„Yeah, Mr. White! Yeah, science!”

Totál szívás. A magyar filmcím-fordítás eme újabb gyöngyszemével és a hétfő éjféli adásidővel zseniális érzékkel tettek róla, hogy kis hazánkban véletlenül se kerüljön mélyen köztudatba a széria. Ez már csak azért is totális szívás, mivel korunk egyik legjobb sorozatáról van szó. A negyedik évad lenyűgöző fináléját követően úgy gondoltam, nem haszontalan felhívni a figyelmet erre a mesterműre. Na ja, Ezelen és a Helyszínelőkön túl is van élet.

A képlet: Az eredeti cím – Breaking Bad – egy, az amerikai délről származó kifejezés, mely azt a pillanatot fejezi ki, amikor valaki letér a helyes útról. A sorozat főhőse, Walter White éppen így tesz. Középiskolai kémiatanár, akinél műthetetlen tüdőrákot diagnosztizálnak. A pedagógus pálya sajna az Újvilágban sem a legjövedelmezőbb szakma, így pánikba esik családja egzisztenciáját illetően. Van egy fogyatékkal élő fia, felesége pedig második gyermeküket várja. A gyors meggazdagodás reményében metamfetamin gyártásába kezd volt diákja, a kisstílű díler, Jesse Pinkman segítségével. Lévén zseniális kémikus, kivételes tisztaságú anyagot főz, ennek következtében egyre magasabbra emelkedik a drogbiznisz ranglétráján, de ezzel párhuzamosan egyre mélyebbre is süllyed erkölcsileg.

Az összetevők: Úgy dönt tehát, hogy gazember lesz, elhatározásának következményeképpen pedig fokozatosan alakul át „Mr. Chipsből Sebhelyesarcúvá”, ahogy Vince Gilligan, a sorozat szellemi atyja fogalmazott. A középpontban tehát Walter metamorfózisa áll. Ehhez a koncepcióhoz idomulva az évadok hangvétele a történet előrehaladtával egyre sötétebb, noha egyéni fekete humorát mindvégig megőrzi a sorozat. Walter oly sokáig kényszerűen elfojtott zsenialitásának kifejezőeszközére talál a metamfetamin főzésben, újfajta életmódja a szürke hétköznapiság béklyói alól felszabadult önmegvalósítás lehetőségét biztosítja számára.

White azáltal tör ki középszerűségéből, hogy folytonos életveszély keltette örökös, jólesően borzongató feszültségben, adrenalin-felpörgető izgalomban él, mindeközben pedig jogosnak vélt céljának is eleget tesz, hisz ideologizálja, és betegségével mentegeti tetteit: ő csak családja anyagi bebiztosítása érdekében, kényszerűségből cselekszik úgy, ahogy. Tulajdonképpen kapuzárási pánikja és betegsége kiváltotta veszendőség érzete együttesen szolgál valójában mindig is benne szunnyadó sötét énje kikristályosodásának katalizátoraként. Büszke termékének minőségére, egy valódi tudós igényével, kérlelhetetlen precizitásával dolgozik. Ebből következően a hübrisz olyan, mind merészebb cselekedetekre indítja, amelyekről soha nem gondolta volna, hogy képes lesz őket elkövetni.

Valódi self-made man tehát ő, még ha – ugyan titokban mindannyiunk számára vonzó – szabályokra, esetünkben törvényekre fittyet hányó úton valósítja is meg az amerikai álmot és önmagát. A kisember, aki nagy lehetett volna, s aki most megtalálja a módját, hogyan legyen mindennek dacára mégis naggyá, ezt azonban titkolni kényszerül. Így lesz tulajdonképpen Walter sikersztorija egyfajta önmaga 22-es csapdájába eső ironikus, kifordított „fejlődésregénnyé”, ő maga pedig „anti-szuperhőssé”, aki maszk mögé rejtőzik ugyan, de kivételes képességeit nem a jó ügy szolgálatába állítja. Jelzésértékű, hogy alvilági aliasaként a Heisenberg nevet választja a határozatlansági reláció elméletét megalkotó Nobel-díjas német fizikus, Werner Heisenberg után, aki Walthoz hasonló ellentmondásos, Janus-arcú karakter volt. Továbbá, ha belegondolunk, Walter élete is számtalan körülménytől függő, hatalmas határozatlansági relációvá változik, miután letéved a helyes útról.

