Küzdelem az audiovizális analfabetizmus ellen, médiatudatosság, web 2.0 mint új kihívás a médiaoktatásban, tanárképzés, aktív állampolgárság, médiaműveltség és médiabölcsesség – néhány kulcskifejezés, melyek köré a december elején tartott nemzetközi médiakonferencia szerveződött. Magyar és nemzetközi szakemberek vitatták meg, honnan jövünk, s merre tartunk a középiskolai médiaoktatás mindmáig ingoványos talaján.
A Károlyi-Csekonics Rezidencia impozáns épülete adott otthont az EAVI (The European Association for Viewers’ Interest) és a Vizuális Világ Alapítvány szervezésében megvalósult konferenciának. Elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy Gabriël Maasen, a holland KC Muzerie kulturális tanulmányi igazgatója azzal az észrevételével konstatálta a két nap alatt elhangzottakat, hogy azok túlnyomórészt a médiaoktatás még mindig tisztázatlan definícióját célozták meg. Ebben van némi igazság, de mégis azt kell mondanunk, hogy a programokat a teljesség igényével állították össze, ügyelve a sokszínűségre és az interakció lehetőségére, melynek eredménye egy kétnapos roppant intenzív rendezvény lett annak minden előnyével és hátrányával együtt. Nem csupán előadások követték egymást. Voltak vetítések, workshopok, a közönséget bevonó beszélgetések is. Tekintettel azonban a terjedelmi korlátokra, s az érintett témák sokaságára, itt most csak a főbb csomópontokat vesszük szemügyre.
Mi a médiaoktatás?
A kérdés nem költői, noha az is lehetne. A válasz annyiféle, ahány szakértő van, mindenki mást emel ki a médiaoktatást alkotó elemek közül. Marco Ricceri, az EAVI elnöke a médiatudatosság kialakítását helyezi előtérbe, szerinte a nevelési célokat is e köré kell építeni. A tudatos fogyasztói magatartásnak a fogyasztói társadalom alappillérének kellene lennie, ugyanakkor ez szemben áll a média manipulációs technikáit maximálisan kihasználó, profitorientált, különböző érdekek által behálózott „világrenddel”. A médiatudatosság – mely egyfajta védőpajzsként, vagy ha jobban tetszik, szűrőként is funkcionál – gazdasági tényező is egyben.
David Buckingham, a London University professzora a hozzáférés-megértés-alkotás triumvirátusát hangsúlyozza. Lévén a média is kultúránk része, az ahhoz való hozzáférés kulcskérdés. Fontos a tartalma, de ne feledkezzünk meg a közvetítő technológiáról sem, ami annak jellegétől függően formálhatja az üzenetet. Nagy szerephez jut a technológia oktatási eszközként való felfogása is. A megértés, pontosabban az interpretáció aktusa a kritikai attitűdöt kívánja kifejleszteni, míg az alkotás folyamata nem meglepő módon a kreativitást. Buckingham négyféle koncepciót ajánl, melyek maximálisan lefedik a kitűzött célokat: amit meg kell tanítani az iskolában, az a gyártás, a nyelv, a reprezentáció és a közönség viselkedésének belső és külső összefüggései.
A célok meghatározása
Mérvadó, hogy megváltoztassuk a médiáról alkotott elképzeléseket. Már-már közhely, hogy a fiatalok iskolán kívül a legtöbb időt a média „társaságában” töltik, a valós emberi kapcsolatok virtualizálódnak, a világra nyitott ablak lényegében a tévé képernyője, ennél fogva a média csontig hatoló hatásai – annak pozitív vagy negatív minőségétől függetlenül – úgy formálják a gondolkodást, mint keramikus a gyurmát. Ezért aztán relevánssá kell tennünk az iskolát, hogy biztosítva legyen a felnövekvő generációkban a kritikus hozzáállás, illetve kialakítsunk egyfajta erkölcsi védettséget. Ez azonban nem egyenlő az egyébként sem hatékony tiltással. Az ismeretátadáshoz társulnia kell a felkészítésnek, ami a hatásoktól való védelem előfeltétele.
Vladimir Gai, az UNESCO Kommunikációfejlesztési Divíziója Média és Civil Részvétel Osztályának vezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy médiafogyasztó állampolgárokról beszélünk, akik mégis képtelenek részt venni a döntéshozatalban. A civil társadalom befolyásának támogatása a szólásszabadság útján valósulhat meg, ezért is foglalkozik az UNESCO az alapvető állampolgári jogokkal.
Módszerek és koncepciók
Lányi András, az ELTE docense – aki a médiaoktatás kezdeményezőjeként határozta meg önmagát – egyfajta történeti áttekintéssel kezdte mondandóját. Kezdetben a film formanyelve jelentette a legfőbb módszert, ehhez társult a filmesztétika, az utóbbi évtizedekben pedig megtörtént a nyitás a tömegkommunikáció, illetve a populáris kultúra felé is. A legfőbb feladatnak Lányi a média és valóság határvonalának felrajzolását véli. Míg száz évvel ezelőtt a fikciót éltük meg valóságnak – gondoljunk csak a Lumiére-fivérek első vetítésére –, most a valóságot gondoljuk fikciónak, ami – ha a felénk száguldó vonat képénél maradunk – tragikus következményekkel jár. Az információ távolodóban van az embertől, így az a faktor van elveszőben, ami alapján anno megismertük az embert.
