„Aludj, a szíved legyőzhető. / 
Lassan lebomlik, a senkiföldjéig kúsznak / a sebes bőrizomtömlők, / valaki most is meghal odébb, belülről oldoz, / az apró sejteket a sarkon eltérítették. / Lehetnél taxi vagy teherautó, nem mindig villamos, / kialvatlan sofőr egy metróvagonban. / Néma legalább.” – az Alföld májusi számából Csobánka Zsuzsa verseit ajánlom.
A 2011-es év deléhez közeledve a májusi Alföld ismét a szépirodalmi szövegek nívós választékával kedvez olvasóinak: Kiss Anna látomásszerű, tömör textusai erős nyitányként funkcionálnak, melyet tovább fokoz a sötét hangulatú Nem volt lámpa című Pollágh-vers. A lírai vonalra a koronát Csobánka Zsuzsa alkotásai teszik fel, melyek finom intertextuális utalásrendszere és expresszív patetikussága sajátos szöveguniverzumot teremt. Géczi János megjegyzése – kinek esszékötetét oldalakkal később Farkas Zsuzsanna szemlézi –, Korpa Tamás bálványai emlékére ajánlott Metapillanata, valamint Tornai József, Györe Balázs és Szolcsányi Ákos versei egytől egyig méltán említendők meg. Prózai részről Kőrösi Zoltán titkos focikönyvének A labdáról című részét és Egressy Zoltán Szaggatott vonalának részletét emelném ki. Szántó T. Gábor novellájáról úgy vélem, önmagában jó és élvezhető szöveg, ám ebben az erős mezőnyben mégsem tud kellőképp érvényesülni. Ugyanakkor a májusi „kortárs levél” előtt remélhetőleg nem csak jelen szemle írója áll értetlenül. Úgy gondolom, Keresztury Tibor ilyesfajta aktuálpolitikai kirohanása sem tartalmát, sem stílusát tekintve nem egyeztethető össze az Alföld képviselte szellemiséggel, valamint A kortárs levelei sorozat korábbi darabjaival.
A tanulmány-rovat szövegei ezúttal a kortárs prózát helyezik a mikroszkóp üveglapjára. Fried István Nat Roid (Tandori Dezső) regényeinek átfogó elemzésére vállalkozik, felvázolva a metaszövegként történő olvasás lehetőségét és a paratextusok funkcióját. Bemutatja, hogyan jelenik meg Tandori költészetének legfontosabb eleme, a kis- és nagy-világ kettőssége prózájában is, majd a detektívregény műfaji kódjait és az intertextuális utalásokat számba véve arra a megállapításra jut, hogy a regények felvonultatják ugyan egy jó detektívregény tulajdonságait, ám a Tandorira jellemző nyelvi játékok, utalások egyszerre el is idegenítenek azoktól.
Pethő Anita az elbeszélői szólam folyamatos dinamizmusát vizsgálja Márton László Jacob Wunschwitz igaz története című regényében, párhuzamba állítva azt Kleist Kohlhas Mihály és John Fowles A francia hadnagy szeretője című műveivel. Darvasi László és Balázs Attila új regényét elemezve Orcsik Roland közös eredőként Borgest, még inkább Ivo Andrićot jelöli meg, amit a lineáris időkezelés felbomlásán túl a legendaképzés módozatainak, valamint a narrátori pozíciók és elbeszélésmódok egyezéseinek részletező alátámasztásával demonstrál.
A műhelyszövegek sorát Szili József nyitja: Mallarmé Salut című verséhez fűz fontos megjegyzéseket, felvázolva a vers referencialitásában rejlő új értelmezői potenciálokat, melyeken keresztül párhuzamot von Mallarmé és Babits között, polémiát kezdeményezve Kulcsár Szabó Ernő Babits-tanulmányával. Magyar Miklós írásában nem kisebb ellenfelet választ magának, mint Sartre, akivel szemben hitelt érdemlően bizonyítja a camus-i életmű egységes fejlődéstörténetét. Kiss Csilla Semprun regényeinek önéletrajzi, valamint önéletrajzainak fiktív vonatkozásait vizsgálja az író politikai aktivitását helyezve középpontba. Míg Bacsó Béla Derrida filozófiájának képzőművészeti elemeit összesíti és a vakság szellemi formájának részletes kibontásával hívja fel a figyelmet a referenciális alapú művészetértelmezés zsákutcáira, addig Bojtár Endre írása a romantikából eredeztethető, máig élő kelet-közép-európai nemzetvallás–forradalomvallás eszméit ítéli el az egységes Európa szemszögéből.
A májusi számban a tanulmány- és esszékötetek szemléi kerültek előtérbe: Simon Attila tanulmánykötetének tizenkét darabját Ritoók Zsigmond ismerteti röviden. Debreczeni Attila nemrég megjelent korszakalkotó, ám mégsem korszakoló monográfiájához Onder Csaba ír használati utasítást. Vida József a Babits-versek jelöltjeit tanulmányozó olvasataiból Keserű József ad ízelítőt, Kiss Hermina pedig a Gróf Batthyány Lajos naplóját „közreadó” Kelemen Erzsébet szerkesztői intencióit állítja párhuzamba a naplóíró én törekvéseivel.
Alföld, 2011/5.
