Ha az ember lázasan, csík szemekkel, hasogató fejjel ül a monitor előtt, néha különösen hatnak rá holmi vidám dolgok. Mondjuk valami olyan zene, ami kócosan és kacsintva hazudja a szemünkbe, hogy az élet tulajdonképpen nem szar, sőt, sok mindent ki lehet hozni belőle, és különben is: buli van! A West Yorkshire-i The Pigeon Detectives ilyenfajta muzsikát prezentált ismét.
A 100 %-ig brit banda harmadik nagylemezét alkotta meg, az anyagra fordított három év pedig bőven elég volt arra, hogy első két albumukat unásig hallgassam. Míg a debütlemez vidámabb, az Emergency-n megpróbáltak kicsit komolyodni a fiúk, végül persze maradt ugyanaz az ártatlan, slágeres és könnyed párakkord. Járt utat járatlanért pedig minek elhagyni, így harmadszorra is megmaradtak leveskockának az Arctic Monkeys-Babyshambles-Kaiser Chiefs és társaik által színesre töltött fazékban.
A tízszámos korongot indítva rögtön a szívemhez kaptam: a detektívek is az elektronikának szentelték a bűvös harmadikat (lásd Editors, Franz Ferdinand)? A szintipopos beetetés után aztán megnyugodtam, mert egy mozgalmas, gitározós dalról van szó, némi Klaxons-zamattal és jelzésértékű effektpüttyögtetéssel. A Lost tamozós nyitásával egy vidám tétel, komoly refrénnel és U2-t idéző basszer és ének részekkel. A What Can I Say az album leghosszabb szerzeménye, amely cseppet éteri nyitás után fokozatosan alakul könnyedebb Green Day-menetelésbe, míg a záróhangok újra csendre intik a hallgatót. A sorban negyedik Need to Know This már az előző lemezek dalaira hajaz, a tartalmat aláfestő gitárszólók színezik. A klipes Done in Secret is hátrafelé kacsingat, jó párszor ismételt refrénnel, hogy a hüly…, vagyis a fáradt, illetve a nem angol anyanyelvű zenehallgatók is azonosulhassanak a sorokkal. Ezt a What You Gonna Do? követi kellő lendülettel és sivító szólóval.
A Turn Out the Lights kezdeti, Eels-esen puha melódiája később sem pörög fel nagyon, megmarad egy csuklóból lenyomott, félig-unt tamozós, orgonás lötyögésnek. A cseppet megszorult fogaskerekeket a Through the Door sem olajozza újra, bár a refrén valamelyest beindul. A kilencedik Go at It Completely újat ugyan nem hoz, de kiállást és keménykedős, szétszállós befejezést annál inkább. A lemezt az I Don’t Know You zárja, amiben helyenként slidegitárt imitálnak és akkordoznak a fiúk, sőt egy rövid időre mintha a Hot Chip zenekarba fordulnának át. A végén felsejlő vidámparki-körhintás fíling pedig kifejezetten jópofa.
A zenekar maradt tehát a ló innenső oldalán. Kevés újat hallhatunk, azt is főképp az album első felében. Hogy gondterheltek is tudnak lenni a srácok, azt lényegében csak a dalszövegek bizonyítják itt-ott. Zeneileg az elszórt elektronika, a több gitárszóló és a rafkósabb dobtémák mutatnak előre. Ezek azonban ne csapjanak be minket: a Pigeon Detectives még mindig egy összeborzolt hajú, jópofa indie együttes, amely a lázat mérsékelten csillapítja.
The Pigeon Detectives: Up, Guards and At ‘Em! Dance to the Radio, 2011.
