Petr Zelenka hétköznapi őrületei – Balikó Tamás rendező segítségével – a szegedi Kisszínház színpadát is tébolydává változtatták egy kis időre. Zelenka a kortárs cseh drámairodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Az írás mellett azonban rendez is. Színházi darabokat és filmeket. A hétköznapi őrületek az első színműve, amit a prágai Dejvické divadlo megrendelésére írt és saját rendezésében mutatott be 2001-ben. A darab megkapta az egyik legrangosabb cseh színházi elismerést, a színikritikusok Alfred Radok-díját.
Az előadás meglepő módon nem az alapszituációval kezdődik, amely bemutatja a szereplőket, a történetet, hanem a rendszerváltáshoz kapcsolódó híradóbejátszást láthatunk egy vászonra vetítve. A képek komolyságát a Republic együttes Repül a bálna című dala ellenpontozza. A történetet nem ismerve a darab kezdetén, ennek jelentését kicsit nehéz megfejteni, de végül összeáll a kép. A hétköznapi őrületek ugyanis a szocialista Csehszlovákia összeomlása utáni időkben játszódik, amikor elkezdődik a kapitalista politikai rendszer kialakítása, vagyis a kisember tulajdonképpeni létbizonytalansága. A helyzet ismerős lehet. A szocializmus bukása reményt hozott az embereknek, de a kapitalizmus sajnos nem nyújtott számukra segítséget, sőt még inkább magukra hagyta őket. A Republic-szám ennek értelmében a kisembernek azt a kurdarcra ítélt vágyát fejezheti ki, hogy ebből a kilátástalan létből ki akar szabadulni. A kisember – énekli a Republic és mondja Zelenka is – hülye és az is marad. A zene és a film összekombinálása tulajdonképpen jó fogás arra, hogy a színre vitt történetet frappánsan helyezze el a történelemben.
A szereplők csak ezután vonulnak fel. Először a főhős, Petr (Pindroch Csaba), aki legjobb barátjával, Mokkával (Borovics Tamás) folytat bizarr telefonbeszélgetést. Arról diskurálnak, hogy szerezhetné vissza egykori barátnőjét, Janát (Danis Lídia). A lány ugyanis hallani sem akar Petrről, hiszen már másnak a menyasszonya. Ez tulajdonképpen az alaphelyzet, ami a szomszédok és a szülők őrültségeivel is kiegészül. Itt mindenkinek van valami bibije: Petr apját (Ádám Tamás) az a kérdés gyötri, hogy vajon az ember egy villanykörtét képes-e teljesen bevenni a szájába, az anyja (Fekete Gizi) megszállottan vagdos ki újsághíreket és arra kényszeríti a férjét, hogy találomra hívjon fel embereket, hátha azok még felismerik híradós hangját. Emellett önkéntes véradásra is jár, mert vérével a csecsenföldieket akarja megsegíteni, holott adománya már mit sem ér, mert vörösvérsejtjei „megkottyantak”.
Itt van aztán Petr legjobb barátja, Mokka, akinek tizennyolc nővel volt már kapcsolata, de mindegyik elhagyta. Csalódottságában inkább segédeszközökhöz nyúl, a végén pedig próbababát nevez ki barátnőjének csak azért, hogy a további csalódásoktól megkímélje önmagát. Egy másik szomszéd, Sylvie (Erdélyi Tímea), akit elhagyott a barátja, időnként hisztériás rohamokat produkál, továbbá azzal áltatja magát, hogy visszajön hozzá a fiú. A harmadik szomszéd egy pár (Kárász Zénó és Kéner Gabriella), akik szexuális életüket úgy tudják csak igazán megélni, ha annak valaki a tanúja. Erre pedig – állítják – Petr a legalkalmasabb. Petr barátnője sem teljesen normális. Jana ugyanis, ha az utcai telefonkészülék mellett férfit lát elhaladni, azonmód felhívja és a lakására invitálja. Vőlegényét, Alest (Barnák László) is így szerezte. Petr főnöke is igencsak beteges, hiszen szemrebbenés nélkül bevallja, hogy szenvedélyesen vonzódik a kisfiúkhoz. Petr tehát vonzza az őrülteket. De ő sem sokban különbözik tőlük.
A színpadkép is mintha ezt a tébolyodott világot tükrözné, melyben összekuszálódtak az emberi kapcsolatok. A színpadot egy félig pusztulásnak indult, fehéres-szürkés lakóépület keretezi, amely akár az emberi kapcsolatok tönkremenetelének külső, tárgyi jele is lehetne. Érdekes, hogy a fényhatásoknak köszönhetően a háttérben megjelenik az épület egyes részeinek árnyéka, ami azt a benyomást kelti, hogy a lakóépület egészen a színpad hátsó részéig terjed.