Hartai László, a legtöbb hazai médiatankönyv (társ)szerzője a tizenöt évvel ezelőtt kanonizált ismeretanyag elavultságára mutatott rá. Szerinte a változékony hálózati kultúra (avagy az internet) lehetne a vérfrissítés fő forrása. Az internet, a web 2.0 a fiatalok igazi „otthona”, a televízió hatásaitól való félelem alapvetően a múlté, most azért aggódunk, hogy a Google-be begépelt „őzike” szó Bambit dobja ki, ne pedig valamilyen hardcore pornó oldalt.
A specifikusabb koncepciók a társadalom valamilyen oknál fogva margóra szorult tagjait célozzák meg. A Wekerle Sándor Alapkezelő (az Igazságügyi Minisztérium háttérintézménye) elsősorban civil kezdeményezőket támogat pályázatok formájában. A hátrányos helyzetűek integrációját többek között a MACIKA-program (Magyarországi Cigányokért Közalapítvány) segíti, mely az esélyegyenlőség, az iskolaháló és a tehetséggondozás elősegítésében működik közre. Salamon András filmrendező, a Roma Filmiskola vezetője a settlement-módszerrel a roma származású fiataloknak nyújt lehetőséget, hogy filmet készítsenek. Célja nem filmrendezők képzése, még csak a médiakultúra átadása sem, ezen nagyratörő vágyálmok helyett pusztán a munkakultúra elsajátítása motiválja. Ennek eredményét a megható Tíz év múlva című rövidfilmmel szemléltette.
Online platformok és a „hova tovább?” kérdése
A fiatalok helyzetének felméréséről David McCall (az EAVI képviselője) beszélt, aki a belga és az ír viszonyokat ismertette. Előadásából kiderült, milyen platformokon keresztül lehet tenni az online közösségek védelméért, míg Luciana Grosu (az EYAG képviselője) egy romániai kezdeményezésről számolt be, melynek média témájú TV-viták, filmek megvitatása, néző és műsorkészítő közötti szabad interakció alkotják a főbb elemeit. A holland DigiRoad pedig egy fiatalokból álló tanács, céljuk az ifjúság érdekképviselete. Az internethotline.hu működésének lényegét Németh Gábor foglalta össze. A honlap üzemeltetői az emberi méltóság védelmében az internetes jogsértésekre figyelnek. A személyes adatokkal való visszaélést, a törvények értelmében büntetendő tartalmakat (mint pedofília, rasszizmusra való felbujtás stb.) lehet itt bejelenteni. A szervezet – habár ezek eltávolítását kényszeríteni nem tudja – egy esetleges feljelentéssel jogi útra terelheti az ügyet. Fontos számításba venni, hogy az NMHH (mely az internethotline üzemeltetője) a gyermekekre és fiatalokra káros webtartalmak ellen nem tud lépést kezdeményezni akkor, ha az jogszerű. A honlapon olvashatunk bizonyos önvédelmi taktikákról is.
A jövő útjai ugyan kifürkészhetetlenek, de néhány törekvéssel azért megismerkedhettünk a konferencián. Elsőként említhetjük a tanárképzést, hisz ha nincs ki tanítson, nincs értelme médiaoktatásról beszélni. Körülbelül 4000 médiatanárra volna szükség, 400 van, ebből 40 végez kiemelkedő munkát. A tanárok itt nem a megmásíthatatlan, örökérvényű tudásanyag hordozóiként vannak jelen, sokkal inkább amolyan mentorok, katalizátorok, a fiatalok médiatapasztalatát feldolgozó, irányító szerepben kell definiálniuk önmagukat. A második fontos teendő az önszabályozás. Szembe kell nézni a fogyasztók egyre növekvő jogaival, ezek helyett az egyéni felelősségvállalás gondolatát kell terjeszteni. Nem elhanyagolható az sem, hogy több tudományos kutatásra van szükség egy esetleges reform esetében. A tanulók tapasztalatainak, élményeinek felmérése kulcskérdés lehet, ezek alapján kell megfogalmazni a nevelési célt, a stratégiát sőt, a rendelkezésre álló módszerek kiválasztása is ezeken alapul.
Végezetül perdöntő kérdés a médiaoktatás közoktatásban való elfogadtatása, a célok megfelelő kommunikációja. Aáry-Tamás Lajos, az Oktatási Jogok Biztosa elmondása szerint a rendezvény meggyőzte a médiaoktatás létjogosultságáról, s a jelenlévőket támogatásáról is biztosította. A vele való eszmecsere során körvonalazódott, mely források jöhetnek számításba, valamint az is, a forrástól függően kell alakítani a megfogalmazott célokat. Országos szinten aligha lesz pénz erre, de az Uniós támogatásokra úgy célszerű pályázni, hogy az EU régi-új szívügyét, az aktív állampolgárságot emeljük ki. Hiszen ehhez hozzátartozik az állampolgárok médiabeli tájékozottsága, tudatossága, önállósága is.
IV. Nemzetközi EAVI konferencia: Média, Oktatás, Állampolgárok, Budapest, Károlyi-Csekonics Rezidencia, 2011. december 6-7.
