A pénteki esős tombolás után szombaton ismét napsütésre ébredtünk. Sokan már reggel szedték a sátorfájukat, mindenki érezte, hogy itt a fesztivál vége. A büfék is később nyitottak, és a fesztiválozók is kevésbé voltak aktívak. Aki a toi-toi wc-k megközelítésével próbálkozott, azt az ájulásveszély fenyegette, sőt a szabadba helyezett többszemélyes babzsák is kilyukadt. Délutánra azonban jobb lett a hangulat.
Szombaton Erőss Zsolt várta az érdeklődőket a HÖOK sátorban. Gyönyörű képeket mutatott az érdeklődőknek az általa megmászott hegyekről. A havas csúcsok látványa mindenkinek jót tett a nagy melegben. Azt is elmesélte, hogyan veszítette el a jobb lábát, hogyan állt talpra, és milyen a hegymászás művégtaggal. Zsolt az előadás alatt egy asztalon ült, és egy óvatlan pillanatban leesett a műlába. Rezzenéstelen arccal, poénnal oldotta a feszültséget: „Leesett a lábam!” – nekem pedig az állam, hogy valakiben egy ilyen szörnyűség után nem keserűség és önsajnálat, hanem motiváció és humor lakozik. A képek és videók után kérdéseket tehettünk fel, amikre az alpinista készségesen válaszolt. Egy srác azt kérdezte, hogy milyen egy több ezer méteres hegyen szeretkezni. Zsolt azt mondta, még nem próbálta, de szerinte a rekordot egy olyan magyar páros tartja, akik 7800 méter magasan bújtak össze. Az érdekes előadás után nyakunkba vettük a civil falut, hogy feltérképezzük mindazt, amit eddig nem láttunk még.
A Zabhegyező Gyermekanimátorok Egyesületének standjánál a lányok lelkesen invitálták az indiánfonatra vágyókat. Egy frizura 15-20 perc alatt készült el, közben az egyesület munkájáról meséltek, és arról is, hogy mi tetszett nekik eddig legjobban a fesztiválon. Én is készíttettem egy fonatot, ami azt bizonyítja, hogy a Zabhegyezős csajok igazán ügyesek, mivel az én pár centis tincsemet is vállig érő fonattal hosszították.
A Diákhitel sátorban sem jártunk még eddig, de a késedelmünknek nem voltak következményei (nem úgy, mint a hiteltörlesztésnél). Nagyon kedves fogadtatásban részesültünk, és egy kis játékért cserébe (csocsó, puzzle és egy teszt) egy egész táskányi ajándékot kaptunk: napszemüveget, sörbontót, stresszlabdát és egy kalapot is.
A délután többi részét a fesztiválon szerzett ismerősökkel, függőágyban lógva töltöttük. Felfigyeltünk rá, hogy aznap este minden eddiginél több napijegyes érkezett. Nem is csoda, hiszen olyan sztárzenekarok léptek színpadra, mint a Heaven Street Seven, a Kiscsillag és a Quimby.
Estefelé a Pepsi Nagyszínpad mögött bungee jumpingozhattak az extra adrenalinra vágyók, közben pedig szép lassan megkezdődött az „előétel”, a HS7 koncertje. A korai kezdés ellenére sokan eljöttek a fiúk fellépésére, és végigbulizták a dalokat. A banda kellőképp bemelegítette a közönséget a későbbi Kiscsillagra és Quimby-re.
Előbbi volt a főétel. Picit késve kezdték a koncertet, de ezt mindenki elnézte nekik, mikor kiderült, hogy miért. A zenekar az EFOTT szervezőitől tudta meg, hogy épp aznap ünneplik az ötödik szülinapjukat, a buli tehát az ünnepi koccintás miatt csúszott. A koncert szuper volt, a közönség megkétszereződött. A szövegeket szinte mindenki fújta, Lovasinak nem kellett túlságosan megerőltetnie a hangját.
Már csak a „desszert”, a Quimby volt hátra. Olyan sokan voltak kíváncsiak Kiss Tibire és zenekarára, hogy még a színpadtól messze eső ösvény mentén is tömött sorok várták a srácok produkcióját. A koncertet én egy picit lötyögősnek, lassúnak éreztem; talán az egész heti pörgés miatt, de amit a zenekar a színpadon művelt, az hatalmas volt.
A szombat esti program méltó zárása volt az elmúlt öt napnak. A vonaton hazafelé a fesztiválozók egymást túllicitálva próbálták bizonygatni, melyik volt a legjobb koncert, milyen király volt a strand, és milyen kár, hogy már vége a fesztiválnak. Én is így érzek, fantasztikusak voltak a koncertek, a programok, a helyszín; ez a fesztivál örök emlék marad.
EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója), 4. nap, Szolnok, 2011. július 15.
A fotókat Bodnár Balázs készítette.
