Nyomja meg az Enter billentyűt a kereséshez!

Játszma

Csillagszálló, 2011/2.

Csillagszálló Játszma-szám

A könnyed játéktól a végjátékig, a derűtől a romlásig – a Csillagszálló kulturális utcalap nyári száma a játszmák változataiból ad ízelítőt szépirodalmi, újságírói és karikaturista eszközökkel.

Van nálad egy ige? Vagy több? Pálfi Anna főszerkesztő hiányos mondatai tetszőlegesen egészíthetők ki, ám az eredmény ugyanaz: az emberi játszmák fejlődés(romlás?)története. A lapszám klasszikusa Kellér Andor, aki egy sakkpartiról adott tudósításával jelképesen egy másik mérkőzést, a nagy öregek és a trónkövetelő ifjoncok párbaját örökítette meg.

A kortárs szépirodalmi rovatban Kálmán Gábor készülő regényének részlete olvasható Babkáról, aki nem mással, mint Istennel keveredett harcba. A kárpátaljai Brenzovics Marianna novellában örökíti meg az iskoláskor megannyi emberi viadalát felülkerekedésekkel, bukásokkal. Vécsei Rita Andrea két novellája női játszmákat jelenít meg, pontosabban rejt el tömör és szenvtelen mondatai mögé. Ügynök itt mindenki – Legát Tibor feljegyzése a rocktörténet ismeretlen naplójából. És végül játszma a viharral, önmagunkkal, játék a versformával – a lapszám költője Nyerges Gábor Ádám.

Csillagszálló 2011/2.

Rendhagyó módon külföldi szerzőt ajánl a felnőtt olvasóknak a Csillagszálló a lengyel misztikus realista, Olga Tokarczuk személyében. A lassan hömpölygő történetszövésről és a regény mélységeiről Radics Viktória osztja meg gondolatait.  Az Őskor és más idők című kötetből az egyik kulcsfontosságú fejezet olvasható a lapban.

A Csillagszálló hagyományosan bemutat egy-egy kortárs magyar képzőművészt is. Most egy kissé elfeledett műfajé a főszerep, mégpedig a magyar karikatúraművészeté. Halász Géza, a MÚOSZ Karikaturista Szakosztályának elnöke ad történeti összefoglalót a világmegváltó magyar „viccrajzolókról”, és vezeti be a fiatal tehetség, Bacsa Gergely lapban látható karikatúráit.

Fenyvesi Kristóf tárcája az írói lét gyötrelmeitől, a sci-fi-szerű környezettől válik ironikussá. Csikós Attila tárcanovellája az emberi játszmák legsajátosabbikát örökíti meg, Schüttler Tamás pedig eredet, hagyomány, kultúra személyes vetületéről ad ihletett leírást. A lap veszprémi terjesztője, Hornák Zoltán Endre egy különös sakkpartit ír le szabad versében.

Az emberi játszmák filozófiai és lélektani értelmezése olvasható Vajda Mihály filozófus és Bánki György pszichiáter esszéiben. Majd Aradi Péter interjújából ismerkedhetünk meg Veres Ágosttal, az ifjú írótehetséggel, akit a sors ítélt örök játszmára a külvilággal.

A levesnek mindegy – véli Kiss Géza hajléktalan beszélgetőtársa, a szakács és cukrász Laci, akinek egykor a dobostorta volt a vizsgamunkája. A gyerekrovatban Berg Judit vadonatúj Rumini-kötetéből olvasható részlet, Szőcs Henriette álomkereső meséjét pedig Pompor Zoltán gyerekkönyv-ajánlója követi Szegedi Katalin katicaruhás, magányos Lenkájáról. A meséből részlet is olvasható a lapban.

Csillagszálló, 2011/2.

*

Fizess elő a Csillagszálló kulturális utcalapra, támogasd vásárlásával a hajléktalanokat! A lap megvásárolható Budapesten az Írók Boltjában és a Dankó utcai Könyvesházban, Debrecenben pedig a Sziget könyvesboltban. A szám bemutatója július 14-én 18:00-tól a Treffort Kertben lesz, az Astoriánál. Tájékozódj a lapról és rendezvényeiről az Oltalom weboldalán vagy a Facebookon!