Szereti valaki a hideg kávét? – Néha időbe telik meginni egy csészével, és ekkor az utolsó percekre kihűlhet a fekete ital. Ez megeshet, ha két ember találkozik, és ekkor sok minden történhet az első és az utolsó korty között. Tehát: Viola szerint undorító a kihűlt kávé, Emisznek viszont nincs más – legalábbis úgy tűnik.
Carine Lacroix francia szerző Burn Baby Burn című művének egy részletét Dr. Lukovszki Judit vezetésével a Debreceni Egyetem hallgatói, Freytag Orsolya, Liktor Eszter, Miklós Eszter és Sándor Zita fordították le. A Nemzeti Színház Barbárok Melankóliája című kortárs francia szerzőket és alkotásokat bemutató programjában az eredményt egy felolvasószínház keretei között mutatták be először 2010. novemberében. Munkájuk, illetve a Színláz Társulat működése januárban kiérdemelte a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elismerését is. A fordítókat olyannyira megragadta a szöveg, hogy később az egészet átültették magyar nyelvre, és ennek színdarabként megvalósult formáját a Színláz Stúdióban is előadták idén májusban.
Viola és Emisz egy elhagyatott benzinkútnál találkozik, egyikük kényszerpihenőt tart, a másik – ki tudja, mióta – ott él. Egy perc, két életút találkozik, miközben átutazunk időn és téren. A helyszín, bár pontosan megnevezett, mégis többet jelent egy régi épületnél. A szövegben több helyen előfordul a modern társadalom és a természeti lét közötti ellentét, s ezt a cselekmény helyéül szolgáló benzinkút pontosan leképezi, mivel a beton rései között már sarjad a fű – hiába épült fel valami egykor azért, hogy szolgáló feladatát betöltse, ma már senkinek sincs rá szüksége, így a természet újra magáénak akarja tudni. Nézőként kopott benzineskannákat láthatunk, amelyek bár már nem funkcionálnak, átalakulhatnak valami mássá: lehet belőlük vár, fal, út vagy bármi, amire épp szükség van. Emisz pedig, aki úgy tűnik, jól érzi magát itt, saját maga alakítja át terét, attól függően, hogy milyen játékot játszik. Magányában ezernyi saját világot teremtett meg, amelyekben otthonosan mozog. Az idecsöppenő Viola azonban, aki csupán egyik városból a másikba akar jutni, és aki meghatározott, ám cél és válaszlehetőségek nélküli életet él, nem tud mit kezdeni a furcsa Emisszel, aki rárontva a „Neked van szerelmed?” kérdést kiáltja a magát magányosnak gondoló lányra. Máris felborult a rend Viola számára, hisz nem csupán egyedüllétének képzetét bontja meg a másik lány, hanem folytonos és nyugtot nem hagyó kérdéseivel élete átgondolására, végül átalakítására készteti. Azonban, ahol valami változik, valami másnak is formálódnia kell, így az előadás ideje alatt érzékenységükből fakadóan dinamikus és alakulásra kész karaktereket ismerhetünk meg.
A színpadon jelenlevő figurák közül egy külön világot képez a „mesélő” karaktere, aki a láthatatlan, mégis a folytonosságot őrző szférát jeleníti meg. A többi szereplőhöz, Emiszhez, Violához és a később csatlakozó Issához képest feljebb, egy függönnyel elválasztott fülkében ül, figyelő, értelmező entitásként, aki egyszerre látja az érzékszervekkel tapasztalható történéseket és ugyanakkor belelát a lélekbe is, múltat és jövőt nem érzékelve határnak. A Burn Baby Burnnek meghatározó konstruáló ereje a zene, amely egyszerre választja el és köti össze az előttünk zajló folyamatokat. A megjelenő figurák folyamatosan, egymás ritmusát átvéve formálódnak, míg végül a szerepek is felcserélődnek: a korábban elutasító lesz az irányító, míg az előadás elején végtelen képzeletével és energiájával a cselekményt alakító a passzív elfogadó. A zene jelzi a fordulópontokat, ahogy Emisz és Viola együttes mozgása is akkor következik be, amikor egy újabb lépést tesznek közös történetük kialakításában, amely így képezheti a zárlathoz vezető teljes átmenetet. Mindehhez azonban szükség van egy harmadik karakterre, aki valós súlyt adhat a változásoknak, ugyanakkor felborítja az újonnan alakult rendet. Issa figurája emlékeztethet bennünket az antik drámák hírhozójára, aki azokat az információkat tudatja velünk, amelynek eddig senki sem volt birtokában és amelyek új dolgok indítói lesznek. Személye azonban nem csupán a hírek által hoz mást, hanem jelenlétével és akcióival is. Emisszel való viszonya indítja el a végső változásokat, ahol a két lány egymás jellegzetességeit átvéve visszafordíthatatlan útra indul. Emellett a korábban felülről elemző „narrátor” is a cselekvők közé lép, közelítve az értelmező és az értelmezett viszonyának helyzetét, s jelezve azt, hogy valami végletesen megváltozott.
Az utazás vágya, az erről való folyamatos beszéd átszövi a darabot, ám elérhetetlennek és meseinek tűnik. Az előadás végén Emisz és Viola saját maguk építik fel utukat a benzines kannákból, amelyen elhagyhatják azt a helyet, amely lehetőséget adott a találkozásra és ezeknek az összetett, bonyolult viszonyoknak az ábrázolására. Talán még annyit, hogy Viola végül nem ivott kávét. Emisznek nem is volt, hideg sem.
Az előadás nyílt főpróba volt, a bemutatót szeptember 15-re tervezik az alkotók.
Carine Lacroix: Burn Baby Burn, Debrecen, Színláz Stúdió. Rendező: Dr. Lukovszki Judit, 2011. május 12.
Szereplők: Lakó Zsigmond, Liktor Eszter, Papp Melinda, Sándor Zita
Zene: Katona Lóránt
Mozgás: Pálóczi Zoltán
Rendező: Dr. Lukovszki Judit
Szerettük az előadást. Szegény Zsigát jól megkínozták a nők.
az nem kifejezés hogy hogy elbántak vele.