Jelentős eleme a sorozatnak Walt és Jesse rendkívül komplex, ambivalens apa-fiú, tanár-diák kapcsolata. Jesse alapvetően jószívű és szeretethiányban szenved. Még ha kissé nehézfejű is, tiszteli Waltert, szinte mindig Mr. White-nak szólítja, de gyakran ellent is mond neki, mint egy tipikus diák vagy szülői akarat ellen lázadozó fiú. Walt azonban nemritkán csak kihasználja, és céljai érdekében manipulálja Pinkmant. Ennek ellenére mégsem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy teljesen érzelemmentesen viszonyulna hozzá, hiszen mindvégig tisztán látja, mibe is rángatta bele a srácot. Mélyebb és rétegzettebb ez a viszony annál, mint ahogy első ránézésre tűnik, hogy tudniillik Walter képviseli a jéghideg, számító racionalitást, míg Jesse az ösztönöket és az érzelmeket, ugyanis egyszerre ellentétei és komplementerei egymásnak.

Az alkotók eredetileg úgy tervezték, hogy Jesse karaktere az első évad végén erőszakos halált hal egy drogügylet során, azonban Aaron Paul annyira ráérzett a figurára – hogy stílszerűen fogalmazzunk: olyannyira jól működött a kémia a főszereplő és közte –, hogy a forgatókönyvírók gyorsan megváltoztatták eredeti elképzelésüket, és a sorozat egyik fő mozgatórugójává tették White és Pinkman viszonyát. Hogy ez mennyire jó döntésnek bizonyult, az is jelzi, hogy alakításukért számos egyéb elismerés mellett Emmy-díjjal is jutalmazták mindkettejüket. A White-ot megformáló Bryan Cranstont ráadásul zsinórban háromszor. A kezdeti bukdácsolásokat követően egyre inkább beletanulnak az alvilági játszmákba, és a drogbiznisz mind magasabb köreibe jutnak az indulás pitiáner körülményei után. Súlyosabbnál súlyosabb tettekre kényszerülnek az életben maradás és álcájuk fenntartása érdekében, ez önmagukkal való folyamatos morális vívódásuk forrásává lesz, sőt egymás iránti lojalitásuk is lépten-nyomon próbáknak van kitéve. Döntéseik és tetteik következményei szeretteik és a körülöttük élők sorsára is kihatnak, de minthogy már belekerültek a mókuskerékbe, nem tehetnek mást, sodródnak az eseményekkel és megpróbálnak a felszínen maradni.

A színészgárda – a zseniális Bryan Cranstonnal az élen –, minden túlzás nélkül brillírozik. Cranston alakításának egészen elképesztő íve van, karakteres hangjából, minden mozdulatából süt a figurával való totális azonosulás. Fokozatosan születik meg szemünk láttára a jobb sorsra és fényes tudományos pályára hivatott, rezignált, depressziós középiskolai tanárból, Mr. White-ból Heisenberg, a mitikus szuperbűnöző. Egy pillanatra sem válik ugyanakkor önmaga karikatúrájává a figura. Törvényen kívüliként is gyakran esetlenkedik, nem tudja teljesen levetkőzni alapvető átlagember mivoltát, s ez mindenképpen élőbbé, hitelesebbé teszi a karaktert. A két véglet közötti megfelelő egyensúly megtalálása komoly színészi teljesítményt kíván, egyértelműen méltó helyükre kerültek tehát azok az Emmy-díjak.

A mellékszerepekben Jesse-n kívül is parádés figurák sorát találjuk. A teljesség igénye nélkül érdemes pár szót ejteni néhányukról. Hank, Walt végtelenül cinikus kábítószer-ellenes ügynök sógora, kitartóan Heisenberg nyomában van, s ily módon Mr. White egészen sajátos macska-egér játékra kényszerül vele. A „csengőfrász” fogalma garantáltan új jelentésárnyalattal gazdagodik Tio nagybácsi jóvoltából, őt elnézve bebizonyosodik, hogy egy magatehetetlen tolószékes öregember is lehet ördögi intrikus. Gus-szal, a gyorsétteremlánc-tulajdonossal pedig, aki csak úgy mellékesen kíméletlen drogbáró is, életre-halálra menő sakkjátszmába bonyolódik a főhős. Ez utóbbi karakter, mondhatni Walter sorsának előképe. Ő az, akivé Mr. White-nak szükségszerűen válnia kell, ha továbbmegy a megkezdett úton. Márpedig figurája lassan, de biztosan olyan pontra érkezett, ahonnan már nem fordulhat vissza. Ugyanakkor ők ketten egy érme két oldalát is jelentik, hiszen mindketten gondosan felépített álca mögül, alibi-átlagélet színfalai mögött mesterkednek. E motívum okán mondhatjuk, hogy izgalmas önreflexiós feszültség forrása is a szerepjátszás eleme a sorozaton belül, hiszen tulajdonképpen színjátékot látunk a színjátékban, „színészeket” alakító színészeket.

