Jó volt menni a fenyőavaron. A lehullott barna tűlevelek puhává tették lépteiket. Az utak kiszámíthatatlanul kanyarogtak, a fák félhomállyá szűrték a napsütést, csermelyek hangja kísérte vagy keresztezte ösvényeiket. Ittak a gyors vizekből, mert egyikük azt mondta, abból, amiben a pisztráng megél, lehet. Napokat gyalogoltak végeérhetetlen fenyvesekben, néha a törpefák és -bokrok vegetációján át egészen a hóhatárig, ahol már zuzmók élnek csak, meg apró, színes virágok. Rengeteg köveken kapaszkodtak, s bámulták a kékszürke égbe meredő hegyoldalak távoli csupaszságát, amelyet merészebb turisták piros vagy sárga foltjai pöttyöztek. Egyszer hógolyóztak is. És esténként mindig visszatértek a szálláshelyükre.
Valamelyik nap gyalog vágtak a rengetegnek, másikon vonatra ültek, közeli kisvárost nézve ki úti célnak. Zacskós tejet és kiflit vásároltak, néha sajtot és joghurtot. Rákaptak a ruszlira. Gyönyörködtek a céltalan lődörgésben.
Keveset beszéltek. A lány se került szóba, talán csak egyszer. Amikor a szálláshelyre értek, egyikük megjegyezte: ma sem jött. De azért zuhanyzáskor, a rövid vonatutakon vagy hosszú gyaloglásaik befelé figyelő magányában sokszor beült szemükbe a kérdés: vajon eljön-e? Azon az éjszakán, mielőtt a hegyekbe indultak, ismerősük közbenjárásával találtak szállást a lánynál, aki akkor mondta, lehet, hogy majd utánuk utazik. Sejtették, hogy nem valószínű, ám az ígéret ott lebegett közöttük napokon át. S ez is jó volt. Pedig azt sem tudták, hogy ha jönne, melyikük után jönne a lány. De azért forgatták magukban a lehetőségeket.
Egyik nap esni kezdett az eső. Reménytelen, apró cseppekben hullott, szinte csak szitált, de egy idő után már nem tudta felfogni a fenyőfüggöny. Lassacskán csuromvíz lett a ruhájuk, ők azonban kitartóan mentek tovább valahová, hogy onnan visszafordulva a szállásuk felé vegyék az irányt. Az egyik hegyi legelőn bika bámult rájuk. Nem volt kipányvázva. Óvatosan hátráltak a fák közé. Az esőcseppek olyan aprók voltak, hogy szinte dacoltak a gravitációval. Le sem hulltak a földre. Hideg permetként lebegtek a levegőben, körülöttük.
Felhőben járunk, mondta egyikük, de a lány aznap sem érkezett meg. Soha többé nem látták.
