Édes Anna, Pantera, Szado-mazo-díj… Személyes hangvételű helyszíni következik az Ir(T)áS-ban, azaz a Szépírók Társasága kortárs irodalmi alkotótáborában eltöltött hétről.
Szeged, Augusztus 1., hétfő reggel, 7:20 – Személyi Pályaudvar
Tömeges indulás. Az első befutó Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, író, tanár, mentor, a továbbiakban BBT. Lehuppanva mellém rögtön közölte, hogy emberméretű hátizsákja bizony tele van könyvvel. Aztán fülkefoglalás, kisebb halálfélelem, rám ejti-e a mázsás táskát. (Nem.) Amíg vártuk a másik két lányt, legalább már egyszer elhangzott Kosztolányi neve, no meg, hogy metál. Az út folyamán aztán egyre csak nőtt ez a szám, a tábor végére pedig még a madarak is azt csiripelték, hogy az Édes Anna kritikai kiadása 916 (igen, pontosan kilencszáztizenhat) oldal, és közülünk mára senki sem néz bután, ha szóba kerül a Pantera.
Kiskunfélegyházán összeszedtünk egy Sanyit, aki fontos, már csak azért is, mert fiú, kell is a rengeteg lány között. A Nyugatiban újra- és rátöltés, csatlakozott Jenei László, a Műút kritika rovatának szerkesztője, író, szintén mentor. Azt hiszem, ott kezdődött el valami végzetes, mikor Laci felhozta Mr. Furkót a South Parkból, és először mondta, hogy „húdejóvagy”.
Visegrád, Augusztus 1-7. Mogyoróhegy, vár, Duna, stb.
Komp, kisbusz, elhangzik a „Te is olyan művész vagy?” körkérdés a sofőrtől, érkezés a táborba. Röviden: a Börzsöny szép. Bár engem, a tősgyökeres alföldit egy domb is meghat. Előkerült Csapody Kinga, tanár, író, mentor, tulajdonképpen a tábor „Felnőttje”, valamint Szabó Tibor Benjámin író, szerkesztő, a változatosság kedvéért mentor. Szobamustra után ebéd. Vicces asztal alakult – hamar be is fuccsolt –, ezt tudjuk be annak, hogy idővel mindenki megtalálta a maga közegét. Szieszta alatt eligazítás, mi (öt lány, egy Sanyi) BBT szárnyai alá kerültünk. Kiderült, hogy valamit produkálnunk is kellene majd szombaton, de hétfő lévén még boldogan húztuk szemünkbe az Ír(T)ás-sapka napellenzőjét.
A délután Kosztolányival telt. BBT előadásában szó esett dedikációról, hagyatékról, mindezek sorsáról és feldolgozásáról. Nálam Kosztolányi párizsi levelei vitték a pálmát, nagyon trükkösek voltak. Az asztalra kerültek a megjelent kritikai kiadások is, amelyek a már emlegetett hátizsák igen nagy részét tehették ki.
Este Jenei Laci beszélgetett Varró Danival: pacabárós laposüveg, gyerekversek, színdarabok, és persze nem maradhatott el a kötelező felolvasás, végül „közöskép”, „írdalá”, „örömködés”. És most nem tudom, hogy tényleg kapott-e dedikálva egy önköltséges kötetet az egyik lánytól vagy álmodtam… Sajnos kevesebb az esély az utóbbira. Aztán szegény leült velünk a házak előtti padra, éjszaka éjszakázott, reggel reggelizett. Mint valami Ironman.
Délelőtt elsétáltunk a várba. Laci, BBT meg még páran lemaradva vergődtünk felfelé, levegő után kapkodva, és naná, hogy eltévedtünk. Én voltam az egyetlen határozott ember (lány), de határozottan rossz irányba vittem volna a csapatot (mert lány vagyok), úgyhogy megkérdeztük a közeli hotelből kiguruló autósokat, mégis merre van a helyes irány. BBT egyszer csak felkiáltott egy kocsira mutogatva, hogy ott a Bartis, amire érthető okokból nem nagyon reagáltunk, de aztán láttuk, hogy tényleg ott a Bartis. Integetett. Persze senki nem hitt nekünk, én meg egy ilyen után majdnem bevettem, mikor a vár panoptikumából kikukucskálva SzTB mosolyogva újságolta, hogy ott van Pollágh. Akkor egy pillanatra ugyan elgondolkoztam, mi jöhet még, de csak egy viasznemes volt.
A táborba visszaérve SzTB beszélgetett Hizsnyai Zoltánnal a szlovákiai magyar irodalomról, kánonról, este Kinga „háyjanózott”. Utóbbi volt a hét egyik legjobb beszélgetése, amit – gonosz dolog – nem fogok ragozni. Viszont azt leírom, hogy a Háy-Lovasi darabból a Lovasi-rész hiányzik csak. Lassan vége a fesztiválszezonnak, talán majd akkor. Éjjel ordítva olvastak fel saját verseket, én boroztam. Ok-okozat.
Szerdától kezdve nem jártam le reggelizni. Kinga, mint valami hős anya, minden nap hozott fel nekünk valami élelmet az étteremből. És ha már itt tartok, akkor ezúton szeretném csókoltatni Trixit, Mogyoróhegy pultoskirálynőjét, amiért odaadta a sörnyitóját. Tudom, hogy minden, de tényleg minden sörnyitó, viszont bizonyos helyzetekben nem árt egy igazi.
