Fassbinder és Tarr Béla mellett Pasolini csillaga is helyet kapott a szegedi Grand Café univerzumában. A művészmozi a Kalligram Kiadó által készített Pasolini-sorozat apropóján, és a rendezőgéniusz iránti elkötelezettségből szervezte meg és bonyolította le családias hangulatban a szimpóziumot.
Újraélesztés szavakkal
Kevesen vagyunk, a sorok lassan töltődnek fel. Csúszunk pár percet, csönd van, és érezzük a helyzet tragikumát. Kevés tanú előtt támad fel a talján géniusz. A Grand Café vezetője, Erdélyi Ágnes a közönséghez fordul és rövid, személyes élményekkel átszőtt bevezetőt tart. Beszél többek között a befogadás megváltozásáról, hiszen míg a hetvenes években a Pasolini-filmek mozitermeket töltöttek meg, mára – talán a paradigmaváltások következtében – a kultúra és a művészet feladatává vált, hogy rámutasson egy kiemelkedő életpályára. A rendezvény méltán kapta a Pasolini-univerzum címet, hiszen a szerző alkotásai külön világot teremtettek. Az est célja pedig nem is lehet más, mint barangolás e szerteágazó életműben.
Az első vendég Szkárosi Endre irodalomtörténész, kritikus. Trasumanar e organizzar című előadása – melynek szabad fordítása: Túllépni az ember földi létéből adódó korlátokon – a kortársként ható Pasolini munkásságára világít rá. Közben párszor csukódik-nyílik az ajtó, újabb vendégek jönnek és foglalják el az üres helyeket.
Szkárosi rámutat a honi recepció hiányosságaira. Meglátása szerint Pasolininek csak a rendezői oldalát ismerik, ismerjük. Ennek ellenére neve már egészen korán feltűnt a Modern olasz költők című antológiában, majd filmmel kapcsolatos tanulmányait is publikálták, melyeket sokan most is mérföldkőnek tartanak. Pasolini különös érdeklődést mutatott a külvárosokban élő emberek sorsa iránt, fiatalkori műveit inkább a szenvedélyes csapongás jellemzi, mint a későbbi, kifinomult stílus. Nem szerette a kötött formákat, alkotás közben saját impulzusaira hagyatkozott.
Az előadás élvezetes és gördülékeny, gyűlnek az érdeklődők, betömik a foghíjakat. Valaki teát kavargat. A következő vendég is helyet foglal a nézőtéren, néha halkan közbeszúr valamit, elismerően hümmög, figyel, ahogyan mindenki.
A Pasolini-ösvény következő csapásvonala a film. Szkárosi – idő hiányában – csak az életmű fontosabb alkotásait említi, így az Accatone-t, vagyis a Csórót, a Mamma Romát és a Salo, avagy Sodoma 120 napját. E példákon keresztül ismerjük meg a rendezői pálya izgalmas indulását, együtt fejtjük meg a filmjeibe rejtett képzőművészeti utalásokat, kitérőt teszünk az antik görög mitológiába, a végén pedig szó esik Pasolini politikai állásfoglalásáról, és ma is aktuális publicisztikájáról. Az utolsó utáni percben Szkárosi felolvas, a figyelem osztatlan, Pasolini szavai után taps. Szünet. A kávézóban fogy a bor, beszélgetések kezdődnek, régi-új sztorik kerülnek elő. Aztán csengetnek, jó hogy a kabátokat az ülésen hagytuk, félő, hogy elfoglalták volna őket.
