Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Egy hajóban szemezünk

Bárka Music Pub – Debrecen

Az utca felőlA jó szórakozóhelyeknek nem sok funkciót kell kielégíteniük, azokat viszont nagyon jól. Melyek ezek? Ital, zene és valami megfoghatatlan, titkos összetevő,  nevezzük atmoszférának. Ezt a legnehezebb biztosítani. Nem véletlen tehát, hogy mindenütt vendéglátóipari egységek zárnak be, illetve nyílnak, hogy kísérletet tegyenek a pezsgő lelkek vagy a fáradt agysejtek kezelésbe vételére.

Az a Bárka, amely Debrecen belvárosának szívében horgonyozva tűri az éjszakai élet viharait, sok jó tulajdonsággal rendelkezik. Például Noé járművével ellentétben nincsenek benne állatok, pláne nem párban, és kalózok helyett csak a rum túladagolásának veszélyei leselkednek ránk. Hátránya viszont, hogy esetleges rosszullétünkre nem lehet kifogás a tengeribetegség.

Nevének végén a „ka” nem kicsinyítőképző, és ennek megfelelően akad is benne asztal bőven. Igaz, ezt leginkább csak délutánonként lehet érzékelni, a nemrég nyílt szórakozóhely ugyanis esténként telt-, sőt, néha úgy érződik, több mint teltháznak örvend. A dizájn már közelebbi rokonságot mutat a nevével, ugyanis a vörös szőnyeges lépcsőn leérve, a megfelelő helyeken jobbra és balra fordulva megpillanthatjuk magát a termet, aminek már a hosszúkás alakja is egy bárkát idéz. Fokozza ezt a fa padlóburkolat és a berendezési tárgyak, a tengert idéző falfestés, az imitt-amott fityegő kötélhágcsók és egyéb kiegészítők.

Bárka

Rutinosabb debreceni szórakozók figyelmét nem kerülheti el a párhuzam a város egy másik vendéglátóipari egységével, a Kikötővel. Mivel a Debrecenhez legközelebbi tenger is roppant távol esik tőle, nem lehet nem észrevenni az elnevezés és a kialakítás stílusa közti hasonlóságot. Ám a rokonítás itt még nem ér véget, ugyanis a két hely identitásbeli kapcsolatot is mutat. Bár a Kikötő az utóbbi időkben gyökeresen átalakult, sokak emlékei közt még kocsma és szórakozóhely közti alterzenés, szűktáncteres átmenetként él, ahol olcsó a boroskóla. Utóbbi, nosztalgiaízű megállapításomat figyelmen kívül hagyva, a többi bizony érvényesnek látszik a Bárkára is, valószínűleg bizonyos szubkultúrák hajdúsági képviselőinek nagy örömére. Az alternatív rock számok mellett persze populárisabb, illetve elektronikusabb számokra is lehet csörögni, zörögni vagy egyéb módon ritmusba hozni szervezetünket.

Bárka

Mint minden frissen megnyílt intézmény, a Bárka is rendelkezik azzal a pozitívummal, hogy mosdói tiszták és (egyelőre) hiánytalanok, így a mellékhelyiség meglátogatása nem iszonyt vált ki belőlünk, hanem tényleges felüdülést jelent. A hibát, amit az új helyek rendre elkövetnek, a vízi jármű elkerüli: árai ugyanis barátságosak, ráadásul a különféle szezonális akcióknak köszönhetően stabilak is. Ugyanez igaz az ételekre is – mert itt bizony a táplálkozásra is lehetőség nyílik. Két sör között a szokásos chips és mogyoró helyett bedobhatunk egy gyrost, vagy egy adag spagettit, sőt, az egészséges élet hívei még salátát is magukhoz vehetnek éhségükben. Ez utóbbi egyik este olyan szinten felkeltette érdeklődésünket, hogy engedve a késztetésnek, kipróbáltuk.

Az egészséges életvitel már ott elbukott, amikor a növekvő tömeg növekvő nikotinigénye egyre jobban terjengő füstöt generált, ami nem igazán kedvez az ilyesfajta tevékenységnek étvágy terén. Az idegenségérzet fokozódott, amikor szemünk elé került a hatalmas fehér tányér a rajta elegánsan ücsörgő salátaadaggal, ami méretezését illetően minden bizonnyal nagyon kicsi embereknek készült. Esetleg hörcsögöknek. A saláta mérete akkora kontrasztban állt a tányéréval, mint a tányér a szituáció egészével. Gyorsan elpusztítva hát az eledelt (ami nem volt túlságosan megerőltető feladat) megállapítottuk, hogy pénzünkért a túlkaprozott íz sem nagyon kárpótolt, így ezt követően inkább a széles italválaszték vált pénztárcánk apasztójává.

Bárka

A Bárka tehát az étteremvizsgán megbukott, de mint szórakozóhely, tökéletesen megállja a helyét. Utóbbi a lényeg, és mivel egyelőre tökéletesen egyensúlyozik a beülős-beszélgetős és a zenés-táncos kategóriák között, egy (vagy több) kellemes estének is színhelyéül szolgálhat egészen a hajótörésig.

Bárka Music Pub, 4025 Debrecen, Kossuth utca 2.

A fotókat a szerző készítette.

Hozzászólások

A hozzászólások le lettek zárva.