Ezen a napon szemináriumokat tartottak a mentorok a csoportjaiknak, lassan elkezdődött a szombati gálára való írogatás, felkészülés. Előbb Géczi János adott elő lándzsás útifűről, spermaszagú rekettyésről, ikonográfiáról. Őt Aaron Blumm követte Dombos festtel, Török Zolival és biciklizéssel.
Grecsó. Voltam pár estjén, így lélekben készültem erre a napra. Tudtam, hogy kevés embert fog érdekelni úgy, mint az ÉS szerkesztője, vagy mint író, úgyhogy a mély sóhajtások és fejhangú vihorászások nem értek váratlanul. BBT viszont tényleg lelkes volt, beszélgettek, nem csak hagyta, hogy beszéljen, mint ahogy általában szokták. Aztán néptánc helyett gitár, ének, némelyeknél agyelhagyás.
Másnap hideg, szenvedés, szeminárium. Nálunk alakulni látszott egy kalandos életű fiktív személy, akiben főleg a lányok merültek el. Sanyi próbálta megmagyarázni, miért nem vállalható úgy, ahogy, én félmondatokkal romboltam. Délután Laci tartott előadást a folyóiratokról. A tanulság, hogy a Műút szép és jó (de tényleg), viszont csak néha van pénz (még ténylegebb).
Este megérkezett Balázs Imre József családostul, és végül mind a négyen nagyon beépültek az irtásosok közé. Nagy Ildikó Noémi és Garaczi László voltak az aznapi vendégek. Nini mesélt a kétnyelvűségről, arról, hogy milyen magyar (apa)nyelven magyar írónak lenni, majd felolvasta egy szövegét, ami erről is szólt. Garaczi egy rövidprózát hozott, a Sóderozást. Utána még maradtak velünk egy kicsit, de aztán ők is hazamentek.
Pénteken Balázs Imre tartott előadást az erdélyi magyar irodalomról, folyóiratokról, majd saját lírája kapcsán verseinek társszerzőiről, lányairól. Ha minden különösebb ok nélkül csak úgy mosolyogni akart az ember, rájuk kellett nézni és kész.
Este Karafiáth Orsi és Cserna-Szabó András. Az elején a Sárkányfűről (hogy lehetett működtetni, miként segítették egymást, stb.) kérdezett Kinga, és mintha Cserna nem akarta volna érteni, mire szeretne kilyukadni. Vagy egyszerűen a slambuca is tele van azzal, hogy ezt kérdezik. Végül azért helyreállt a rend, a kérdésekre is válaszoltak, Kinga volt a fény az éjszakában, a szerzők telefonvilágítás mellett olvastak fel a szabad ég alatt.
Szombat reggel SzTB az internetes irodalmi folyóiratokról beszélt, a felépítésükről és hogy hova érdemes küldeni bármit is. Vacsora után a gála következett. Valamit mutatni kellett, hogy kiderüljön, mégis mit műveltünk egy héten át, szóval a szabadidőnk egy nagy szemináriummá változott. Mi például még le is mértük, hogy beleférjünk 20 percbe (ennyi időt kapott minden csapat), aztán ott mégsem sikerült. A produkálás előtt még meghallgattuk Kollár Árpád, Mészáros Márton, Csepregi János és Neszlár Sándor rögtönzött mini FISZ-bemutatóját, megérkezett Csaplár Vilmos, a Szépírók Társaságának elnöke, majd bevonultunk az előadóterembe. Mi kezdtünk. HHZ, Hajdú Hanna Zoé gyermekkori és érettebb versei, levelezései és naplórészletei. Elég vad volt, az időbeli korlátozást sem tűrte. A Többi Lány átírta Fluorid Tamás halhatatlan számát, a Mizut, ezzel zártunk.
Utánunk jöttek a Laci és a fúúúdejók, ők sokan írtak egy közös prózát. Egész héten Nagy Ildikó Noémi Eggyétörve című kötetét nyúzták, nem meglepő, hogy a minimál jegyében alkottak. A Hármas ház és a Kislányéknál (SzTB csapata) minden volt a mesétől kezdve az eposzon át a versekig.
Kingáéknál látszott talán a leginkább, hogy a mentor szisztematikus fejlődést próbált elérni a csoportjánál, tőlük stílusgyakorlatokat hallhattunk. Túléltük.
Később a tábortűznél Csaplár Vilmos, Kollár Árpád és Balázs Imre József véleményezték a műveket. Mindenki nyert. Mi egy PIM-kiadványt, meglepő módon Kosztolányiról. Különdíjakat is osztottak a táborban betöltött szerepek alapján, azt hiszem a Szado-mazo-díj önmagában is sokat elárul.
A tábor egyik legnagyobb mondata a gitározós, tüzet körbeülős eseményen hangzott el, mikor kézről-kézre járt a gitár, pengetgették erre-arra, majd egyszer csak fél percig nem figyelt az ember és arcon csapta a beat. „Na, Imi megunta a szarakodást” mondta Sanyi. És valóban. Balázs Imre József tényleg megunta, és az összkép lényegesen különbözött a grecsós estétől. Talán természetesebb volt, talán őszintébb, nem tudom, de jó, hogy ez zárta a hetet.
Visegrád – Budapest – Szeged – Augusztus 7. – Eltáv
Gurulós bőröndök pattogtak a járdán, hátizsákok és utazótáskák sorakoztak mindenhol. Azt hiszem mindenkinek adott felejthetetlen élményeket a tábor, és talán jövőre is találkozunk valamennyien.
Ir(T)áS – A Szépírók Társasága kortárs irodalmi alkotótábora fiataloknak, 2011. augusztus 1-7., Visegrád, Mogyoróhegyi Erdészeti Erdei Iskola.
A fotókat Csapody Kinga készítette.
