Ez év októberében egy, a nőiség paradigmáit felvonultató tárlat nyitotta meg kapuit a debreceni Modemben. A Modern Kortárs Művészeti Központ tematikusan válogatott feminista képzőművészeti érzeteket keltő kiállítótérben mutatja meg nekünk Drozdik Orshi másik Vénuszát.
Nőművészet, teljesség a nőiség teoretikájában. Drozdik Orshi eszközök sokaságának felhasználásával, individuális elgondolással jeleníti meg a befogadó számára a nagybetűs NŐ-t. A művésznő Amszterdam, New York, Budapest érintésével alkot, tanít. Elsősorban gender tematikában. 1999-ben szöveggyűjteménye jelent meg Sétáló agyak címmel. Munkásságába számos technikai megoldást beépít: rajzol, fest, fotókat, performanszokat, tárgyegyütteseket és installációkat készít, melyek közös jellemzője, hogy a női nézőpont következetes alkalmazását láttatják.
„Azt akartam tudni, hogy hogyan érzem, figyelem és értem meg a világot mint nő. Ez számomra mélyen átélt konfliktushelyzetet okozott a művészeti örökséggel” – vallja Drozdik, aki A másik Vénusz című tárlaton ugyancsak széles palettáját mutatja meg művészetének: fotók, installációk, medikai megjelenítések, grafikai-festői aspektusok közvetítik számunkra a nőiséget. Hol mitológiai, hol futurista környezetet teremt kiindulópontként, de az sem ritka, hogy rúzzsal alkot. A tárlat számtalan variáció és elgondolás ihlette minimalista terét főképp nem a tárgyak, hanem gondolatok töltik meg. A kiállítás szembesít minket a nőiség elengedhetetlen kellékeivel: budoár hangulatú, lágyan omló drapériák, elegáns cipők és a Drozdik Orshi kezében ecsetté alakuló rúzs. Utóbbi a múzsa csókjaként talál meg minket, befogadókat; s ha ez valakinek kevés lenne, megfelelő közelségből szemlélve a festményeket, érezhetjük azok illatát is. A rúzsét. Vizualitás és érzés, érzékelés szinesztéziája bódít el.
A kiállítótér következő szekciójában tűsarkú cipellőkbe tett agyak sétálnak. A feminista képzettársítás talán arra utal, hogy a nők is gondolkodó lények, nem holmi „funkcionális szerepek” csupán. Drozdik installációja így a társadalmi előítéletekkel szembeni demonstráció. A szándék, hogy feltárja a befogadó előtt a nőiség aspektusait, beteljesülni látszik – mitologikus női lények, régi és új korok aktjai, femme fatale-ok, medikai Vénuszok szimbolikusan lebegnek előttünk.
A megjelenített aktok önkéntelenül is a művészettörténet különböző korszakait idézik fel, elénk tárul jelképesen Gustav Klimt: Nuda veritas-a, Degas nőábrázolásai, Tiziano és Manet „Vénuszai”. Drozdik Orshi medikai Vénusza pedig a Leonardo anatómiai tanulmányait idézi. Tudnivaló, hogy a művésznő szintén folytatott megfigyeléseket az orvostudomány berkein belül.
Vénuszok, aktok, női kellékek; az óriáskivetítőn női arcok, aspektusok, érzetek. Régi korok illata, íze, hangulata keveredik a modernitással. A rúzsfestmények provokatív kivágásai, a medikai Vénusz kiszolgáltatott pozitúrájú teste mind valamiféle lenyomatot hagynak bennünk, ami továbbgondolást igényel.
Drozdik Orshi az individuális mitológia gondolatkörével még főiskolás korában kezdett foglalkozni, a hetvenes években. Fotódokumentációin túllépve azonban a görög mitológia Meduszájának története is megidéződik a kiállítótér utolsó részében. Az antikvitás motívumait futurisztikus közegben láthatjuk, a monumentális Medusza-installáció árnyai fallikus szimbólumként képződnek le, de csak a háttérben, szándékosan elrejtve a közvetlen megnyilvánulást. Performanszaiban szintén alkalmazza ezeket a megjelenítési formákat, hiszen a férfi természetes közege a nőnek, de művészetének előterébe – „feminista jelkép” gyanánt – mindig a NŐ kerül. Ez az érzet egyértelműen uralja a kiállítóteret, női látásmóddal, gondolatokkal telítődött individualista közeg, amely körbevesz minket.
Elkerülhetetlenül megérinti a belső én aspektusait, és egy hang kimondja a lélekben helyettünk: „NŐ vagyok!” De melyik is a megjelenített formák közül? Talán mind vagy csak egy töredéke lenne sajátunk? Hangulat, érzet, helyzetfüggő lenne, hogy épp melyik aspektus kap szerepet bennünk? Elméletek keringenek az individuumba rejtve. Drozdik Orshi teoretikus művészetelmélet ihlette alkotásai megtisztítanak bennünk valamit, tőlünk elhatárolódva, nem megfogalmazhatóan – csak marad utólagosan egy érzet. Intellektuális gyönyör vagy illúzió lenne?
Megteremtődik a szubjektum, mindenkiben más testet öltve, attól függően, hogy nőként, férfiként, korosztályos sajátosságként vagy individuálisan tekintünk-e vissza rá. Mindenesetre tény, hogy nem hagy bennünket gondolatok nélkül. Eléri célját. Kisebb fenntartással közelítettem a feminista-tematikához, de rá kellett jönnöm: Drozdik Orshi kifinomult feminista képzetei nem képviselik a „fauve” formáját e gondolatiságnak. A művésznő nem adja senki kezébe a megoldást, szimplán irányt mutat a nőiség útvesztőjében. A kiállítótér sem túlterhelt műalkotásokkal, mintha csak a gondolatoknak tartogatná a helyet, de nem engedi el érzetek nélkül a befogadót. Drozdik Orshi megmutatja a NŐ arcait, leképződési aspektusait, helyzetét, érzeteit, teoretikus elméletrendszerbe ágyazva. Empirikus gondolatok törnek ránk, úgy érezzük, mi magunk vagyunk a posztamensen.
Drozdik Orshi A másik Vénusz című kiállítása megtekinthető Debrecenben, a Modemben 2012. január 15-ig.
A fotókat a szerző készítette.