Egy holló hamvai, valamint intermezzo Jézusról
Bikácsy Gergely filmesztéta sikerének fokmérője – saját elmondása szerint – a Bolond Pierrot moziba megy című könyvének folytonos hiánya a nagyobb könyvtárakban. Kötetei már lassan elérhetetlenné válnak, ő azonban nem bosszankodik a lopáson, inkább mosolyog, és megkér, nézzünk szét a helyi könyvtárakban is, hátha…
Az előadás során érthetővé válik, miért akarja mindenki a könyvét. Vaskos jegyzeteit az asztalra helyezi és belekezd. Három főbb témakört vázol fel. A neorealizmus kapcsán egy, a rendezővel készült magyarországi interjúra hivatkozik. Ahogy az már korábban szóba került, a társadalom perifériáján élő emberek nemcsak hogy megjelennek, de hangsúlyos szerepet is játszanak a Pasolini-filmekben. A jellemábrázolás finomsága olykor naturalisztikus és szenvtelen tárgyilagossággal tárja fel az egyén állatiasságát. Mindezek ellenére a rendező szimpatizál erkölcsi romlásban élő hőseivel.
Rövidebb formanyelvi kitérő következik. A Holló hamvai által tudunk meg többet, egy rövid bejátszás következik a filmből. Elsősorban nyersség jellemzi. A premier plán és nagytotál váltogatása darabossá teszi a jelenetet. Bikácsy szerint Pasolini technikája sok tekintetben hasonlít Godard-éra, de mégsem lehet kijelenteni, hogy másolja a francia művészt.
A Máté evangéliumával vezeti be a harmadik topikot, a rendező katolicizmusát tárgyalja. Krisztus alakja inspiratívan hatott Pasolinire, hiszen a rendező a forradalmár alakjában értelmezte újra Jézus szerepét. A téma kapcsán sokszor elhangzik a filmesztéta, valamint a Máté evangéliumának, és a Holló hamvainak tételmondata, a film – és Jézus újszerű karaktere – a saját igazság folytonos igazolására épül.
Az újabb átvezető szünet előtt az utolsó téma parázs vitát eredményez, mely nem annyira a rendező munkásságát, mint Jézus vallásalapító szerepét feszegeti. A később már ismételgetésekbe átcsapó szócsatának Erdélyi Ágnes vetett véget: „Most mindenki frissüljön fel, tíz perc múlva folytatjuk.”
Pasolini nyelve
Egyre többen térnek vissza forrócsokival és teával a kézben, a csúszások és a hideg őszi este ellenére a kitartóak visszaülnek helyükre, hogy az utolsó simításokat is elvégezzék, és végre teljes legyen a Pasolini-kép.
Az est egy pódiumbeszélgetéssel zárul, Lengyel Zoltán és Lanczkor Gábor vendége Puskás István, a Pasolini-életmű sorozatszerkesztője. A Kalligram Kiadó ugyanis hiánypótló kiadást állít össze a rendező munkáiból. Az egyes kötetek kitérnek a forgatókönyvekre, valamint Pasolini regényeivel, publicisztikájával és drámáival is foglalkoznak. Az eddig kiadott négy könyv a szerencsés véletlennek köszönhetően a szerző életművéhez híven kronologikus sorrendben jelent meg, a következőkben azonban nehéz lesz tartani ezt a linearitást.
Amikor a sorozatszerkesztőt a fordítás nehézségeiről kérdezik, elmondja, hogy az olasz nemzeti nyelv mint egység csak akkor jöhet létre, ha a különböző dialektusokat háttérbe szorítják. Ez az univerzalitás azonban ezidáig nem következett be, minden régiónak megvan a maga nyelvváltozata. És míg ezek a regiszterek az olasz nyelvben működnek, vagyis ülnek a poénok, kiéleződnek a különbségek két régió lakosai között, addig magyar fordításban elveszik a játékosság.
Egyfajta karakterformáló egységet biztosít ez, mely szabad terepet enged a sztereotípiáknak. Példának hozzák a nápolyi csavargólétet, a milánói nyárspolgárságot, valamint a bolognai értelmiséget.
Az előadás végére kevesen maradnak, de érzésem szerint a szimpózium elérte célját, nemcsak feltámadt, de meg is elevenedett a rendező karaktere. Aligha lehetett volna ennek a rítusnak a helyszínéül szakrálisabb helyet találni egy mozinál.
Pasolini-univerzum szimpózium, Grand Café, Szeged, 2011. október 20.
A fotókat Horváth László készítette.
