumph or Agony, Knightrider of Doom és a The Village of Dwarves. Ezek után jutottunk el a pörgős Sea of Fate-hez, majd az új korongról hallhattuk még az On the Way to Ainort és a Reign of Terrort. Aki ezt kevesellte, az kárpótolva érezhette magát Alex Holzwarth fület gyönyörködtető dobszólója hallatán, amibe annyi energiát tolt bele, amennyit Paks termel egy hét alatt.
A koncert tizenhat dala közé beágyazva érkezett még egy kiváló basszusszóló Patrice Guerstől, majd az estét az Emerald Sword zárta, amit a közönség egy emberként énekelt Fabio Lione-val, aki élőben ugyanolyan kifogástalanul szól, mint a lemezeken. A banda többi tagjának emberfeletti teljesítményét nem méltatnám egyesével, álljon itt csak annyi, hogy a metálistenek Kassán a földre szálltak és mindenkit a magasba emeltek.
Rhapsody of Fire: The Frozen Tour of Angels. Kassa, 2011. február 22.
A fotókat a szerző készítette.