Először úgy tűnik, hogy körülbelül három fő térre oszlik a színpad: az egyik oldalon Petr szobáját látjuk, mely egy ágyból, egy szekrényre hasonlító kopott deszkaládából, egy rádióból, fémüvegekből, egy régi, piros, ütött-kopott lábasból és egy rakás dobozból áll. A másik oldalon egy kerek asztal és egy szék látható. Ez a térrész hol Petr főnökének irodájává, hol pedig barátjának szobájává változik. A harmadik – kanapéval és asztallal berendezett – rész a szülők szobáját jelzi. Viszont rejtetten további terekre oszlik a színpad, amire a szereplők megjelenése által derül fény. Ezek a rejtett terek a lakóépület oszlopai és ajtói mögött találhatók, amik ezáltal átjárhatóvá válnak. Az előadás él a színház a színházban fogással is, a színjáték tere pedig többször mosódik össze a nézőtérrel.
Nincsenek tehát éles határok a terek között, mintha minden egy nagy térbe olvadna. Ez zavarja ugyan az átláthatóságot, de úgy gondolom, hogy az átláthatatlan színpadkép jól leképezi az őrültek világát. A térelrendezés azt is jelzi továbbá, hogy a szereplők tragikusan komikus sorsa összefonódik. Megfigyelhető még, hogy a színpad nem túl zsúfolt, épp csak azok a tárgyak vannak jelen, amelyeknek előbb vagy utóbb funkciójuk lesz a darabban.
Az előadás végére a színpad – akár egy gyerekszoba – teljesen rendetlenné válik. Ugyan a problémák – mesével határos módon – megoldódnak a végére, Petr mégis elmenekül ebből a felfordult világból, mert képtelenség létezni benne. Ami még tragikusabb, hogy ezen az állapoton senki nem akar változtatni, bolondnak lenni könnyebb, mert a bolondoknak még felelősséget sem kell vállalnuk tetteikért.
A Republic-dalon kívül hallhatunk még Quimby számot is. A Most múlik pontosan mintha Petr és Jana kapcsolatára reflektálna. A dallam gyönyörű, magával ragadó, viszont megtévesztő, mert egy életképtelen szerelem témáját rejti magában. Ily módon a zene Jana és Petr viszonyának végkimenetelét vetíti előre. A harmadik zenei betét egy balett-dal, mely akkor hangzik fel, amikor Petr, Mokka és takarítónője balettelőadásra mennek.
A jelmezeket az utóbbi évek és a mai kor divatja határozza meg. A szereplők többnyire egyszerű, hétköznapi ruhát viselnek. Főleg a barna, a szürke és a kék dominál, híven az egyszerű, hétköznapi, „szürke” kisember viseletéhez. Petr például egy kék farmerben és egy fehér színű pólóban jelenik meg, Mokka pedig egy barna pólóban, amelyen egy rövid ujjú szürke pólót hord. Jana fekete nadrágot visel és egy fehér pulcsit fekete csíkokkal, Ales viszont élénkebb színekben jelenik meg: kopott farmert, lilás pólót és egy piros inget, valamint egy műanyag szobapapucsot hord, ami kicsit komikusan is hat.
Az előadás íve dinamikus. Igaz, vannak lassabb részek, de nem válik unalmassá. Kortárs darab lévén, nyelvezete a mai hétköznapi nyelvet képezi le, ami tele van vicces, s olykor trágár kifejezésekkel is. Ez pedig így van jól, hiszen ha a mai társadalmat akarja valósághűen bemutatni a darab, akkor a nyelv autentikus használata e célból a legjobb megoldás.
Úgy gondolom, hogy Balikó Tamás nagyon jó darabot választott a szegedi közönség előtti bemutatkozásra. A kortárs darabok jobban megszólíthatnak minket, hiszen mai világunkat tükrözk, mai problémáinkra keresik a választ. Balikó Tamás ezt igazi profizmussal tudta színre vinni. Petr Zelenka kiválósága pedig abban áll, hogy szomorú sorsunkat fanyar humorral tudja megmutatni. Olyan ez, mint egy tragédia, amit a komédia felszíni mázával vontak be, de aminek mélységben ott van a komolyság, a pátosz, ami szerencsére finoman át is sejlik, hogy azért a cél, a ráébresztés, a tudatosítás megvalósuljon.
Petr Zelenka: Hétköznapi őrületek. Szereplők: Pindroch Csaba, Fekete Gizi, Ádám Tamás, Erdélyi Tímea, Kárász Zénó, Kéner Gabriella, Borovics Tamás, Márkus Melinda, Barnák László, Danis Lídia, Somló Gábor. Rendezte: Balikó Tamás. (Bemutató: 2011. december 9.)
Fotók: Veréb Simon (Szegedi Nemzeti Színház).
