Péklapát
Ebben a fényben hátrálnak a lábak.
Ebben a földben idegen marad az eső is.
Kiszakad újra a kérődző állatok szíve:
erősen figyelem, mintha csak teregetnék.
Balról az érkező villamos zaja zúg, a csöndes sáv.
Merülés
A mélyben néma sünök,
óriás palackok ürülnek,
s te fulladsz.
Tapintsd ki a buborékokat,
légy kicsit érzéketlenebb.
Ennyi érzékszerv csak csalódhat,
szem, fül, orr, nyelv, test, elme gyászol
türkiz szín hajnalokat, holott odalenn
megáll az idő.
Visszatükrözöd magad, a felszín fojtó fénye álom.
És álom a mélység is,
surrogó halak tátognak hiába.
Valami apró állat szeme figyel a kövek között.
Egy teknős bóját billent, elindul feléd.
Porcelán
Nagy, forró köveken homoríts,
sugározzon a hő nyugtalan tovább.
Kimasszírozhatatlan nappalok felé mászik,
olajzöld páncélos lesz mindkét bogár.
Istenem, jóságod nem vitatja más, csak én.
Áporodott életek ütik fel fejüket,
durva gazt kivágni üres a kezem.
A szememet nézd, a többi lusta minta.
Te tudod, mire kering néhány liter vér.
A szívkörfogat lakkozott kanócra lobban,
apró kövek kristályosodnak mindkét vesében.
Félcsigolyányi különbség, hiába páros szervek.
Álmomban a gerinc kipattintható volt.
Közelről nem különb, mint a másoké, se rosszabb.
De hiába szűrtem át annyi éjjel,
már méhen belül roppantak a csontok.
Mintha szögeket ráztak volna.
Azóta lélegzetvisszafojtva élek.
Szilánkosra horpadt a belső táj,
felismerhetetlen fészek.
Boldogok szigete
Láttam a darvakat közeledni,
fölborzolt tollaik, szerelmesen.
Némán emelkedett fel a két test,
a lakásban csönd honolt,
pedig nagy súlyok keringtek.
A rögök teknősbékák páncéljába
kerültek, a sziget izmai ernyedtek,
feszültek, a nő csípője alá paplan került.
Az ablakból a lomb közé lehetett látni.
Szélesre tárt szárnyaik alatt kimerevített kép,
ahogy a lift megáll, a nő kilép.