A végeredmény: Karakterdráma, kőkemény gengszterfilm és groteszk fekete komédia csodás elegye a sorozat, tele instant klasszikus jelenetekkel és szövegekkel. (A címben szereplő idézetnek külön Facebook-oldala is van.). A karakterfejlődés és -árnyalás aprólékos kidolgozottsága példaértékű; bonyolult és több szálon futó a cselekmény, a feszültség intenzitása pedig mesterien adagolt. Mivel gyakran flashbackekben látjuk az előzményeket, olykor egy egyenlet megoldása során alkalmazott behelyettesítésekre emlékeztet, ahogy összeáll a kép. Ezen erényei az egységesen magas színvonalon teljesítő színészekkel és valamifajta sajátos, keserűen szarkasztikus hangulati többlettel karöltve kiemelik a mezőnyből, és a minőségi televíziós szórakoztatás mintapéldányává teszik a Breaking Bad-et (azért se Totál szívást!). Új-Mexikó multikulturális és -lingvális környezete izgalmas helyszínéül szolgál a történetnek, a fantasztikus operatőri munka révén olykor szinte önálló szereplővé lép elő a színtér.

Ha már nyelv, elmondom, hogy vesszőparipám a filmek eredeti nyelven történő megtekintése, s ezúttal is kénytelen vagyok elsütni, hogy a teljes élmény érdekében jobb, ha feliratosan nézzük, a szinkron ugyanis sajnos csapnivaló. Idehaza még csak nemrég fejeződött be az első évad, és bevallom, azt nem tudom, továbbra is műsoron marad-e a széria azon a bizonyos hárombetűs klubon, de a leleményes internetező ma már talán azért feltalálja magát sorozatok ügyében.

A salak: A következő évad már bejelentetten az utolsó lesz. Az alkotók ugyanis eleve kerek, szisztematikusan felépített történetben gondolkodtak. Mondhatnánk persze, nem is tehetnek másképp, hiszen korlátozott idő áll rendelkezésükre a fabula szintjén a főhős diagnózisának tükrében. Ám ettől függetlenül is dicséretes a szándékuk, mivel gyakori jelenség sorozatok esetében, hogy az anyagi siker érdekében jóval egy eredetileg nagyszerű alapötlet kifáradásán túl is igyekeznek annyi bőrt lehúzni arról a folyamatosan nyitva hagyott évadlezárásokkal, amennyit csak lehetséges. Bőven van még tehát ideje bekapcsolódni a finálé előtt annak, aki úgy dönt, tesz egy próbát a sorozattal.

Aki ráérez az ízére, garantáltan gyorsan ledarálja majd az eddigi négy évadot, tekintve, hogy legalább olyan hatást válthat ki nézőjéből, mint Heisenberg kristálytiszta blue meth-je. Belegondolva, eleve maga a sorozatnézés aktusa is egyfajta addikció. Eleinte csak próbát teszünk egy-egy szériával kíváncsiságból, aztán egyre többet és többet akarunk belőle, mert úgy szórakoztat, köt le és pörget fel, hogy közben az érzelmek teljes skáláján keresztülvezet, végül már szinte remegve várjuk a következő epizódadagot, mialatt azzal hitegetjük magunkat, hogy nem vagyunk függők. Jelen esetben pedig külön ironikus csavart jelent, hogy egy olyan sorozat válik függőségünk tárgyává, amelyben minden a kábítószer körül forog. Ha remélhetőleg azért nem is fog bőszen droggyártásba a széria hatására minden elkeseredett, életközépi krízisben szenvedő kémiatanár, egy bizonyos: a Totál szívás (azért is Breaking Bad!)  világa pillanatok alatt magába szív. Totálisan.

Totál szívás (Breaking Bad), 2008. Alkotó: Vince Gilligan. Főbb szereplők: Bryan Cranston, Aaron Paul, Anna Gunn, Dean Norris, Giancarlo Esposito.