„Gondolatban megint ötéves vagyok, aztán megint nyolcéves vagyok, és megint kilencéves vagyok. És minden ugyanúgy van, mint egykor volt. Amikor még nem volt háború. Minden úgy van tehát, mint a háború kezdete előtt. Szeretném megérteni, hol rontottam el. Hogy hogyan is volt az, hogy nem vigyáztam eléggé az anyámra” – a júniusi Alföldből Petőcz András regényének részletét ajánljuk.
Az év deléhez érve a szemléző képzeletében akarva-akaratlan felsejlik az elmúlt hat hónap fejlődési görbéje, mely a januári erős nyitástól töretlen lendülettel ível fölfelé. Ennek folytatásaként júniusban Juhász Ferenc ódába öntött, ars-poétikus elemekkel tűzdelt számadása nyitja a szépirodalmi rovatot. Varga Mátyás verseinek nyers rezignáltsága és Varga Zoltán Tamás természetrajzának finoman kibontott képi világa mellett Takács Márton és Necz Dániel alkotásai is erősítik a lírai színvonalat. A prózatermést ezúttal három regényrészlet reprezentálja: Keresztury Tibor lidércálom-szerű, naturalisztikus sorainak sötét tónusát viszi tovább Petőcz András szövege, aki gyermeki szemüvegen keresztül vetíti elénk a modern háború borzalmainak és a veszteség feldolgozásának gondolati folyamatait. A pápaszem Csepregi János történetében is rajtunk marad, ám az irónia és a Hungária segítségével följebb tekerjük a fényerőt. Aczél Géza a központozás buktatóitól megszabadított vágtató ritmusú (búcsú)galoppja a rovat méltó zárlatát adja.
A fórumot az Újvidéken megrendezett Intimitás és irodalom című tanácskozás előadásainak szövegei töltik meg. Angyalosi Gergely a bergsoni nyelvfilozófia egyetemlegességéből kiindulva a szavak és dolgok, valamint a nyelv által teremtődő személyiségek és beszédaktusok közötti differenciálódás lehetőségeit vizsgálja Esterházy Estijét felhasználva. Kappanyos András az erotika és szexualitás megjelenési formáit tanulmányozza a különböző művészeti ágakban, valamint azok eltérő nemzeteknél tapasztalt társadalmi fogadtatását és hatását. Tóth Krisztina novelláskötetét (Vonalkód) elemezve Földes Györgyi arra a megállapításra jut, hogy a könyvet erősen átható érzéki tapasztalat ellenére az uniformizált környezetben az intimitás, a lét legelemibb szintje mégis inkább hiányként van jelen. A Testhez című legújabb Borbély-kötetet analizálva Szénási Zoltán a versek beszélőjének személytelenségétől a kiszolgáltatottságon és megalázottságon alapuló intimitás-tapasztalat felfedezéséig jut.
A tanulmány rovatban mondhatni mester és tanítvány művei kerülnek a vizsgálódás középpontjába. Juhász Tamás A podolini takácsné című Krúdy-regényt a modernista nőábrázolás felől értelmezi a téma meghatározó teoretikusának, Luce Irigaraynak a gondolatait hívva segítségül. A részletes és pontos elemzés során a szerző feltárja a mű alapvető kettősségét: Krúdy „az elviselhetőség pontjáig kibontakoztatja, majd az eredménytől elborzadva biztonságos helyre visszazárja a nőiség teremtő hatalmának reprezentációit”. Szirák Péter és Szitár Katalin Márai San Gennaro vére című művét vizsgálják, felhasználva a Sándor Márai e Napoli című konferencián elhangzott előadásaik szövegeit. Szirák az idegenségtapasztalat elbeszélői szinten megjelenő összetevőit vizsgálva mutatja ki a feszültséget a nápolyi élet elevensége és az idegenség-tudatban rejlő otthontalanságérzet és gyász között. Szitár pedig az író szubjektumfelfogását és annak alakulását szem előtt tartva a naplók felhasználásával teremt dialógust az Újszövetség és a regény között.
A júniusi szemlék sorát Lengyel Imre Zsolt írása nyitja, aki Spiró Györgynek és Tavaszi tárlatának megítélését igyekszik a megfelelő helyre illeszteni a magyar prózairodalomban. Majd György Péter identitáskereső apa-regényét Füzi László szemlézi. Orcsik Roland Danyi Zoltán műfaji korlátokat elutasító kispróza-kötetéhez fűz hasznos megjegyzéseket, végül Lábadi Zsombor a kortárs horvát irodalomról nemrég megjelent összefoglaló munkához nyújt útikalauzt.
Alföld, 2011/06.
Nagyon jó szemle lett, de nekem épp Petőcz írása tetszett kevésbé ebből a számból.
Ízléseknek és pofonoknak, no meg egy nagy adag szubjektív perverziónak köszönhetően engem leginkább ez az írás fogott meg. A tény azonban tagadhatatlan: ebben a hónapban (is) nagyon jó szövegek közül válogathattam.
Kicsit én erőltetettnek éreztem, de elismerem, voltak jobb részek a szövegben.
Nekem sem tetszett Petőcz szövege, háború, eh, ugyan-ugyan, nem akkora tehetség ő, hogy bármiről írni tudjon. Na.
Üdv, Ivan
Hogy nem lenne “akkora tehetség ő, hogy bármiről írni tudjon”, ezt a kijelentést kicsit túlzónak érzem. Regényrészletről lévén szó, amondó vagyok, azért várjuk ki a végét…:)