Utazunk a JAK Fesztiválra, újabban így dívik nevezni, köszönhetően a Sziget Fesztiválra hajazó plakátnak. Az ötletgazda Hercsel Adéllal ülünk egy kocsiban, és gyűjtjük az inspirációt az új kampányra. „Síremlékek és játszótéri kellékek” – olvasható egy táblán. Talán ezt annyira nem. Aztán a Penny Market épületén megtaláljuk a megváltó sort: „Friss. Olcsó. Jó.”
Az autóban főleg Hercsel Adél szerelmi élete a téma. „Adél, neked ilyen férfi kell. Aki nyilatkozik!” Közben Ésik Anita megemlíti, hogy szeret gőzmozdonyozni a Vasúttörténeti Múzeumban, régen kijárt építkezésekre munkagépeket fotózni, hogy aztán hiperrealista festményeket készítsen róluk, és amúgy a markológépekről is szívesen beszél.
Szigligetre érve főleg Fehér Renátó és Lázár Bence András társaságát keresem. Renátó azon élcelődik, hogy Bencével ellentétben ő legalább a verseiben nem motyog. Felbukkan Nemes Z. Márió, megvillantja legújabb film noir-tervüket, főszerepben egy szupermaffiózóval, akinek „Kiflis” az álneve. Esztétikai kérdéseket taglalva Győrffy László bevallja, hogy néha jó nőnek érzi magát.
Délután a szocioköltészetről beszélget Deák Botond, k. kabai lóránt, Péczely Dóra, Farkas Zsolt, inkább egymás mellett el, mint egymással. Olyasmi rajzolódik ki a definíciót illetően, hogy ez a műfaj „hiánypótló odafigyelés a másik pillanatára”, s ezen empátiából fakadó új hangból születik a mű. „Arról a parasztról kell írni, akinek traktora van, nem aki a gémeskutat faragja újra a kézműves vásárra!” Egyfajta neotolsztojizmus. A műfaj a jelen szociografikus leírásával kísérletezik. Olvassunk Tömörkényt a strandon, vagy vegyük kezünkbe Péczely Dóra válogatását a témában. Egy ideig úgy tűnik, mintha ezeken kívül nem lenne máshol jelen ez a műfaj, húsz éve nem lenne egymásra találás, mindenki ugyanarról írna: „csak azok bírják, akik cápák, bálnák, delfinek, kurvapecérek, csaposok… meg a (Peer) Krisztián”.
A vádlott rámutat a rapperekkel és a slammerekkel való párhuzamra. Ebből keletkezik is egy kisebb vita: vajon tényleg sokan hallgatják-e Dopemant, avagy csak a zenét nem hallgatók hiszik ezt, valamint hogy az első vagy a harmadik albumán szerepel-e az „Azt mondják a gyökerek, hogy én vagyok az árnyék”, mely különben egy gnosztikus idézet. Bárdos Deák Ági még felhozza a popot és a szappanoperákat is, aztán végül levonja a következtetést: „Úgy tűnt, mintha hiány lenne, de nem baj, hogy most kiderült, hogy mégsincs.”
A szocioköltészetet egy másik hasonlattal úgy próbálták a beszélgetők megfogni, hogy „az Eiffel-torony jegyszedőjének a szemébe nézni szocioélmény” vagy „az a szoció, hogy látom, hogy a Sanya felgyújtja a kezét mögöttem”. Mások szerint ez pszichó, nem szoció. „Ez szoció, mert én utána rendszeresen jártam a Sanyához” – szól a védelem. Péczely Dóra Faludyt hozza példaként, aki az orosz katonák holttestén szánkózó gyerekekről írt.
Késő estére maradtak az apokrifesek – Nyerges Gábor Ádám, Tarcsay Zoltán, Torma Mária szerkesztők és Evellei Kata szerző –, akikkel Hercsel Adél és Fehér Renátó beszélgettek. Az irodalmi kör négy évvel ezelőtt született egy Burger Kingben fogant gondolatból. Egyetemi lapként indult, hogy kiadjanak mindenkit, akit például a Holmiból kiszórtak. Hamarosan országosan terjeszteni fogják. Megtudtuk, a név nem Pilinszkyre, hanem inkább arra a kamaszos romantikára utal, hogy ők majd valami radikálisan újat mutatnak be, noha azt utána többször is tagadják, hogy bármi ellen lázadnának: Nyerges úgy látja, „nem kell feltétlen legyilkolni a fatert, ha jól ír.” Simon Marci halkan megjegyzi mellettem, hogy az apagyilkossághoz nem szükséges a gyilkolás, elég az újítás.
Peer Krisztián elmélete szerint volt egy novella, amelyet az egyikük megírt, és ebből inspirálva alakult meg a csoport. Ezután szinte követeli, hogy olvassanak már végre fel. „Ez olyan, mint amikor a pornóban előre tekernek” – kommentálja az egyik tag, aztán hamarosan mégis felolvasnak. A késő esti időpont és a fülledt levegő egyre tizedeli a hallgatóságot, sajnos az én koncentrációm is gyengül, mégis megmaradt bennem Torma Marcsi gyermekkori élményeit taglaló hosszú elbeszélése, Evellei Kata Tatjana-levél parafrázisában pedig akadtak ötletes megoldások. A Halotti beszédet a moderátorok sistergő szódája festette alá.
Az írók-költők egyébként olvashatók a 2009-ben megjelent Beszámított veszteség című antológiában és az interneten is. Az est során kiderült, a virtuális felület feladata nem helyettesíteni a nyomtatottat, hanem kiegészíteni, rálátást adni az egyes szerzőkre, emellett fontos a tehetséggondozás. Havonta szerveznek közönségtalálkozót, olyan ez, mintha koncerteznének, visszacsatolás, műhelymunka, szerzőcsalogatás stb. Mert a nyitottságukat is nagyon hangsúlyozzák. Ezek az események inkább a csoport egészének jelentenek ugródeszkát, mintsem az individuumoknak, de a kettő sikere persze segíti egymást.
Nyerges Gábor Ádám utoljára felolvasott prózájából külön idéznék, radikálissága miatt, tanulságként. Minden nő kurva, majd megszokja előbb-utóbb, főleg, ha összejön egy íróval, „nem férfi, baszd meg, író, féreg”. Megtudjuk, hogy az írók mind önző nimfománok, még rosszabb, ha a nőbe szeretnek, amelyet ugye már egy kanál tartása is kiválthat. Aztán „a[z író] körömpiszkodig szét fog írni”, átírja pl. azt, hogy őszül a nő, és hamarosan tényleg.
Így a legjobb, ha az ember lánya elkezd hinni Istenben.
JAK-tábor, 1. nap, Szigliget, Alkotóház, 2011. augusztus 23.
A fotókat Kozák Ignác Tibor készítette.
